A kockás zászló lesz a főszereplő a Monacói F1-es Nagydíjon

Vágólapra másolva!
2011.05.11. 17:19
null
2006-ban Fernando Alonsót intette le elsőnek a dolgát végző kockás zászló. Idén ennél jóval több dolga lesz. (Fotó: Action Images)
Sóskútba teszik, onnan is kiveszik – és ez még nem minden: a Formula-1-es Monacói Nagydíjon a szervezők jószerével többet foglalkoznak a kockás zászlóval, mint a versenyzőkkel.

Május 29-én a 69. Monacói Nagydíjon ismét megadják a módját az ünneplésnek a szervezők: a „száguldó cirkusz" éves társasági eseményén még a futamot leintő kockás zászló is kiemelt figyelemben részesül. Kezdve ott, hogy az április Monte Carlo-i tenisztorna sztárjai, Roger Federer, Rafael Nadal, Novak Djokovic és Andy Murray után az F1-es mezőny valamennyi tagja aláírja a kockás sporttársat.

Ezt követően leviszik a tenger fenekére 60 méteres mélységbe, ahonnan egy helyi szabadtüdős búvár, a volt világcsúcstartó, Pierre Frolla hozza majd föl. Ezt követően leintik vele a futamot, majd árverésre bocsátják, a befolyó pénzt pedig a monacói székhelyű Béke és Sport nevű szervezet javára utalják majd át.

Legfrissebb hírek

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
1 órája

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
3 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
3 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
5 órája

A McLaren maradt az élen, de Piastri megelőzte Norrist a hungaroringi időmérő előtt

F1
6 órája

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
9 órája

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
9 órája

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
9 órája
Ezek is érdekelhetik