A brit listát is meghódítaná a rekordbajnok Manchester United

Vágólapra másolva!
2011.05.14. 11:12
null
Ha meglesz a 19. szólhat a listákról a 19 (Fotó: Action Images)
Különleges ajándékkal kedveskednének szurkolói a Manchester United futballcsapatának, amelyik szombat délután, ha pontot szerez Blackburnben, megszerzi angol rekordot jelentő 19. bajnoki címét. A drukkerek egy „19" című számot küldenének a slágerlista élére.

Paul Hardcastle is profitálhat az United történelmi sikeréből. Hogy ő kicsoda? Egy 1982 óta aktív angol elektronikus tánczenei komponista, producer, aki most újra sztár lehet legnagyobb slágerével, amit még 1985-ben írt. Mi más lehetne a dal címe, mint: „19".

Az MU drukkerei őrült vásárlásba fogtak a zeneletöltő oldalakon, hogy május 14-re a brit lista csúcsára repítsék a dalt. Nagy-Britanniában a digitális eladásokat is figyelembe veszik a slágerlisták összeállításának, ráadásul az egy olyan ország, ahol még mindig odafigyelnek arra, ki ül a lista csúcsán. Apró érdekesség, hogy a vörös ördögök drukkereinek könnyebb dolga lenne, ha a listán hetek óta a 3. helyen álló dalt próbálnák a csúcsra juttatni. Az ugyanis nem más, mint Adele ugyancsak „19" címet viselő szerzeménye.

Az ifjú londoni hölgy lágy dallamai azonban nem illenének az ünnepléshez, igaz, Hardcastle-nek a vietnami háborúból hazatérő, poszttraumás stresszről beszélő katonái sem annyira, bár ez alatt legalább korai techno dübörög. És végül is a foci, valahol mégiscsak háború, amit meg kell nyerni. A dal megvásárlására buzdít a klub egykori ikonja, David Beckham is, aki Facebook-oldalán azt is elmondja, hogy a dal megvásárlásból befolyó pénzt egy olyan alap kapja, amelyik az Irakban és Afganisztánban elesett brit katonák árváit támogatja.

A dalt egyébként többek között itt lehet megvásárolni, lentebb pedig megmutatjuk, miről is van szó!

PAUL HARDCASTLE: 19
Legfrissebb hírek

Három gól, három pont – az Everton elleni győzelmével már dobogós a Tottenham

Angol labdarúgás
5 órája

Ismét kapott gól nélkül nyert az Arsenal, kikapott a City

Angol labdarúgás
7 órája

Arne Slot: Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse

Angol labdarúgás
16 órája

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
2025.10.25. 22:04

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.25. 20:27

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
2025.10.25. 17:57

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
2025.10.25. 12:28

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
2025.10.24. 23:06
Ezek is érdekelhetik