Csak fanatikusoknak: a 10 legkeményebb sportviadal

A Kemény Legény elnevezésű viadal egy „mindössze” 12 kilométeres futóverseny, ám a táv ne tévesszen meg senkit… A versenyzőknek többek között falat kell mászniuk, tüzes gödrökön átfutniuk, mellkasig érő vízben haladniuk, a magasban köteleken átverekedniük magukat, füstbombákat kerülgetve, mindezt január közepén. A néhány brit srác magánterületén rendezett versenyre akár 6000 érdeklődő is kilátogathat. Ezen a viadalon gyakoriak a sérülések, sőt ketten már meg is haltak, ezért a rajt előtt alá kell írni egy nyilatkozatot a veszélyesség elfogadásáról (egyfajta saját „halálos ítéletet”).

Ezen a versenyen a versenyzőknek 100 mérföldet, valamivel több, mint 160 kilométert kell teljesíteniük, de azt szintidőre, 60 óra áll erre rendelkezésre. Ez önmagában még nem is tűnik lehetetlennek, de természetesen itt sem egy egyszerű „fuss a rekortánon, amíg el nem éred a célt” típusú eseményről van szó. Egy 20 mérföldes, lakatlan, járatlan útvonalon kell öt kört megtenniük a kitartóaknak, de nem szabad elfeledkezni a 3400 méteres szintkülönbségről, amit le kell küzdeni körönként kétszer (hegyre fel, majd le), valamint a déli 30°C-os és az éjjeli -15°C-os embertelen hőmérsékleti megpróbáltatásokról. Ja, és még az eső is esik – elég gyakran… A versenynek van egy könnyített változata is, itt öt kör helyett „csak” hármat kell teljesíteni 40 óra alatt.

Egy „egyszerű” Ironman-távú triatlonverseny. Leszámítva azt a tényt, hogy a 3.86 kilométeres úszást, 180.25 kilométeres kerékpározást és 42.195 kilométeres (maratoni távú) futást a zord skandináv időjárás közepette, meglehetősen hideg vízben (jó, ha eléri a 17°C-t), hegyeken, sziklákon és jókora emelkedőkön kell teljesíteni, ahol a célba érkezés már több mint 2000 méter magasan történik.

A „homok maratonija” egy hatnapos, 254 km-es ultramaraton, amely hat „sima” maratoni futásnak felel meg, de még mielőtt elintéznénk egy kézlegyintéssel, hozzá kell tenni, hogy ezt a rendkívül megterhelőnek egyébként is mindenféleképpen elmondható versenyt a marokkói sivatag forró homokján rendezik meg. 1994-ben egy olasz rendőrtiszt, Mauro Prosperi eltévedt egy homokviharban, és a 9 napos bolyongása alatt 13 kilót vesztett testsúlyából, de így is jobban járt, mint két 2007-es induló, akik elhaláloztak a verseny során. A többnapos rendezvény leghosszabb etapjára 2009-ben került sor, amikor a rendkívül heves esőzések miatti árvíz (!) miatt az első és az utolsó napi szakaszt el kellett törölni, így az egyik versenynap 91 kilométert kellett teljesíteniük a futóknak. A viadalon egyébiránt a hőmérséklet 50°C körül mozog, ráadásul a versenyzőknek élelmüket és értékeiket egy hátizsákban közben magukon kell hordaniuk.

A névvel ellentétben ez a kétnapos, 332 km-es kerékpáros verseny igencsak távol esik a Mount Everest 8848 (egyes újabb mérések szerinti 8850) méteres csúcsától, ugyanis ezt a viadalt Kaliforniában rendezik meg. Persze nem kell attól félni, hogy túl egyszerű kis versenyről lenne szó, tekintve, hogy az egyenes szakaszok nem túlzottan jellemzőek, szinte az egész táv során felfelé kell tekerni a résztvevőknek, a helyenként 20 százalékos emelkedést is legyürkőző indulók pedig összesen 9144 métert emelkednek függőlegesen a nagyjából 14 óra alatt.

A Hawaii-szigetén megrendezett háromnapos világbajnokság egy „szolid”, 10 kilométeres óceáni úszással veszi kezdetét a Kailua- és a Keauhou-öböl között, majd ezt egy 145 kilométeres kerékpáros megmérettetés követi, amely során több mint 1800 méteres szintkülönbséggel kell megbirkózniuk az indulóknak az első napon. A második etapban egy 276 kilométeres tekerés szerepel, 1200 méteres szintkülönbséggel, míg a záró fázisban egy 84 kilométeres dupla maratonit kell teljesíteni.

A kerékpáros megfelelője a Marathon des Sables-nak. A versenyzők öt napot töltenek az ausztrál vadonban, ahol az 590 kilométeres táv nagy részét homokdűnéken és sziklás síkságokon töltik, rendkívüli hőségben, és bogár rajok hátráltatása mellett. Az egyetlen megkönnyebbülés eső formájában érhető a bringásokat, de az így keletkező mocsarak csak nehezebbé teszik az előre haladást, hogy az olyan tényezőket, mint gyilkos pókok jelenléte, vagy a felszerelés éjjeli ellopása, már ne is említsük…

Az Ultra ezúttal talán még kevés is jelzőnek. A sarkvidéki 702 kilométeres megmérettetést többféleképpen lehet teljesíteni, kerékpárral, síelve, vagy azoknak, akik nagyon utálják magukat, még gyalog/futva is. Ez a távolság önmagában is „gyilkos”, de ha ehhez hozzávesszük, hogy minderre átlagban -20°C-ban kerül sor, sőt, adott esetben még a rémisztő -55°C-ig is lehűlhet a hőmérséklet, pluszban még gyakoriak a hóviharok is arrafelé, láthatjuk, hogy mennyire kegyetlen ez a viadal. Ja, és akkor még az ellenőrző pontoknál elő-előforduló jegesmedvéket ne is említsük…

Könnyen lehet, hogy a listán szereplők közül az Iditarod a leghíresebb. Az 1868 km-es kutyaszánhúzó verseny keresztül szeli Alaszkát, miközben a hőmérséklet akár a -73°C-ot (!) is elérheti. Igaz itt a munka nagy része a 16 kutyára hárul, de a hóviharok, és az említett fagyok a falkát vezetőt is igencsak megsínylik. A verseny rekordja valamivel kilenc nap alatt van, így bár az ember feladata főleg csak irányítani a kutyákat, míg azok húznak, a több mint egyhetes hóviharok közepette való átkelés teljesítése igen csak embert próbáló feladat.

Igen, a címben szereplő Atlanti az Atlanti-óceánra utal. Az 1997-től kezdve két évente megrendezésre kerülő verseny a Kanári-szigetekről indul és a Karib-tengeren végződik, 4722 kilométer, szinte véget nem érő evezést követően. Mellesleg, ez a táv 62 kilométerrel több, mint az előző kilenc megpróbáltatás együttesen! A versenyzők 40-90 nap alatt teljesítették a két évvel ezelőtti viadalt. Minden verseny, amelyhez ki kell lépni a munkahelyről, újradefiniálja az elkötelezettségről kialakított nézeteket. Valójában ez az őrültség kérdését is újraértelmezi…