Cristiano Ronaldo megnősül!

Vágólapra másolva!
2011.03.02. 17:42
null
Ezentúl minden este Irina várja otthon (Fotó: irina-shayk.thetop100.ws)
A Real Madrid sztárja két edzés között New Yorkba repült és eljegyezte meseszép kedvesét, Irina Sejket.

A portugál futballista egy éve, 2010 elején jött össze az orosz topmodellel. Nem régiben bejelentették, hogy a 25 éves szépség a pár első közös gyermekét várja, most pedig Irina egy amerikai tévéműsorban azt is elárulta, hogy Cristiano Ronaldo megkérte a kezét. Mégpedig igazán romantikus körülmények között.

„Cristiano vörös rózsával a kezében állt elém, úgy kérdezte meg, hozzá megyek-e feleségül. Persze boldogan mondtam igen, ő pedig átadta az eljegyzési gyűrűt."

A pár ismerősei szerint mióta a futballista megtudta, hogy kedvese gyermeket vár, olyan boldog, mint még soha. És, habár nem tervezték még a babát, az ismerősök szerint most már csak arra várnak, hogy megszülessen és közösen felnevelhessék.

Az esküvő időpontját még nem tűzték ki, de abban biztosak lehetünk, hogy hetedhét országra szóló lagzi lesz.

A hír már csak azért is meglepő lehet, mert a portugál szépfiú eddig – biciklicselei mellett, persze – leginkább intenzív nőfogyasztásáról volt híres: sorba vitte ágyba a szebbnél szebb bombázókat. Cristiano Ronaldo nőügyeiről itt olvashat egy kiadós összefoglalót.

Legfrissebb hírek

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08

Cristiano Ronaldo elképesztő új szerződésének részletei – galéria

Minden más foci
2025.06.27. 13:18

Cristiano Ronaldo meghosszabbította szerződését az Al-Naszrnál – hivatalos

Minden más foci
2025.06.26. 16:07

„Hriszto Sztoicskov nagyobb durranás volt, mint CR” – szaúdi sorozat, 5. rész

Képes Sport
2025.06.20. 14:10

„Lassan esküvői hangulatba kerülünk!” – először adott közös interjút Schäfer András és kedvese, Luca

Magyar válogatott
2025.06.14. 15:35

Úgy fest, Cristiano Ronaldo marad az Al-Naszrnál, az MU-nál elkezdődött a nagytakarítás

Minden más foci
2025.06.09. 22:00

IFFHS: Cristiano Ronaldónak megvan a 36. trófeája

Minden más foci
2025.06.09. 13:57
Ezek is érdekelhetik