Rajzfilmben szívatják LeBron Jameséket

Vágólapra másolva!
2011.02.17. 22:39
Címkék
Dirk Nowitzki, Shaq O'Neal, Dwayne Wade és társaik összetűzésbe kerültek Cleveland Brownnal, Amerika egyik legnépszerűbb rajzfilmfigurájával.

Péntektől vasárnapig Los Angeles lesz a házigazdája az idei NBA All-Star hétvégének. Amerikában azonban már megkezdték az esemény beharangozását, amikor az egyik legnépszerűbb esti rajzfilm sorozatban szerepeltek a sztárok, méghozzá saját hangjukkal.

A történet szerint a félelmetesen együgyű Cleveland szert tesz két jegyre, így feleségével a pálya mellől nézheti végig a Los Angeles-i All-Star mérkőzést. Ő azonban szurkolás helyett a játékosokat kóstolgatja, akik annyira berágnak, hogy bosszút akarnak állni rajta, ezért utána mennek Virginiába.

Az epizódban szerepel Dirk Nowitzki (Dallas Mavericks), Steve Nash (Phoenix Suns), Dwayne Wade és LeBron James (Miami Heat), Dwight Howard (Orlando Magic) és Shaquille O'Neal (Boston Celtics) – mindannyian a saját hangjukon, azaz a fiúk beültek a szinkronstúdióba, hogy felmondják a szerepüket.

A sorozat egyik szülőatyja, Mike Henry szerint minden játékos oltári jó fej és közvetlen volt, élmény volt velük dolgozni.

A következő rövid videón Dirk Nowitzki mondja el mennyire élvezte a felvételeket, annak ellenére, hogy egy csomó poénnak ő a szenvedő alanya. Például Cleveland a lelátóról "dork"-nak hívja, ami férfi nemiszervet jelent, de Wade megnyugtatja, hogy csak "kedves"-nek (handsome) nevezték.

CLEVELAND BROWN VS. NBA ALL-STARS
Legfrissebb hírek

Jobbátlövő és kapus is távozik a Veszprémtől – hivatalos

Kézilabda
13 perce

Szczesny: Nálam Pedri kapná az Aranylabdát

Spanyol labdarúgás
28 perce

Így emlékeznek meg Diogo Jotáékról a Liverpool első felkészülési mérkőzésén

Angol labdarúgás
1 órája

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
1 órája

Hosszú időre kidőlt a nyíregyházi kapus

Labdarúgó NB I
1 órája

A Brentford-hálózatnak adta kölcsön kapusát az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
2 órája

Japán könnyedén verte meg Horvátországot a mieink csoportjában a női vízilabdatornán, a világbajnokságon

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik