Walter Pandiani, az uruguayi kemény fickó az emlékezetes Osasuna–Real Madrid mérkőzésen kapott össze Cristiano Ronaldóval. Azóta többször is nagy hangon nyilatkozott, kiosztotta még Mourinhót is, most pedig tovább nyújtotta a már eddig is meglehetősen hosszúra nyúlt rétestésztát.
Most éppen azt nyilatkozta, amikor arról kérdezték, miért van a begyében a zselézett hajú gólvágó, hogy Cristiano Ronaldo „egy apró szegény kis szigetről jött, és olyan döbbenetes módon megváltozott, hogy ez már rendkívül idegesít. Engem nagyon zavar a magatartása, korábban is zavart, és mindig is zavarni fog, ha így folytatja”.
„Más körülmények között máshogy támadnám, kicsit durvábban, de mivel imádom a focit, és még sokáig szeretnék játszani, maradok a szócsatánál. Nálunk, Uruguayban azonban, ahogy mondani szokás, talán megkérném Cristianót, hogy jelentkezzen be a fogorvosához, mielőtt találkozunk.”
Ronaldo eddig nem válaszolt a provokációkra, és vélhetően ezután is hallgatni fog.Legfrissebb hírek

Csereembereknek köszönheti a győzelmet az Atlético
Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 23:01
Ezek is érdekelhetik