Essenbe gyűlnek a lovassport szerelmesei

Vágólapra másolva!
2011.02.12. 16:11
null
Nagy versenyekre is van kilátás (Fotó: flickr.com)
Címkék
A világ legnagyobb lovassportvásárára március 12. és 30. között kétszázezer lovast, lótartót és a lovak iránt rajongót várnak - a szervezők információi szerint a látogatók háromnegyedének legalább egy lova van.


A vásár tizenhét termében összesen 850 kiállító mutatkozik be. A több mint 700 órányi program között lesznek versenyek, lovaglóórák és előadások. Bemutatót tart például Anky van Grunsven világklasszis idomár, egy esti rendezvényen pedig Pat Parelli amerikai „suttogó” is bemutatja módszerét.

Az Oldenburgitól a Welsh póniig összesen negyven különböző fajtával ismerkedhetnek meg a vásár látogatói. A csődörök szemléjén száz csúcsló vonul fel csaknem ötvenmillió euró (1306 milliárd forint) összértékben.

Sönke Lauterbach, a német lovasok szövetségének főtitkára szerint összesen 1,8 millió német ül többé kevésbé rendszeresen nyeregbe. Nekik köszönhető az üzletág évi ötmilliárd eurós összforgalmának biztosítása. Mivel viszont a lovak rajongóinak csupán 15 százaléka férfi, a jövőben szeretnék speciális lovaglókurzusokkal felkelteni a fiatal fiúk, férfiak érdeklődését is.

A lovassportszakma a tervek szerint a jövőben kiterjeszti felvevőpiacát, elsősorban Kelet-Európára, a Független Államok Szövetségére, Dél-Amerikára és ázsiai országokra is, például Kínára. A márciusi vásárra például már leadta jelentkezését egy indiai delegáció.

Az Equitania lovasvásárt 1972 óta rendezik meg kétévente Essenben. A fesztivál négylábú főszereplői naponta átlagosan 130 bála szénát, három tonna takarmányt és 16 ezer liter vizet fogyasztanak majd el. Végül összesen mintegy hetven tonna lócitromot kell eltávolítani a sátrakból és a termekből - mondták el a szervezők Essenben.

Forrás: MTI

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
12 perce

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
30 perce

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
57 perce

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
59 perce

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
1 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik