Bombaformában tér vissza a 43 éves Dara Torres

Vágólapra másolva!
2011.02.19. 15:43
Címkék
Dara Torres egy komoly műtét és egy hosszú rehabilitáció után újra edzésbe állt, hogy 2012-ben, 45 évesen minden idők legidősebb úszójaként rajthoz állhasson a londoni olimpián.

Torres már 17 évesen, az 1984-es Los Angeles-i olimpián tagja volt az amerikai csapatnak, sőt, a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként aranyérmet nyert. Ezt még kétszer ismételte meg: 1992-ben a barcelonai játékokon, illetve 2000-ben Sydneyben, ahol még a 4x100-as vegyesváltóval is győzelmet ünnepelhetett.

A pekingi volt az ötödik olimpiája, amit három ezüstéremmel tett emlékezetessé 41 évesen. A következő évben 50 méter gyorson nyolcadik lett a római világbajnokságon, ezt követően azonban egy komoly térdműtétnek kellett magát alávetnie, amit hosszan tartó rehabilitáció követett.

Az elmúlt hetekben azonban Torres újra edzésbe állt, hogy 50 méteren gyorson kiharcolja az olimpiai indulás jogát. Ha sikerül, akkor 2012-ben Londonban 45 évesen minden idők legidősebb úszójaként léphet rajtkőre.

Dara Torres (Fotó: Kottke.org)
Dara Torres (Fotó: Kottke.org)
Dara Torres (Fotó: Images6.com)
Dara Torres (Fotó: Images6.com)
Dara Torres (Fotó: Babble.com)
Dara Torres (Fotó: Babble.com)
Dara Torres (Fotó: Maxim)
Dara Torres (Fotó: Maxim)
Dara Torres (Fotó: Khanworldsports.blogspot.com)
Dara Torres (Fotó: Khanworldsports.blogspot.com)
Legfrissebb hírek

Lemarad az éremről a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
10 perce

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
47 perce

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
56 perce

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
1 órája

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
1 órája

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
1 órája

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
2 órája

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik