Beckhamék a királyi esküvőn

Vágólapra másolva!
2011.02.26. 13:30
Címkék
A sztárfutballista és popsztár neje, természetesen, ott lesz az angol trónörökös és választottja esküvőjén. Ahová, vélhetően, nem a frissen vett Chevrolet Camaróval fognak beállítani.

Nem szeretnénk, ha bárkinek is Beckha túladagolása lenne február utolsó szombatján, de ezekről a hírekről egyszerűen nem hallgathatunk.

David és Victoria Beckham kézhez kapta a hivatalos meghívót Vilmos herceg és Kate Middleton április 29-én esedékes esküvőjére. Az év társasági eseményére mintegy 1900 személyt hívtak meg, ezek nagy része, nagyjából ezer fő a királyi pár, illetve a királyi család barátja, rokona, ismerőse és azok családjai. De képviselteti magát a Királyi Légierő (RAF) is, ahol az ifjú herceg szolgált. Meghívást kapott továbbá 80 jótékonysági szervezet képviselője is. Beckhamék, 600 másik szerencsés vendéggel egyetemben, a délutáni büfé ebédre kapott invitálást.

Mint azt már magunk is megírtuk, Beckham pár napja visszatért Los Angelesbe, hogy megkezdje a felkészülést a Galaxy csapatában (extraként erről is van képünk). Az első edzés után pedig vadonatúj sportkocsijával, egy igazi amerikai aszfaltszaggatóval indult haza. Jó szeműek szerint a tuningolt Chevrolet Camaro már a 2011-es modell, az ára, pedig hozzávetőleg 55 ezer dollár (kb. 15 millió forint).

1900 szerencsés van, aki készíttethet magáról ilyen fotót (Forrás: Kickette.com)
1900 szerencsés van, aki készíttethet magáról ilyen fotót (Forrás: Kickette.com)
Fehéren feketével (Fotó: Kickette.com)
Fehéren feketével (Fotó: Kickette.com)
Beckham újra edzésbe állt a Los Angeles Galaxy csapatánál (Forrás: Facebook.com/Beckham)
Beckham újra edzésbe állt a Los Angeles Galaxy csapatánál (Forrás: Facebook.com/Beckham)
És a társai örültek neki (Fotó: Facebook.com/Beckham)
És a társai örültek neki (Fotó: Facebook.com/Beckham)
Az új Chevrolet Camaro (Fotó: Kickette.com)
Az új Chevrolet Camaro (Fotó: Kickette.com)
Legfrissebb hírek

Az MTK-tól távozott védő a Vasashoz igazolt – hivatalos

Labdarúgó NB II
7 perce

Markek Tamás: Mindig felfelé húztuk egymást Pécsi Árminnal

Labdarúgó NB I
16 perce

A rossz idő sem szegte kedvét a sportolni vágyó fiataloknak az EFOTT-on

Egyéb egyéni
38 perce

Vizes vb: spanyol siker a mieink csoportjában a férfi vízilabdatornán

Vizes vb 2025
43 perce

Enzo Fernández szerint „veszélyes” hőségben játszanak a klub-vb-n

Klub-vb
56 perce

Vízilabda-vb: Magyarország–Ausztrália

Vizes vb 2025
1 órája

Vizes vb: a doppingellenőrök a kínai és az orosz versenyzőket ellenőrizték a legtöbbször

Vizes vb 2025
1 órája

Várkonyi Bence: Úgy néz ki, valamit jól csinálunk

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik