Berlinben kampányol a politikus Klicsko

Vágólapra másolva!
2011.01.29. 11:43
null
Vitalij Klicsko a politikában egyelőre még nem olyan sikeres, mint a bokszban (Fotó: Action Images)
Címkék
Berlinben járt a héten Vitalij Klicsko nehézsúlyú ökölvívó világbajnok, ám nem azért, hogy a ringben elagyabugyálja soros ellenfelét, hanem hogy pártfogókat keressen Ukrajnában alapított új pártja számára.

 


Míg ökölvívásban eddig nem sokan állták a versenyt a kétméteres óriással, a politikában egyelőre csak kihívónak számít az idősebb Klicsko-fivér. Ellenfele, a „címvédő”, Viktor Janukovics ukrán elnök, aki már a hat évvel ezelőtti „narancsos forradalom” idején is államfő volt. Egy kozmetikázott választás lelepleződése, valamint az utcai tüntetések nyomán azonban kénytelen volt megválni az elnöki bársonyszéktől. A 2004 decemberében a kijevi Függetlenség téren demonstráló tömegben ott volt mind a két Klicsko-fivér.

Az idősebb, Vitalij ma már történelemnek nevezi az akkori eseményeket. A tüntetők által lelkesen éltetett két Nyugat-barát politikus, Viktor Juscsenko és Julija Timosenko – az elnöki, illetve a kormányfői székben eltöltött pár év után – mára nyomtalanul eltűnt a történelem süllyesztőjében. Janukovics viszont azon fáradozik, hogy az ellenzék és a sajtó megfélemlítésével ismét tekintélyelvű viszonyokat teremtsen Ukrajnában.

Ezt akarja megakadályozni Klicsko, s ebből a célból nemrég saját pártot alapított Ukrán Demokrata Szövetség a Reformokért néven. A lépést azzal indokolta, hogy hazájában az emberek már minden politikusban csalódtak, ezért új arcokra várnak. Pártja nevének rövidítése UDAR, ami jól illik a világbajnok „eredeti” szakmájához: ütést, csapást jelent ukránul.

Az alapító persze nem mindjárt egy balhoroggal akarja kezdeni tevékenységét a politika porondján. Ezért is látogatott el Berlinbe, hogy tanuljon és tapasztalatokat gyűjtsön a majdani küzdelemhez. Mint a CDU berlini székházában járva újságíróknak németül kifejtette, van még mit tanulnia. A szorítóval ellentétben a politikában egészen más viszonyok uralkodnak.

„A politika olyan, mint egy küzdelem, amelyben nincsenek szabályok” – idézte fel mosolyogva első próbálkozásait az öltönyös-nyakkendős miliőben. Kétszer is indult a kijevi polgármesteri székért – mind a kétszer csúfosan elbukott.

Berlinben a kíséretében volt Nico Lange, a CDU által létrehozott Konrad Adenauer Alapítvány kijevi irodájának a vezetője. Az alapítvány a Janukovics-féle ukrajnai vezetés leghangosabb bírálói közé tartozik. Az UDAR politikai programjának sarkalatos pontjai közé tartozik a szociális piacgazdaság, a demokrácia ás az állampolgári jogok védelme. Ezekre ma Ukrajnában nagyobb szükség van, mint valaha, ezért az alapítvány is azon fáradozik, hogy támogatást nyújtson a demokratikus és jogállami mozgalmaknak – egészítette ki Klicsko szavait Lange.

Forrás: MTI

Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
5 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
5 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
5 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
5 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
5 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
5 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
6 órája
Ezek is érdekelhetik