Kolonics György, aki mindent megtett a sikerért

Pontosan öt évvel ezelőtt, a pontevedrai kajak-kenu Európa-bajnokság 2007. július 1-jei zárónapján a Kozmann György, Kolonics György C–2-es páros 500 méteren némi csalódásra bronzérmes lett, miután előző nap 1000-en sokáig élen állt, s végül csak centikkel kapott ki az ötkarikás címvédő német Christian Gille, Tomasz Wylenzek duótól.

Ezek már a sokadik Eb-érmeik voltak, de Kolónak különösen a két, még jelentősebb világversenyen ment jól rendkívül hosszú és hasonlóan sikeres pályája során. Az olimpiákon ugyanis két aranyérmet (1996 – Atlanta, 2000 – Sydney) és két bronzot (1996 – Atlanta, 2004 – Athén) szerzett, 15 világbajnoki címével pedig rekordernek számított a kenusok között!

Kolonics György a Bp. Spartacusban kezdte a kenuzást, majd még fiatalon a Csepel SC-hez igazolt. Mindössze 19 volt, amikor legelőször az 1991-es világbajnokságon képviselte a magyar színeket, s a négyes tagjaként ötödik és hatodik helyen végzett. Egy évvel később, az 1992-es barcelonai olimpián a rutinos Pálizs Attilával ötödik, illetve hetedik lett kettesben.

És eljött a következő esztendő, egy csodálatos sorozat kezdete! Debütáló ötkarikás szereplése után összetérdelt Horváth Csabával, s a páros évekig állócsillagként ragyogott a sportág egén: első közös aranyukat az 1993-as világbajnokságon nyerték, majd párosban és négyesben összesen 11 vb-címet könyvelhettek el. 1993 és 1998 között mindössze kétszer (az 1994-es vb-n és az 1997-es Eb-n) kaptak ki világversenyen C–2 500 méteren!

A duisburgi vb-ről 1995-ben csúcsmennyiségű elsőséggel térhettek haza. Az emlékezetes versenyen a magyar válogatott kilenc arany-, három ezüst- és három bronzéremmel zárt, s a főhős Kolonics György volt, aki párosban három, négyesben két számot követően állhatott a dobogó tetejére!

„Öt sikerünk ellenére nem lógtunk ki annyira a mezőnyből, mint például tavaly a Kovács Katalin, Janics Natasa páros, mindegyik befutó szoros volt – beszélt 2007 nyarán a régi viadalról. – Előzetesen mindhárom távon esélyesek voltunk, de persze nem gondoltuk, hogy öt számban nyerünk, ehhez a csillagok szerencsés állása is kellett. A rajt előtt éreztem, hogy amit tudok, képes vagyok kiadni magamból. Életem egyik legjobb formájában voltam."

Pályafutásukat aranyéremmel koronázták meg Atlantában 500 méteren: emlékezhetünk a parádés hajrájukra, amelynek végén célfotó döntött – a javukra. Már csak afféle ráadás volt, hogy az 1000 után is felléphettek a pódiumra, harmadikok lettek.

Miután Horváth Csaba 1998-ban visszavonult, Kolonics a 2000-es nyári játékokra egyesben készült, s megmutatta, hogy szólóban is versenyképes – ő diadalmaskodott 500 méteren. Majd két világbajnoki ezüst (egyaránt C–1 500 m) és egy bronz (C–1 1000 m) után edzője javaslatára a nála hat esztendővel fiatalabb Kozmann Györggyel folytatta. Így újra átélhette a kettesbeli szereplés szépségeit: az egyik versenyző a másik mozdulatából is érzi, mit kell tennie a győzelemért, a még gyorsabb haladás érdekében, végül meg lehet osztani a sikert.

A duó a 2003-as gainesville-i világbajnokságon és az athéni olimpián is bronzérmet szerzett 1000 méteren, majd 2006-ban Szegeden 1000, 2007-ben Duisburgban 500 méteren lettek világbajnokok – utóbbit már a bevezetőben említett spanyolországi Eb-érmek után nem sokkal érték el.

Tehát sokadszor is képesek voltak felérni, visszakapaszkodni a csúcsra, s az is igen biztatónak tűnt, amikor Koló utolsó nagy versenyén, a 2008. május közepi milánói Európa-bajnokságon – kemény edzésből érkezve – ezüstérmesek lettek 500 méteren az orosz egység mögött. Ezen, és a hosszabbik távon egyaránt ő képviselte volna Kozmann-nal hazánkat a pekingi játékokon.

Az utolsó időszakban persze már maga is tudta, érzékelte, hogy a tőle megszokott szint fenntartása értelemszerűen nehezebb a korábbinál. Az idő előrehaladtával legfeljebb a kenus technikát tekintve lehetett helyzeti előnyben a feltörekvő generációkkal szemben, miközben élete negyedik évtizedének második felében egyre több erőfeszítés kellett, hogy szert tegyen a tökéletes versenykondícióra. Erről beszélt az NS-nek 2008 januárjában, a Pekingre szóló alapozás közben is.

„Hiába vagyok edzésben már jó negyedszázada, az izmok buták, minden évben újra és újra komoly terheléssel kell emlékeztetni őket arra, milyen az ideális edzettségi állapot. Az ízületeim pedig még makacsabbak, minden évben hosszabb regenerálódással és nagyobb fájdalommal válaszolnak a munka gyötrelmeire. Ugyanakkor ésszel helyre tehetők: tisztában vagyok azzal, hogy a kenuzás az életem, és bármilyen szenvedést vállalok a sikerekért; az edzéseket pedig megfelelő koncentrációval, de nem hűbelebalázs módjára végzem.

Hiába erősködnek körülöttem a fiatalok, én ma már nem csinálok minden egyes tréningből presztízskérdést, mert tudom, ha a résztávokat, futásokat, súlyzózásokat erőn felül teljesíteném, néhány hét múlva sérülten várakozhatnék a felépülésre."

Valamivel korábban, 2007-ben, a pontevedrai Eb-szereplése előtt pedig a válogatott második legidősebb tagjaként – a korelnök a kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, Horváth Gábor volt – a várakozásairól és jövőbeni terveiről nyilatkozott.

– A tavalyi, csehországi Európa-bajnokság nem sikerült valami jól a párosuk számára, hiszen kétszáz és ezer méteren a negyedik, ötszázon pedig az ötödik helyen végeztek.
– Az Európa-bajnokság sikereit most is azonnal elcserélném a jó világbajnoki szereplésre. Remélem, az idei kontinensviadal jobban sikerül, mint az egy évvel ezelőtti, de a főverseny természetesen számunkra is az augusztusi németországi világbajnokság, amelyen az olimpiai kvalifikáció a tét.

– Az idén már indultak nemzetközi viadalon, a szegedi Világkupán, s felmérhették, hol tartanak: mindkét olimpiai számban ezüstérmesek lettek.
– Tavaly az Európa-bajnokság előtt Duisburgban versenyeztünk a Világkupán, és ott sem ment rosszul. Ötszázon harmadikok lettünk, és ezren sem értünk volna el rossz eredményt, de eltört a hajónk lábtámasza, ezért nem állhattunk rajthoz a döntőben.

– Felkészülés közben jut néha ideje kikapcsolódásra is?
– Igen. A Magyar Kajak-kenu Szövetség internetes honlapján például van egy naplóm, amelyet hetente legalább egyszer frissítenem kell. Segítenek, ha kell, de megpróbálom egyedül megoldani a feladatot. Az Élő Duna-kampány támogatójaként pedig esztergomi hajókiránduláson vettem részt, és a helyi Duna Múzeumban is jártam másfél hete.

– Mihez kezd majd, ha búcsút int a versenysportnak?
– Még nem tudom pontosan. Van egy TF- és egy külkerdiplomám. Hátrányból indulok, mert jó néhány év lemaradásom van azokkal szemben, akik az iskola elvégzése után rögtön dolgozni kezdtek, viszont előnyömre válhat, hogy kiterjedt a kapcsolatrendszerem. Ezt a kettőt kell majd jól kezelni.

– Néhány héttel ezelőtt ünnepelte a harmincötödik születésnapját. A kemény edzések és a megerőltető versenyek során érzi a kort?
– Igen. Nem vagyok már annyira harapós, egyesben nem megyek olyan időket, mint régebben. Párosban ilyen probléma szerencsére nincs. Régebben sokkal többet bírtam, sokkal többet teljesítettem, mostanában már nagyon jó állapotban kell lennem ahhoz, hogy jó időt evezzek, nem tudom úgy kirázni a kisujjamból, ahogy korábban.

– Milyen céljai vannak még és meddig versenyez?
– Erősen motivál, hogy a kiemelkedő eredményeimet elég régen értem el. Pekingig feltétlenül folytatom, aztán az eredményektől teszem függővé. De az ötödik olimpiámon nagyon szeretnék elindulni.

Három hét híján egy esztendővel később, 2008. július 15-én – az egész magyar (sport)társadalmat mélyen megrázva – váratlanul, valószínűleg szívmegállás miatt, edzés közben halt meg. Mindössze 24 nappal az annyira várt 2008-as nyári játékok előtt.