Olasz Eb-biztatás: „Húzzál haza, majom!"

Furcsa gondokkal kellett szembenéznie Giovanni Trapattoninak, amikor néhány héttel a 2004-es Európa-bajnokság előtt arra készült, hogy kihirdesse a tornára utazók névsorát. A hagyományosan a védekezés terén remeklő itáliai futballban alig akadt egy nagy tornához elegendő jó hátvéd, miközben csatárposzton szinte sohasem látott kínálatból kellett válogatnia a mesternek.

Trap végül vett egy nagy levegőt, és kihagyta a nép által bekövetelt Roby Baggiót, a sajtó által kért Alberto Gilardinót, azaz az idény legeredményesebb olasz csatárát, valamint az utolsó három selejtezőn hat gólt szerző, majd a későbbi sérüléséből rekordsebességgel felépülő Pippo Inzaghit és a juventusos Fabrizio Miccolit, nem is beszélve Marco Delvecchióról, Antonio Di Nataléról és több egyéb jelöltről.

Hátul viszont olyan nagy bizonytalanság érződött, hogy a szakvezető állítólag hosszasan győzködte Paolo Maldinit, a Milan akkor már 36 éves csillagát, hogy 126 válogatottsággal a háta mögött álljon újra csatasorba, de a nemzeti együttestől a 2002-es távol-keleti vb után elköszönő klasszis nemet mondott.

Így aztán nem volt mit tenni, középen maradt a Fabio Cannavaro, Alessandro Nesta kettős, ami így leírva nem néz ki rosszul, csak éppen az Inter védője nem teljesen volt egészséges, és a formája is ingadozott, míg a Milan hátvédje produkált már sokkal jobb idényeket is, mint a 2003–2004-es. A középpályán pedig az keltett némi zavart, hogy a cserék, azaz Gennaro Gattuso és Andrea Pirlo a Milan friss bajnoki címére apellálva próbáltak bekerülni a kezdőbe.

Az olasz válogatott ilyen háttérrel vívta meg Tuniszban az Eb előtti utolsó felkészülési mérkőzését, amelyen az egyik legerősebb afrikai alakulat, a hazai nemzeti együttes volt az ellenfele.

A squadra azzurra egész tűrhető első félidőt produkált. Hátul Nesta és Cannavaro igyekezett hírnevéhez méltóan játszani, elöl pedig az Alex Del Piero, Francesco Totti, Christian Vieri trió mindhárom tagja rendkívül aktív volt. Rajtuk kívül Gianluca Zambrotta érdemelt dicséretet, az igen passzív Mauro Camoranesi pedig némi feddést.

A vendégek a 16. percben szereztek vezetést, amikor Totti hátrahúzós passzal kereste Vierit (a két játékos között szemmel láthatóan nagyon jó volt az összhang), a középcsatár elől menteni akaró Riad Buazizi pedig a saját hálójába bólintott. Bő tíz perccel később, egy szögletet követően Cannavaro fejjel vette be a rivális kapuját, ami azért volt fontos, mert a csapatkapitány az első gólját szerezte a válogatottban – éppen a 78. meccsén, azon, amelyen beérte az örökranglistán a legendás Gaetano Scireát.

A második félidőben a sok csere miatt meglehetősen ellaposodott a meccs, de a Totti helyére beállva remeklő Antonio Cassano által irányított európaiak a hajrában még két gólt hoztak össze: előbb Pirlo talált be szabadrúgásból, majd Zambrotta bikázott a léc alá egy szögletet követő kavarodás során – ők ketten is válogatottbeli karrierjük első gólját lőtték!

„Elégedett vagyok az eredménnyel, bár ezen az összecsapáson elsősorban a játék színvonala számított – nyilatkozta Trapattoni. – Futballistáim fizikai állapota kezd közeledni az optimálishoz, és az is tetszett, ahogy fejben indítottuk a meccset. Külön kiemelném Del Pierót, aki ma is bizonyította, hogy nagyszerűen megérteti magát Vierivel és Tottival. Sok poszton már biztos vagyok benne, hogy ki fog kezdeni a kontinenstornán, de néhány helyen még kétségeim vannak. Igaz, ezek pozitív kétségek."

Az iméntiek dacára mégis nehéz volt megmondani, milyen is a légkör az olasz válogatott háza táján, mivel bizonyos jelekből ítélve bő egy héttel az Eb rajtja előtt hatalmas egyetértés és összhang uralkodott a squadra azzurránál, miközben némely hírekből úgy tűnt, egyes játékosok mintha nem ugyanabba az irányba eveznének.

Ez utóbbiak közé tartozott például Angelo Peruzzi, a Lazio kapusa, aki megorrolt Trapattoni kapitányra, amiért a mester nem adott neki lehetőséget Tunéziában. A tréner megpróbálta kimagyarázni magát (nem tudott megegyezni a helyiekkel a cserék számáról), ám titokban már értesítette Ivan Pelizzolit, a Roma kapusát, amikor Peruzzi összekapta magát, és jelezte, hogy elfogadja a csapaton belüli helyét.

A sajtó szerint a „sértődöttek klánját" erősítette Marco Di Vaio, Gattuso és Pirlo is, ám utóbbi gyorsan kivonta magát ebből a sorból: „Nem panaszkodom, elfogadom, hogy Simone Perrotta és Cristiano Zanetti előnyben van hozzám képest a kezdőcsapatba kerülésért vívott csatánkban. Ugyanakkor szerintem nem lenne rossz kipróbálni az olasz válogatottban is a Milannál bevált taktikát: Totti játszhatna Kaká pozíciójában a csatárok mögött, én pedig a védelem előtt."

Később pedig Cassano nyitotta ki a száját, s egyre hangosabban követelt helyet magának az alapfelállásban. A Roma fiatal tehetsége nagyszerűen játszott a tunéziaiak elleni második félidőben, és rendkívül magabiztos nyilatkozatokkal árasztotta el a sajtót: úgy gondolta, hogy neki kellene kezdenie Del Piero helyén a bal oldalon.

A hírek szerint Trapattoni gyorsan jelezte neki: nem Alex, hanem a középen mozgó Totti alternatívájának tartja (együtt pedig semmiképp sem akarta őket bevetni, ahogy a Romában jellemző volt). A Juve csapatkapitánya ugyan nyugodtnak mondta magát a helyére pályázó önjelölt kapcsán, de azért morcosan így reagált: „Szerintem Cassano nem is szokott az én pozíciómban játszani..."

A sok szöveg és önlobbizás mellett viszont akadt egy érdekes jelenet, amely alapján az olasz újságírók 2004. június 3-án mégis elégedetten nyugtázták, hogy valójában milyen jó a csapategység. Az egyik edzésen egy szurkoló odakiáltott Gattusónak: „Húzzál haza, majom!", mire egy körrel később, amikor az egész csapat arra futott, a játékosok kórusban kiáltották a drukkernek: „Te húzzál haza, te...!"

Nincs hírünk a drukker további programjáról, az ugyanakkor mára már történelem, hogy az olaszok végül veretlenül estek ki a csoportkör után, nem kis részben az örök vitatémát szolgáltató svéd–dán mérkőzés 2–2-es eredménye miatt... Gattusót és Pirlót legfeljebb az vigasztalhatta, hogy a második mérkőzésre ők is bekerültek a csapatba, nem maradtak tehát lehetőség híján.

A 2006-os vb-n pedig, immár Marcello Lippi irányítása alatt, mindketten alapemberként szerepeltek, és a remek csapategységnek a többi említett kerettag játékossal együtt (kivéve a különböző okokból kimaradó Di Vaiót, Vierit és Cassanót) Németországban is jelét adhatták – jól tudjuk, milyen eredménnyel...