Zanardi: sztárpilótából paralimpiai favorit

Alessandro Zanardi vérében van a vállalkozókedv és a versenyzés – igazi győztes, túlélő típus (Fotó: archív)

Tizenegy évvel ezelőtt, amikor Alessandro Zanardi mindkét lábát elvesztette egy versenybalesetben, mindenki azt hitte, hogy bár a csodának köszönhetően túlélte a németországi karambolt, a karrierje teljesen derékba tört. Ám hamar kiderült, hogy ez nem így van, az olasz pilóta hatalmas elszántsággal vetette bele magát új feladatokba.

Visszatért a versenypályára, és sikeres is volt. Nemrég aztán új célt tűzött ki: indulni akar a londoni paralimpián a handbike-osok (másképp: handcycle-osok) küzdelmében. Sőt mi több: éremért szállna harcba. Mindezt pedig nem ismerhette volna meg testközelből, ha nincs a végzetes ütközése, és bizonyára fel sem vetődött volna benne, hogy valaha is versenyszerűen űzzön egy olimpiai sportágat.

„Ugyanakkora szenvedéllyel vetettem magam a handbike-versenyzésbe, mint egykor az autósportba, s ez az elhivatottság egyre jobb eredményeket hoz. Néha a maratoni táv negyvenedik kilométerénél, amikor már fáj az erőlködés, úgy érzem, hagyni kellene az egészet a fenébe, és visszaülni a versenyautóba, de tudom, hogy itt még elérhetem a legmagasabb szintet."

Ez az idézet a Nemzeti Sport 2010. május 14-én készülő számában szerepelt a tavalyelőtt már maratonikat nyerő Zanarditól, aki nem csupán a pályafutása során megkeresett pénzének, hanem derűlátó szemléletének köszönhetően is teljesebb életet él lábak nélkül, mint az ép emberek többsége.

Alessandro annak idején, 1991-ben ugyanúgy a Jordannél mutatkozott be a Formula–1-ben, mint Michael Schumacher, csak három versennyel később, s nem robbant be úgy, mint a német. Egy év múlva a Minardinál három futamon indult, majd 1993-ban és 1994-ben a (régi) Lotusnál versenyzett, egyetlen vb-pontját pedig a '93-as Brazil Nagydíjon szerezte.

Ilyen, nem túl fényes előzmények után viszont 1996-ban üstökösként tűnt fel a CART-sorozatban, ahol három futamsikerrel és összetettbeli harmadik hellyel kezdte, majd 1997-ben és 1998-ban is magabiztos teljesítménnyel megnyerte a pontversenyt, s a széria legnagyobb sztárjának számított.

Imádták és tisztelték Amerikában, de a két esztendővel korábban még vb-győztes Williams ajánlatát nem tudta visszautasítani, ezért 1999-ben visszatért az F1-be – Ralf Schumacher azonban 35–0-ra megnyerte ellene a csapaton belüli pontpárharcot...

A balul elsült második Formula–1-es kalandot követően 2001-ben most a tengerentúlra ment vissza, de a sikerek már elkerülték. Az idény németországi állomása majdnem elmaradt a Lausitzringen az Egyesült Államok elleni terrortámadás után, ám mivel már mindenki megérkezett a helyszínre, jobbnak látták, ha inkább megtartják, s elnevezték American Memorial Race-nek. Szeptember 11. áldozatainak emlékversenye mégsem ezzel íródott be az autósport históriájába, hanem Zanardi miatt.

Az olasz az élen haladt, majd 13 körrel a vége előtt a boxból kijövet megcsúszott, keresztbe fordult a pályán, és a több mint háromszáz kilométer per órás sebességgel érkező Alex Tagliani nem tudta kikerülni.

„Kitört egy darab az autómból, és amíg én a nagyobbik részben maradtam, a lábaim a kocsi elejével távolodtak tőlem" – írta a baleset részleteire a pályán tett későbbi látogatásakor ráébredő Zanardi az önéletrajzi könyvében.

A futamot leállították, és miközben Terry Trammel, a CART főorvosa a saját kezével fogta le a sebesült fő verőereit, egy pap a baleset helyszínén talált olajjal feladta neki az utolsó kenetet. Utána a berlini klinikára repülő helikopterben háromszor kellett újraéleszteni, s a szervezetében csupán egy liter vér maradt az ötből. Egy hétig tartották kómában, ezalatt több életmentő műtéten esett át, a lábait pedig a combja közepénél amputálták.

Amikor felébredt, az orvosok számára is megdöbbentő volt a hangulata. Egyikük szerint felfogta és fel is dolgozta, hogy a felesége a kóma alatt elmondta neki, mi történt vele, s hogy elveszítette a lábait.

„Azt mondták az orvosok, hogy most már nem fogok meghalni, elmúlt az életveszély, mire én úgy reagáltam: akkor minden rendben – mondta Zanardi, akinek kétéves volt akkor a gyermeke. – Tudtam, hogy meg kell változtatnom a céljaimat, s az első nagy tervem az volt, hogy újra a nyakamba vegyem a kisfiamat."

Átértékelte az életét, a feladatait, hosszú terápián vett részt, és megtanult újra járni, hosszas nyűglődés után tökéletesítve a lábát helyettesítő protéziseket. „Óriási szerencsém volt, hiszen elég pénzem és protekcióm volt ahhoz, hogy a legjobb orvosok, technikusok és terapeuták segítsenek rajtam, akik a legfejlettebb technológiát alkalmazzák" – ismerte el a pilóta, aki 2003-ban a versenypályára is visszatért.

Két évvel a balesetét követően Monzában elindult a túraautó Európa-bajnokság futamán, és bár a többség eleinte szánalommal vegyes együttérzéssel figyelte a szereplését, meglepően jó teljesítménye után a BMW – amely kifejezetten számára alakított át egy autót – szerződtette a 2005-től vb-vé avanzsáló sorozatba. (Valamint 2006-ban a gyár az F1-es négykerekűjét is átkonstruálta úgy, hogy Zanardi egy valenciai teszt erejéig vezetni tudja, a kormányról vezérelve a gázadást és a fékezést.)

A túrautó-világbajnokságban 105 futamon négy győzelmet aratott, s noha az összetettbeli címért egyszer sem volt harcban, a széria egyik szimbolikus figurája lett. A 2009-es idény végéig szerepelt ott, de közben más sportágban is kipróbálta magát.

A háromkerekű, kézzel pedálozott közlekedő eszközzel, a handbike-kal indult hosszú távú viadalokon, s az első jelentősebb eredménye a 2007-es New York-i maratonin elért negyedik helyezése volt.

„Barátom, az egykori F1-es versenyző Paolo Barilla megkért, tartsak beszédet a verseny előtt, mire azt mondtam, ha már odamegyek, szeretnék részt is venni rajta. Csupán húsz napom volt, hogy felkészüljek, de a negyedik hely úgy is büszkeséggel töltött el, hogy tizenhat perccel kaptam ki a győztestől" – mondta Zanardi, akit az sem vetett vissza, hogy egyszer Hamburgban az útpadkára futva felborult.

A 2009-es Eb-n második lett, s felkérte az olasz szövetség, hogy induljon a vb-n. „Tizenötödik lettem a harminckettőből, és eleinte mérges is voltam magamra. Aztán gondolkodtam kicsit, és rájöttem, hogy miközben a többi versenyző teljes erővel készült a vébére, én Németországban és Angliában szerepeltem a túraautó-világbajnokság versenyein" – világított rá a különbségekre a versenyző.

Azon kapta magát, hogy a négy keréken űzött sportolás hátráltatja legújabb szenvedélye kiteljesítésében, ezért felhagyott vele. Most már ő is azok közé tartozik, akik teljes gőzzel készülnek a handbike-viadalokra, és ennek meg is van az eredménye: saját kategóriájában megnyerte a velencei, majd a római maratonit – tavaly pedig, negyedik nekifutásra, a New York-it is! (Ezen felül ezüstérmes lett az országúti-vb időfutamában.) Ugyanakkor csak átmenetileg szállt ki a volán mögül.

„Nem akasztottam végleg szögre a bukósisakomat, hiszek benne, hogy fogok még autóversenyeken indulni, csak most más terveim vannak, a paralimpiai érem lebeg a szemem előtt. Londonig erre a sportágra szeretném összpontosítani az energiámat."

Idén márciusban bejelentették: Alessandro Zanardi tagja lesz hazája paralimpiai csapatának. Tud élni – igazi példakép. És nem csupán a mozgáskorlátozottak számára.