Galaschek Péter keserű búcsúja a Vasastól

Galaschek Péter kissrácként került a Vasashoz, majd a felnőttcsapatban 340 bajnoki meccsen (53 gólt szerezve) viselte a piros-kék mezt. De ennek 12 évvel ezelőtt vége lett, a játékossal 2000. május 9-én közölték, hogy a nyáron lejáró megállapodását nem hosszabbítják meg.2000. május 9-én közölték, hogy a nyáron lejáró megállapodását nem hosszabbítják meg.

Tudni lehetett, hogy sokaknak hiányozni fog, hisz jó páran voltak a Fáy utcában, akik egyszerűen csak „királyként" emlegették (emlegetik) a technikás, legendásan keveset futó középpályást, mások viszont nyilván örültek a távozásának, mondván, a ma és a jövő futballja nem a húzogatásról, a flikk-flakkozásról szól.

– Tudom, hogy banális, de képzelem, most mennyire szomorú! – vetette fel neki az NS munkatársa.
– Nem vagyok szomorú.

– Nem kell ezt szégyellni, mindenkit szíven ütne, ha elküldenék onnan, ahol szinte az egész addigi életét töltötte.
– Felesleges ebből drámát kreálni. Szeretem a Vasast, sohasem tudnám elképzelni magam más csapatban, de nincs bennem keserűség, amiért elküldenek. Egy év múlva magamtól is abbahagytam volna.

– Hiszen még csak harminckét éves. Öregnek érzi magát?
– Igen.

– Miket mond...
– Sajnos ez van. Már egy ideje öregnek érzem magam. Hosszú ám az a tizennégy év, amely mögöttem van. Belefáradtam.

– Futballista ritkán mond ilyet.
– Miért csodálkozik? Nyolcvanhatban, érti, nyolcvanhatban játszottam először a nagycsapatban, Békéscsabán csereként küldtek pályára, kikaptunk négy egyre. Itt van előttem az egész meccs. Azóta minden évben az újabb és újabb találkozók, az a rengeteg stressz, az állandó nyerési kényszer... Mondom, belefáradtam ebbe.

– Ezt most csak azért mondja, mert távoznia kell. Szerintem a lelkiismeretét nyugtatgatja ezzel.
– Dehogyis. Hiszen tudtam, hogy el fognak küldeni, felkészítettem magam rá, szinte már vártam azt a pillanatot, amikor a vezetők magukhoz kéretnek, és azt mondják: úgy döntöttünk, nem hosszabbítjuk meg a szerződését. Ez ma megtörtént.

– Különben helye lenne a Vasasban?
– Nem akarom a saját csapattársaimat kritizálni, de szerintem még beférnék. Tudom, mik az erényeim és mik a hibáim, én tudom a legjobban.

– Kihozhatott volna többet is a pályafutásából?
– Nem hiszem, az enyém amolyan átlagos karrier. Egyszer, kilencvenegyben eljutottam a válogatott kerettagságig, van már egy bronzérmem, és remélem, most lesz még egy. Ennyi. Sokszor álltunk úgy a Vasassal, hogy na majd most, most tényleg mi jövünk, aztán elérkezett a hajrá, következtek a fontos meccsek, és sorra elbuktunk. Úgy, mint ezúttal is.

– Még van hátra négy forduló, játszik?
– Nem hiszem. Persze ha beraknak...

– És aztán?
– Fogalmam sincs. Ha megkeresnek, tárgyalok. Ha nem, akkor... Szóval erről fogalmam sincs.

Várható volt, hogy Galaschek Péter távozása nem kis vihart kavar Angyalföldön. A cikk megjelenése után rengeteg szurkoló mondta el a véleményét telefonon, vagy közölte az interneten keresztül. A legtöbb drukker sajnálta a döntést, és nemtetszését fejezte ki az ügyben.

Sokan Mészáros Zoltánt, a Vasas szakosztály-menedzserét is keresték. Voltak, akik szép szóval, s voltak, akik durvább hangon kommentálták a történteket. A sportvezető a következőképp reagált.

„Galaschek Péter szurkolók általi megítélésében rendkívüli szélsőségek tapasztalhatók. Sokan istenként tisztelik, de akadnak, akik a pálya környékén sem akarják látni. Az idei teljesítménye is jellemző erre. Voltak megoldásai, amelyekkel ámulatba ejtett, amelyekről csak a legmagasztosabb jelzők használatával lehet beszélni, ám voltak találkozók, amikor viszont csapatunk leggyengébb produkcióját nyújtotta.

Saját, a Nemzeti Sportban is közölt szavai szerint öregnek érzi magát, és belefáradt a mögötte lévő tizennégy évbe. Nos, én nem érzem őt öregnek, de fásultnak és fáradtnak igen. Nagy kár érte...

Tény, hogy a jövő Vasasában már nem láthatjuk őt, ám vitathatatlan, hogy az utóbbi évtizedek Vasas-futballjának egyik legnagyobb egyénisége távozik majd a Fáy utcából. Ehhez méltóan szeretnénk búcsúztatni őt a Nagykanizsa elleni, utolsó hazai mérkőzésünkön.″

Komjáti András vezetőedző nem akart ünneprontó lenni, május 20-án a kezdőcsapatba jelölte a játékost, akitől a klub ajándékkal kívánt elköszönni, Galaschek pedig utoljára játszhatott a Vasas színeiben saját közönsége előtt. Arra az amúgy közhelyes kérdésre, hogy ez milyen érzés számára, meglepően higgadtan felelt a bevetése előtt egy nappal.

– Furcsa.

– Annak azért örül, hogy ajándékot kap és elköszönnek öntől?
– Ne haragudjon, de ez megválaszolhatatlan kérdés. Én ugyanis nem visszavonulok, én nem búcsúzom, hanem kirúgtak. Egyáltalán nem várom el, hogy ajándékot kapjak. Egyébként eddig a pillanatig nem is tudtam erről, nekem senki sem szólt.

– Azért biztosan jólesik.
– Miért esne jól? Egy kirúgott embert ezzel nem lehet kárpótolni. A tények ellen nem érdemes harcolni, ám azt senki sem várhatja el, hogy örüljek annak, ami történt, és jó arcot vágjak hozzá.

– Az igaz, hogy ajánlatot kapott Újpestről?
– Nem.

– Hol folytatja a pályafutását?
– Úgy néz ki, hogy Ausztriában. Amikor kiderült, hogy mennem kell a Vasastól, azok az emberek, akiket a barátaimnak hittem, mind segíteni próbáltak, és ennek köszönhetően oldódhat meg a további sorsom. Így nyugodtan mondhatom, hogy senkiben sem csalódtam. Azoktól sem vártam mást, akik kirúgtak, azokra pedig számíthattam, akikről úgy véltem, hogy támaszkodhatom rájuk.

– A csalódottsága nem teszi közömbössé a hátralévő meccseken?
– Nem. Nagyon szép lenne, ha ezüstérmesként mennék el a Vasastól. Számomra fontos, hogy már csak győztes meccseket játsszunk ebben a bajnokságban, és ennek érdekében mindent megteszek. Egyáltalán nem mindegy, hogy a szurkolóink elégedetten köszönhetnek el tőlünk az idény végén, vagy sem...

Nos, a találkozó felemás élményt jelentett számára. Vastapssal kezdődött: az angyalföldi drukkerek képviselői egy jókora „Gala a király!" feliratú transzparenst függesztettek ki a kerítésre, és egy Vasas-pecsétgyűrűt is átadtak a klubtól 24 év után búcsúzó játékosnak (rajta kívül a szintén távozó Szilveszter Ferencet és Végh Zoltánt is köszöntötték).

Az első félidőben viszont a három gólt rúgó vendég Nagykanizsa rendezett fiesztát. Az 1–4-es végeredmény után pedig hol volt már a vastaps... füttykoncerttel zárult a mérkőzés. A szurkolók egy része Komjáti Andrást szidta, míg a másik Mészáros Zoltánt kiáltotta ki bűnösnek. A Fáy utcai publikum csak Galaschek Péterrel szimpatizált, a kiütéses vereség ellenére is az elküldött labdarúgó nevét skandálta.

Aki aztán a papírformának megfelelően egy újabb bronzéremmel a tarsolyában búcsúzott el – de nem a labdarúgástól, hanem csak a piros-kékektől, mert mégsem érezte annyira öregnek magát az élvonalbeli folytatáshoz, így – egy REAC-os „átszálló" után – további másfél szezon erejéig az Újpest futballistája lett (25 bajnokin 5 találattal), amelynél egy MK-győzelemmel tett most már tényleg pontot karrierje érdemi részének végére (később a Kisteleki István edzette Gázműveknél, majd Dabason vezetett le).

A Vasas közben a következő idényben még egyszer a dobogó harmadik fokáig jutott, azóta azonban a közelébe sem, legfeljebb a másodosztályban, mert Galaschek távozása után két esztendővel egy időre oda került. És a helyzet az, hogy Angyalföldön manapság is bőven van ok nosztalgiával tekinteni – még az egykori „király" időszakára is, pedig az sem számított a klub fénykorának...