A Família Kft. sztárja, egy sztárcsapat pólósa

– Zénónak, vagy Ádámnak szólítsalak?
– Maradjunk inkább az előbbinél, már csak azért is, mert így hívnak.

– Így hívnak, de úgy ismernek. Legalábbis azt hiszem, hogy a vízilabdás Kárász Zénót kevesebben fedezik fel az utcán, mint a famíliás Szép Ádámot.
– Ez egyértelmű. Különösen azért, mert Kárász Zénó távol a fővárostól, Szentesen látta meg a napvilágot, s élete eddigi nagyobbik részét ott is töltötte, míg Szép Ádámot a televízió az ország minden részébe eljuttatja.

– Melyik bőrben érzed jobban magad?
– A két bőr végül is egy és ugyanaz. A tévéjátékban is azt szeretem a leginkább, hogy magamat kell adnom.

– Ezek szerint a Família azért népszerű, mert természetes?
– Nem szívesen bocsátkoznék hatáselemzésbe, mert ahhoz nem értek. Azt tudom, hogy mi, famíliások valamennyien úgy próbálunk, forgatunk, élünk, hogy elfogadjuk, mi több, szeretjük egymást. Egy ilyen hosszú sorozat másként talán meg sem élne.

– Hogyan lettél színész? Fogadni mernék, hogy a híres szentesi színjátszó körben kezdődött a pályafutásod.
– Vesztettél. Abba a gimibe jártam, amelynek az országszerte elismert színjátszó csoportja van, de én nem voltam drámais. A szüleim ellenezték.

– És inkább a póló irányába terelgettek.
– Mondhatjuk így is.

– És még hogyan?
– Úgy, hogy a mamámnak és a drámaisok vezetőjének a kapcsolata nem volt felhőtlen. De ebbe inkább ne menjünk bele!

– Akkor újból nekifutok a kérdésnek: hogyan lettél színész?
– Jelentkeztem a főiskolára, ám a második rostán kiszórtak. A barátnőm tudta, hogy ez a színészkedés fontos nekem, s felhívta Gór-Nagy Marit, hogy szeretnénk felvételizni a tanodájába. A válasz biztató volt, mire Mogyoródi, a barátnőm bejött hozzám a laktanyába, hogy akkor holnap mehetünk Pestre. Na, mondom, ahogyan azt te képzeled. Én, a katona fogom magam, csak úgy csapot-papot itt hagyok és utazgatok. Persze, gondoltam, sok veszítenivalóm nincs, s a kérésemmel megkerestem a parancsnokom, aki elengedett. Mari meg felvett.

– Hogyan tudtad összeegyeztetni a katonaságot a pesti tanodával?
– Egyetlen módon: úgy, hogy néhány hónap múlva leszereltek.

– A pólót megsínylette a tanoda?
– Nem, a póló mindig előnyt élvezett az életemben. Még a gimiben is inkább átmentem levelezőre, csak hogy többet lehessek az uszodában. Meg aztán az is igaz, hogy a hiányzásaim és a balhéim miatt érett a kirúgásom, s jobbnak láttam, ha én lépek. A vízilabda egyedül a Famíliát nem képes háttérbe szorítani. A kettő egyformán fontos.

– Jól megférnek egymás mellett?
– Tény, hogy mióta forgatunk, azóta nem tudok részt venni a délelőtti edzéseken.

– Az edződ, Csapó Gábor hogyan tűri a hiányzásaidat?
– Dudi rendes, tolerálja a Famíliát.

– Amíg a lemaradásod nem lesz szembeszökő. Ne áltasd magad azzal, hogy hosszú távon, feleannyi munkával képes leszel lépést tartani a többiekkel.
– Amíg Dudi nem mondja, hogy nincs szüksége rám, többet ne menjek, addig megyek.

– Ha most kapnál egy külföldi szerződési ajánlatot, mondjuk az olasz Pro Reccótól, mit válaszolnál rá?
– Nem mennék.

– A Família miatt?
– Igen... Látod... ezen még nem is gondolkodtam. Valójában nem is tudom, mit mondanék. De ráérek ezen polemizálni akkor, amikor megkeresnek.

– Nem lehet rád fogni, hogy állandóan a jövődet tervezed, s ezért nem tudsz odafigyelni a mára.
– Nagy Sanyi (Ádám Tamás, eredetileg Nagy Sándor Tamás – a szerk.), vagy ha úgy jobban tetszik, Szép apuka kérdezte tőlem egyszer: vajon két éve megmondtam volna-e, hogy mi lesz belőlem, hogy jön majd a Família, és népszerű ember leszek. Akkor meg minek foglalkozni a jövővel? Valahogy majd csak lesz. Az ember arra figyeljen, hogy a feladatait mindig a legjobb tudása szerint végezze el, s utólag ne kelljen szemrehányást tennie magának.

– Ez egy pedáns ember ars poeticája, de mintha te szétszórt lennél.
– Ez találó. Baromi szétszórt vagyok.

– Akkor hogyan magolod a szerepeidet?
– Sehogy. Minden a próbákon ragad rám.

– Nem borzolod a rendező és a színésztársak idegeit a bakijaiddal?
– Szurdi Miki kezdetben meg akart ölni.

– S ma már nem akar?
– Most filmet forgat, s kevesebb ideje van a Famíliára.

– Hány méter filmet pocsékoltak már el miattad?
– Nem tudnám megmondani. A legszörnyűbb hibát akkor követtem el, amikor egyszer egy órát késtem a próbáról.

– Kaptál büntetést?
– Bocsánatot kértem, s ennyiben maradtunk. Nagyon szégyelltem magam.

– Ha végül is arra gondolok, hogy ennyire lezserül élve tagja vagy a Vasas kitűnő vízilabdacsapatának, s hétről hétre forgatsz az egyik legnépszerűbb magyar televíziós sorozatban, akkor neked valóban nem kell tartanod a jövőtől.
– A lezserség csak látszólagos. Szétszórt vagyok, nem lezser. Nem veszem félvállról a dolgokat, sőt amit csinálok, abba minden energiámat beleölöm, s végtelenül tisztelem a társaim munkáját. A fene tudja, hogy így kell-e élni. De a „végén" úgyis kiderül...