A sportvilág is megrendült a pápa halálától

 

II. János Pál pápa állapotának súlyosbodása miatt 2005. április 2-án, szombat délben az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) – szembemenve saját, egy nappal korábbi döntésével – úgy határozott, hogy a hétvége összes olaszországi sporteseményét elhalasztja.

„Giovanni Petrucci, a CONI elnöke a Vatikán által kiadott orvosi jelentések alapján, amelyekből az a következtetés vonható le, hogy a Szentatya elkerülhetetlenül élete utolsó óráit éli, tiszteletben tartva a sportolók, edzők, klubvezetők és a szurkolók akaratát és igényét, felkérte az országos sportszövetségeket, hogy azonnali hatállyal függesszék fel az erre a hétvégére kiírt sporteseményeket" – szólt a CONI közleménye.

 

Az előző napon még úgy volt, hogy csak a pápa halála esetén függesztik fel a versenyeket, egyébként pedig minden mérkőzés előtt háromperces imával tisztelegnek II. János Pál előtt. (Ez történt a péntek este még lejátszott másodosztályú Cesena–Arezzo bajnokit megelőzően is.)

A Serie A-ban érdekelt együttesek edzői és játékosai kedvezően fogadták az új hírt, bár sokan megjegyezték, hogy szerencsésebb lett volna, ha a CONI már pénteken így dönt. Szombat délre ugyanis az összes idegenben játszó együttes a helyszínen vagy úton volt, azaz most mindenki fordulhatott vissza és mehetett haza. (Érdekesség, hogy a vasúttársaság is azonnal visszafordította a Firenzébe tartó, Juventus-szurkolókkal teli vonatot.)

Akadt persze olyan is, aki efféle „kényelmi" szempontok helyett elvi síkon nem értett teljesen egyet a sportesemények hét végi törlésével. A sok nyilatkozatból egyet idézünk, Zdenek Zemanét, a Lecce cseh edzőjéét: „Sokkal jobb – és II. János Pál életművével összecsengőbb – lett volna, ha a csapatok pályára lépnek, és a mérkőzéseken egyszer végre valamennyien, játékosok, edzők, szurkolók úgy viselkedtünk volna, hogy méltóak legyünk a pápa emlékéhez."

Ő ezt már a halálhír után mondta, hiszen szombat este 21:37-kor elhunyt a pápa, akit már életében a legjelentősebb katolikus egyházfők között emlegettek. Karol Wojtylát 1978-ban választották Róma püspökévé (455 évvel a holland születésű VI. Hadrián halála után általa lett ismét nem olasz származású a pontifex maximus), és több mint 26 esztendőn át uralkodott. Ennél tovább csak Szent Péter (35 év, de megbízhatatlan az adat) és IX. Pius (32 év) ült a trónon.

II. János Pál azonban nem elsősorban „hivatali idejének" hossza, hanem tettei nagysága miatt került máris a modern kori történelem legjelentősebb személyiségei közé. Nem félt időről időre bocsánatot kérni a katolikus egyház bűnei miatt, s folyamatosan kereste a megbékélést a világ vallásainak jelentős részével: az anglikánokkal, a reformátusokkal, az evangélikusokkal, az ortodoxokkal és a görögkeletiekkel, továbbá a zsidókkal (akiket „idősebb testvéreinek" nevezett) és a mohamedánokkal, nem beszélve természetesen a nagy ázsiai vallásokról.

Ő volt az első pápa, aki belépett egy zsinagógába (1986-ban), az első, aki belépett egy mecsetbe (2001-ben), az első, aki „szabadságra ment" (1987-ben), az első, aki ellátogatott a Szentföldre (2000-ben), és az első, aki az internet segítségével misézett (1998-ban).

Nem mellesleg pedig ő volt az első pápa, aki síelt, és az első, aki kiemelte a sport fontosságát a modern társadalomban. Az egész életét végigkísérte a sport szeretete. A gimnáziumban futballozott (állítólag tehetséges kapus volt), majd megismerkedett a kajakkal és a kenuval (bizony, mindkét ágat űzte), szeretett úszni, síelni, kerékpározni, kirándulni a hegyekben, és ezekről a szenvedélyeiről akkor sem mondott le, amikor előbb Krakkó érseke lett, majd amikor pápává választották.

Szentatyaként is rendszeresen eljárt síelni, ettől a sporttól csak akkor kellett elbúcsúznia, amikor 1994 áprilisában elesett a fürdőszobájában, és eltört az egyik combcsontja. A nagy hegyi sétákat a szabad levegőn azonban ezt követően sem hagyta ki – még 2004-ben is, immár súlyos betegen ellátogatott néhány napra az Alpokba, kedvenc hegyei közé.

A sportot azonban nemcsak űzte, hanem minden lehetséges módon támogatta is. Audienciáin rengeteg sportolót fogadott, az első labdarúgócsapat, amely meglátogatta őt, a Bologna volt még 1978-ban. Ezt követően számtalan sportág képviselőjével találkozott különböző alkalmak során, most ezekből sorolunk fel néhányat.

1979-ben megáldotta a Monte-Carlo-rali résztvevőit, 1982-ben fogadta a friss világbajnok olasz futballválogatottat, 1984-ben a sportolók jubileumi éve alkalmából 100 ezer ember előtt misézett a római Stadio Olimpicóban, 1995-ben pedig fogadta a rögbivilágbajnok dél-afrikai nemzeti együttest.

1996-ban levélben köszöntötte az alapítása 100. évfordulóját ünneplő La Gazzetta dello Sportot, 1999-ben St. Louisban találkozott Mark McGwire-rel, az élő baseball-legendával, ugyanebben az évben a szlovén Leon Stukeljjel, az akkor legidősebb olimpiai bajnokkal is, míg 2000-ben tiszteletét tette nála a Giro d'Italia mezőnye.

2002-ben felkereste őt a 100 éves Real Madrid küldöttsége, ugyanakkor pártoló tagja volt (91 522-es számmal) a Barcelonának, illetve tiszteletbeli tagja a Schalke 04-nek, nyolcvanadik születésnapja alkalmából pedig megkapta a Lazio 80-as számú mezét. Fogadta Boris Beckert is („Ha egy nap teniszezni támad kedvem, magát fogom elhívni partnernek" – mondta neki), és valószínűleg még oldalakon keresztül sorolhatnánk az idevágó eseteket.

A pápa azonban nem csupán sportolt (megválasztásakor annyira stramm benyomást keltett az akkor 58 éves Wojtyla bíboros, hogy sokan Isten bajnokának nevezték), nem pusztán találkozott a sport képviselőivel, hanem megnyilatkozásaiban is figyelemmel volt a sport világára.

„Aki sikert akar elérni az életben, annak sokat kell fáradnia. Aki pedig sportol, az érti, hogy miről beszélek. Az eredmények csak kemény, fáradságos edzések után születhetnek meg." „A sport lealacsonyítja az embert, ha nem a sportszerűség, a nagylelkűség és a játék szabályai szerint űzi." „A sportnak kell az embert szolgálnia, és nem az embernek a sportot."

Végül napjaink értékválságtól sújtott világában különösen megszívlelendő a következő gondolata: „Egy sportoló nem csupán a stadionban mutatott teljesítménye, hanem emberi tulajdonságai, teljessége által válik példaképpé fiatalok milliói számára, akiknek nem bálványokra, hanem vezetőkre van szükségük."