Premier League, angol góllövők? Ugyan...

Fabio Capellótól, a 2007 végén kinevezett angol szövetségi kapitánytól már szigetországi munkássága legelején többször lehetett hallani, hogy eltűntek a jó angol kapusok – talán Peter Shilton óta senki sem volt, aki folyamatosan magas szinten teljesített –, ezért kénytelen az 1970-es születésű David Jamesben bízni.

Sokan azt mondták azonban, hogy hosszabb távon nem hátul, hanem elöl lesz gondja, egyre inkább fogynak ugyanis a gólerős angol csatárok. A nevek és az átigazolási összegek alapján többen közülük ott vannak a világ elején, gólerősség tekintetében viszont még a saját hazájukban sem lehetnek próféták.

Ami a kapuvédőket illeti, róluk csak annyit – bár közben eltelt ugye négy év –, hogy a „háromoroszlánosoknál" az utóbbi időben e poszton szóhoz jutó négy játékos együttesen tart 36 válogatottságnál, és a Scott Carson, Ben Foster, Robert Green, Joe Hart négyesből a Manchester City alkalmazásában álló utóbbi a legtapasztaltabb a maga 16 eddigi szereplésével. James tavalyelőtt, 40 évesen jutott utoljára szóhoz, és az 53 bevetése egészen más dimenzió – a valaha 125-ször a vonal előtt röpködő Shiltonról már nem is beszélve...

A csapat „másik végén" is nagyok azonban a gondok. 2008. február 19-én azon hüledezett a Nemzeti Sport, hogy – szinte hihetetlen módon – nem akadt angol játékos a Premier League góllövőlistájának első tíz helyezettje között!

Jellemző volt, hogy a Svájc elleni felkészülési mérkőzésre, vagyis (a végül hazai pályán 2–1-re megnyert debütálására) az olasz edző eredeti szándékai szerint meghívni kívánt Peter Crouch, Jermaine Defoe, Michael Owen, Wayne Rooney kvartett összesen 17 gólig jutott addig a Premier League aktuális idényében, míg a góllövőlistát holtversenyben vezető Emanuel Adebayor és Cristiano Ronaldo 19-nél járt. Természetesen egyik is, másik is...

A legjobbnak tartott négy csatár ráadásul a játéklehetőségre sem igazán panaszkodhatott, hiszen Crouch 14 mérkőzésen szerzett két gólt, Rooney 16-on hatot, Owen 17-en négyet, Defoe pedig 21-en ötöt. (Akkor sem javul a kép, ha a sérülések miatt utólag mozgósított, de hivatalosan a középpályások közé sorolt Ashley Young produkcióját nézzük: ő 25 mérkőzésen négyszer volt eredményes.)

A Premier League góllövőlistája angol szempontból amúgy is szomorú képet mutatott – a legelőkelőbb helyen jegyzett két hazai játékos, a középpályás Steven Gerrard és a csatár Dave Kitson a 12. volt nyolc-nyolc találattal. A válogatott támadók gyakorlatilag a futottak még kategóriába tartoztak...

Persze ezt a tendenciát végül is lassan, fokozatosan megszokhattuk már az ezredforduló óta. A fiatal titán, azaz Owen a kilencvenes évek végén még kétszer is gólkirály volt, 2000-ben pedig Kevin Phillipst koronázták meg, utánuk viszont sehol senki.

Az idézett NS-cikk idejéig csak külföldiekből lettek a legjobb mesterlövészek – a francia Thierry Henry négyszer, a holland Ruud van Nistelrooy és Jimmy Floyd Hasselbaink, valamint az elefántcsontparti Didier Drogba egyszer-egyszer –, miközben a megelőző hét idényben összesen hatszor került fel angol játékos a dobogóra.

Alan Shearer kétszer (2002, 2004), Marcus Stewart (2001) és Andy Johnson (2005) egyszer-egyszer volt második, míg James Beattie (2003) és Darren Bent (2006) a harmadik helyre ért oda. 2007-ben viszont már sem ők, sem egyetlen honfitársuk nem volt ott az első háromban, és a tél végi részállás alapján nem kellett hozzá nagy jóstehetség, hogy megállapítsuk, 2008-ban még kevésbé volt érdemes erre számítani.

A hátralévő hónapokban nem is történt lényegi változás: a befutó ezúttal Cristiano Ronaldo lett, mégpedig a döbbenetesen jónak számító (s az európai Aranycipő mellett utóbb Aranylabdát is „fialó") 31 találattal, legjobb hazai futballistaként pedig klubtársa, Rooney, illetve Defoe végzett – 12-12 góllal, a 11. helyen...

A 10. és 20. pozíció között Owen és Gerrard egy-egy, a readingi Kitson két góllal maradt le tőlük, míg Crouch (5) már ötvenen kívülre szorult. Ebből a kínálatból kellett Capellónak elkezdenie az építkezést – noha a meccsmérlege, a győzelmi aránya négy esztendő alatt kifejezetten jó lett, nagy eredményt nem ért el a szigetországi együttessel.

Természetesen sejteni lehetett, hogy a négy évaddal ezelőtti végeredmény túlzás azért, ennyire szélsőségesen nem rossz a helyzet, de a következő szezonok is csak azt bizonyították, hogy a mélyponton túljutva sem rózsás a helyzet, a problémák igenis mélyen gyökereznek.

2009-től máig – a jelenleg zajló pontvadászatot is beleszámítva – ismét majdnem mindig fel tudott kapaszkodni néhány angol labdarúgó a dobogóra, egészen pontosan hárman négy ízben: Rooney kétszer volt első számú üldöző (ebből az egyik a mostani, még nem végleges állapot), Gerrard és Bent pedig egy-egy alkalommal lett harmadik, illetve az utóbbi tavaly negyedik, mint a „bennszülöttek" legjobbja.

Viszont újra visszaesés kezdődött: míg 2009-ben, azaz egy kiírással a hihetetlenül pocsék 2008-as szereplést követően újra hat, legközelebb pedig öt angol került az első tízbe-tizenegybe (függően a holtversenyektől), továbbá 2010-ben egyszerre ketten is „éremig" jutottak közülük, utána háromra, majd kettőre csökkent a számuk az élcsoportban.

Jelenleg egyébként a Robin van Persie-t tisztes távolból követő Rooney mellett Danny Graham top tízes még – de aligha ő, az épp a nyolcadik (kis)csapatát fogyasztó, az idénynek minimális élvonalbeli tapasztalattal nekivágó, 26 és fél éves Swansea-játékos lesz a brit futball megváltója.

Akiktől az olasz kapitány a gólokat várta az elmúlt időszakban, az egy szem Wayne-en (MU) kívül egyikük sem tart még két számjegynél idén: Bent (Aston Villa) és Daniel Sturridge (Chelsea) 9-9, Defoe (Tottenham) 8, Crouch (Stoke), Danny Welbeck (MU) és Bobby Zamora (QPR) 6-6, Gabriel Agbonlahor (Aston Villa) 5, Andy Carroll (Liverpool) pedig 3 találatot könyvelt el mostanáig – valahol az összesített sorrend 10. és 40. helye között, kivéve az anfieldiek tavalyi szerzeményét, mert ő még lejjebb... Ezen kívül közülük öten is maximum három válogatottsággal büszkélkednek, azaz a nemzetközi mezőnyben roppant tapasztalatlanok.

Rooney nem az (ráadásul klubszinten is stabilan ott van az elitben) – de neki meg az őszi balhéja (a Montenegró elleni meccsen elkövetett súlyos szabálytalansága) miatt ki kell hagynia a nyári Eb első kélt csoportmeccsét (a franciák, majd a svédek ellen), és még örülhet, hogy ennyi eltiltással végül megúszta.

A posztjáról minap lemondó Capello négy esztendeje, megbízatása kezdetén azt mondta, neki olyan csatárok kellenek a válogatottba, akik rendszeresen játszanak a klubjukban és rendszeresen szerzik a gólokat. „Nem tűnik egyszerűnek olyan támadót találnia, aki megfelel a második kitételnek" – kommentált annak idején az NS. Ez azonban időközben már valaki másnak a problémája – teszi most hozzá az NSO. Meg még azt is: szép és nemes feladat lesz a nyári kontinenstornán az angoloknak szurkolni, s még izgalmasabb kihívás rájuk fogadni...

* = folyamatban lévő szezon