A dán kéziedző: „Meghökkentő magyarok”

Az Eb 16 csapata hat esztendővel ezelőtt Svájcban vetélkedett, ahol január végén a négy városban (St. Gallen, Bázel, Sursee, Bern) megrendezett csoportküzdelmek rostálták meg elsőként a mezőnyt. A magyar szurkolók bánatára Skaliczki László szövetségi kapitány athéni olimpiai negyedik helyezett együttese – a házigazdákhoz, a pofozógépnek használt Szlovákiához és a jobb sorsra érdemes Portugáliához hasonlóan – már az első körben kiesett.

A mieink Dániával kezdtek, és gyenge támadójátékuk, valamint gyámoltalan hajrájuk miatt veszítettek (25–29). A szerbek elleni ütközetre óriási fogadkozások közepette készült a csapat, amely az első félidő közepéig remek játékkal háromgólos előnyt szerzett, majd leblokkolt, és tíz perc alatt naggyá tette Sterbik Árpád kapust, ziccerek és hetesek sokaságát kihagyva.

A következmény egyértelmű volt: a délszlávok átvették a vezetést, és sokkal jobban hajráztak, mint ellenfelük (24–29). Újra minősíthetetlen volt az átlövőjátékunk, legfeljebb a szélsők, valamint Fazekas Nándor kapus teljesítményére lehetett kevesebb panasz.

Az ekkor már két vereséggel álló gárda sorsát a Dánia–Izland összecsapás (28–28) pecsételte meg, a skandinávok pontszerzése a kiesésünket jelentette. Az északiak legyőzésének (35–31) kézzelfogható jelentősége már nem volt, ám legalább a csapat egy-két tagja felvillantott egy keveset az igazi tudásából.

Így tehát bár a kalandozó magyarok több mint ezer évvel ezelőtt nem csak hogy eljutottak Sankt Gallenbe, de nyilaiktól akkoriban rettegett egész Európa, ezen az Európa-bajnokságon már a csoportmeccsek során elbuktak, így lemaradtak a középdöntőről, azaz a Sankt Gallen-i folytatásról, és nemigen tapasztalhatták meg, milyen is az, amikor a lövéseiktől rettegnek a más országbeliek.

Vass Sándor csapatvezető, a szövetség szakmai alelnöke még a sursee-i csarnokban megjegyezte: „A részletesebb szakmai elemzés csak ezután következik, de azt is tudatosítanunk kell az érintettekben, hogy lehajtott fejű, sápadt játékosokkal nem lehet felvenni a versenyt azokkal a vetélytársakkal, akik kicsattannak az önbizalomtól, üvöltve biztatják egymást, és tízgólos hátrányból is fel tudnak zárkózni..."

A Nemzeti Sport azonban fogta magát, és már a búcsú másnapján gyorsértékelést készített a magyar kézilabdázók teljesítményéről, amelyet mindenkinél 1-tôl 10-ig osztályozott. Az abc-rendbe szedett névsorból kilencen idén, Újvidéken is képviselték színeinket!

BUDAY DÁNIEL (5) jó irányítóhoz méltóan próbálta összefogni a csapatot, ám nem volt kellően harcos, társait nem tudta magával ragadni.
CSÁSZÁR GÁBOR (3) a nagy tehetségek egyike, de Svájcban csak keveset volt a pályán, s akkor sem alkotott maradandót.
FAZEKAS NÁNDOR (7) a mérkőzések egyes szakaszaiban sérült bokával is bravúrosan védett, de nem mindig kapott megfelelő támogatást a védőfaltól.
GÁL GYULA (5) a szerbek ellen sérült lábbal is vállalta a játékot. Óriási lelkesedéssel küzdött, azonban társaira csak ritkán ragadt át az ő harci szelleme.
HARSÁNYI GERGELY (–) kevés időt töltött a pályán, alighanem többre lett volna képes, ha elegendő lehetőséghez jut.
ILYÉS FERENC (3) teljesítményén meglátszott a lábsérülése miatti hosszabb kihagyás. Keveset vállalkozott, csalódást okozott.
IVÁNCSIK GERGÔ (4) védekezésben és támadásban egyaránt a jobb teljesítményt nyújtók közé tartozott, a helyzeteit jobban kihasználhatta volna.
IVÁNCSIK TAMÁS (4) bátran, önfeláldozóan küzdött, a helyzeteit igyekezett kihasználni. Ha több rutint szerez, még hasznosabb lehet a játéka.
JÓZSA MÁTÉ (3) igyekezetével nem volt gond, ám a nemzetközi mezőnyben még rutint kell szereznie, hogy helyettesíthesse Gál Gyulát.
LALUSKA BALÁZS (3) többre lett volna képes, de ő – akárcsak a többi magyar átlövő – nem volt elég bátor és eredményes.
LENDVAY PÉTER (3) teljesítményét súlyos, lassan gyógyuló kézsérülése befolyásolta, de ha már vállalta az Eb-t, többet illett volna produkálnia.
MIKLER ROLAND (–) nem jutott szerephez a fontos összecsapásokon.
NAGY LÁSZLÓ (3) önmaga is elismerte, hogy a válogatottban nem tudott vezéregyéniséggé válni. Csalódást keltett bátortalan és eredménytelen játéka.
SZENTE GÁBOR (–) ritkán jutott szerephez, rutinját nem érvényesíthette.
TÖRŐ SZABOLCS (3) amikor lehetőséget kapott a kapitánytól, egy-két látványos megoldásra futotta az erejéből.
ZUBAI SZABOLCS (–) a tehetségét csak az Izland elleni, immár tét nélküli mérkőzésen mutathatta meg.

Az NS nem állt meg ennyinél, és 2006. február 1-jei számában öt pontba szedte, melyek lehettek a gyenge szereplés okai.

1. Sok sérülés nehezítette a felkészülést, Pérez Carlos és Putics Barna el sem utazhatott Svájcba, de Ilyés Ferenc, Iváncsik Tamás, Iváncsik Gergő, Fazekas Nándor és Lendvay Péter sem volt teljesen egészséges a kontinenstorna előtt.
2. Az athéni olimpia után több vezéregyéniség (Pásztor István, Mezei Richárd, Szathmári János) visszavonult a válogatottságtól, és nélkülük túl fiatal lett az új keret.
3. A magyarok a legkiegyensúlyozottabb csoportba kerültek, amelyben ráadásul két vereség után a dán és az izlandi csapat az egymás elleni furcsán békés döntetlenjével elvette a minimális esélyt is a továbbjutásra.
4. A Dánia és a Szerbia-Montenegró ellen elvesztett mérkőzéseken a játékvezetők rendre súlyosan tévedtek a mieink kárára.
5. A Bajnokok Ligája-győztes Barcelonában rendre remek teljesítményt nyújtó Nagy László nem tudott a csapat vezéregyénisége lenni. Igaz, Pérez Carlos távollétében az ellenfelek védekezése az ő semlegesítésére épült.

A magyar válogatott vártnál gyengébb produkcióját illető sok egyéb bírálatban is előkelő helyen szerepelt Nagy László halványabb játéka a bukás okai között. Hiába, nálunk a Barcelona balkezes jobbátlövője volt az egyetlen világsztár, tőle (miután előző májusban kilencszer talált be a BL-döntő visszavágóján a Ciudad Realnak) várták a magyar együttesért szorítók a gólokat...

Hogy Skaliczki László kapitány is nagyon bízott első számú emberében, azt jelzi: az Európa-bajnokságon Nagy László töltötte a legtöbb időt a pályán (a lehetséges 180 percből 161-et), ám mivel nem igazán ment neki a játék, és a védekezők is nagyon figyeltek rá, csak tízszer talált be az ellenfelek kapujába (19 kísérletből ez 53 százalékos találati pontosság).

A lap a hazai szakemberek közül az 1986-os férfi-vb-n ezüstérmet szerző válogatott mesterét, Mocsai Lajost kérdezte – aki ugye manapság már (újra) nemzeti együttesünk szakvezetője.

„Nagy László továbbra is a magyar kézilabda óriási értéke. Tudását a válogatottban úgy lehetne jobban hasznosítani, ha a csapat az együttes mozgásaival megpróbálná helyzetbe hozni. Ezeket az elemeket hiányoltam a mieink támadásaiból, valószínűleg a felkészülés időszaka alatt nem sikerült tökéletesre fejleszteni e játékokat. Barcelonában más stílusban, más habitusú társak között szerepel. Mindemellett ott a beállós-, az irányító-átlövő-, illetve a balátlövőposzton is klasszisok játszanak, így természetesen könnyebb a jobbátlövő dolga is."

„Bármennyire is szeretném, nem tudom megmondani, miért ment gyengébben a játék az Európa-bajnokságon, mint a klubomban – mondta a katalánok csillaga, aki az ismert, de e cikkben nem taglalandó előzmények után már több éve nem szerepel a válogatottunkban. – Magam is tudom, nem ez az első alkalom, hogy bennem maradt az igazán jó teljesítmény, holott az igyekezetemmel – akárcsak a többiekével – semmi gond sem volt.

Az edzőtáborozásokon és a felkészülési meccseken példás csapatszellem uralkodott, ezt valamennyien tudtuk, éreztük és örültünk neki. Erre lehetett építeni a közös munkát. Az Európa-bajnokságon aztán mintha széttört volna a varázs, mert a pályán nem mindig éreztem egységet, összetartást. Amikor akadozott a csapatjátékunk, vagy éppen a helyzeteink maradtak ki, akkor egyéni kísérletekkel próbálkoztunk, ám hasztalan."

Összehasonlításként érdemes felidézni, hogy mit mondott Nagy László a Nemzeti Sportnak 2005 májusában a barcelonai BL-diadal kulisszatitkairól: „Valóban jól ment a játék, de ez tényleg a csapat diadala volt. Kellettek a sikerhez a jó egyéni teljesítmények, ám hozzátette a maga részét az is, aki pályára sem került. Csak így érhettük el ezt a sikert."

Nyilvánvaló tehát, hogy akadtak ebben az együttesben gondok, ezzel is, meg azzal is. Ami érdekes, hogy mindkét alkalommal megjósolhatatlan kimenetelű, húzós csoportba került Magyarország, és egyaránt egyetlen győzelmet aratott. Csak éppen akkor három meccsből, most meg – a középdöntőt is beleszámítva – hatból... Igaz, a három értékes idei döntetlen és a címvédő olimpiai bajnok elverése sokat javított az összképen, nagy is volt itthon a lelkesedés.

2006-ban ilyesmit egyáltalán nem lehetett tapasztalni. Mindenki egyértelműen kudarcról beszélt, amely sok szakembert és játékost is meglepett. Néhány akkori véleményt idézünk.

Sterbik Árpád, a szerbek magyar nemzetiségű – de azóta már spanyol válogatott – kapusa jól ismerte a honi mezőnyt, hiszen a Ciudad Real légiósa éveken át védett Veszprémben. „Az erős csoportból nehéz volt továbbjutni, meg kellett harcolni minden gólért. Szerintem főleg az okozott gondot Skaliczki Lászlónak, hogy rutinos átlövői nem játszottak olyan eredményesen, ahogy várta és ahogy igazából tudnak, a fiatalokon pedig meglátszott a tapasztalatlanság, nekik nagyon szokatlan volt a világverseny légköre."

A végül bronzéremmel záró dánok trénere, Ulrik Wilbek akkor döbbent rá, milyen értékes sikert arattak a magyarok ellen, amikor Gál Gyuláék utána nagyobb gond nélkül megverték Izlandot. (Itt érdemes megjegyezni azt a furcsaságot, hogy 2006-ban pont az idei arany- és ezüstérmestől kaptunk ki, míg idén épp az akkori első és második helyezett – a franciák és spanyolok – ellen szárnyaltunk a legjobban. Ebből is látszik, hogy végül is előreléptünk...)

„A magyarok kiesése azért okozott meghökkenést, mert az athéni játékok óta remek eredményeket értek el, és az utóbbi tesztmérkőzéseiken is jól játszottak – mondta 2008 és 2012 legjobb európai férfialakulatának mestere, a már női kapitányként is legendás dán sikereket elérő Wilbek. – Még akkor is volt erő az együttesben, amikor közvetlenül a kontinensviadal előtt kikapott a felkészülésben előrébb járóktól, ugyanakkor a németeket egyszer meg is verte. Bevallom, a pozitív előzmények után nem is értem a svájci hullámvölgyüket."

A mieinktől az utolsó csoportmeccsen vereséget szenvedő Izland trénere, Viggo Sigurdsson azt fejtegette, hogy amikor a kvartett sorsolását meglátta, azt hitte, a magyarokkal szemben elérendő eredményük befolyásolja majd a továbbjutásukat. „Ezzel szemben Magyarország két veresége miatt úgy alakult, hogy a kettőnk összecsapásának már nem volt tétje. Nagyon sok tehetséges fiút láttam a magyarok között, de a kiesésük azt igazolta, sok munka vár még rájuk, hogy eredményesebb együttest alkossanak."

Ez utóbbi két tagmondat idén is érvényes lehet – hiszen olimpiai kvalifikációs torna, és remélhetőleg ötkarikás játékok előtt áll a csapat...