Új sztárjelölt: tripla mindenkinél hamarabb

A Párizs közelében született, s időközben 181 centis, 75 kilós „méretűre" cseperedő támadót nagyon korán a francia futball egyik legnagyobb ígéretének kiáltották ki, és ezzel összhangban a 2004-es U17-es Európa-bajnokságon aranyérmes is lett (a többek között Karim Benzemával, Hatem Ben Arfával és Samir Nasrival fémjelzett) csapatával. Ekkor már évek óta a Sochaux utánpótlás-akadémiáján pallérozódott, és klubja vezetői nem csupán a kiválasztásánál, de értékük megőrzését tekintve is észnél voltak.

Miután az Arsenal mellett a Manchester United ugyancsak szemet vetett a tehetségre – Sir Alex Ferguson állítólag egy párizsi kávézóban találkozott is a fiatalember szüleivel –, előrelátó nevelőegyesülete márciusban, még az említett Eb előtt gyorsan szerződtette három esztendőre, Franciaország legfiatalabb profi futballistájává avatva ezzel Menezt, aki ekkor 17 sem volt...

Megjegyzendő továbbá, hogy ugyanaz az ember, az 1984-ben olimpiai bajnok Guy Lacombe szúrta ki magának a Sochaux ifijei között, akit Johan Micoud, Patrick Vieira, Benoit Pedretti, Sébastien Frey és nem utolsósorban Zinedine Zidane felfedezőjeként is emlegetnek.

Lacombe-ot olyannyira elbűvölte védencének tudása, hogy miután felvitte a felnőttek közé, már az új idény legelső meccsén kezdőként vetette be, és utána is rendszeres játéklehetőséget biztosított neki, hol az első perctől fogva, hol csereként. November közepén a 17 és fél esztendős Menez megszerezte élete első élvonalbeli gólját, amellyel lendületet adott – a riviérai rangadóra a tabella negyedik helyezettjeként utazó – csapatának, a Sochaux pedig meg is verte 3–1-re a meccs előtt vele azonos pontszámú Monacót.

Ez azonban mind semmi volt ahhoz képest, ami majd januárban történt. A Sochaux ugyanis gödörbe került, már hat bajnoki óta várt a győzelemre, és úgy nézett ki, hogy megint hiába. Ekkor a 77. percben Sylvain Monsoreau fejjel megszerezte a vezetést az egy ponttal jobban álló Bordeaux ellen, de az igazi show még csak eztán kezdődött.

Az ifjú Jérémy mindössze hét perc leforgása alatt két remekül helyezett, egymást kopírozó lövéssel, valamint az előbbiek megkoronázásaként egy átemeléssel mattolta az egyébként megbízhatóan védő, korábban Európa-bajnok és Konföderációs Kupa-győztes Ulrich Ramét, és a valaha volt legfiatalabb triplázóként (is) beírta magát a francia élvonal történelemkönyvébe.

„Az első gólom önbizalmat adott, utána meg szinte minden bejött. Álomba illő este volt, de tudom, hogy hétfőre el kell felejteni, mert csak tiszta fejjel lehet hatékonyan dolgozni" – szerénykedett a nap hőse.

A pillanatok alatt klasszikus mesterhármast berámoló fiú, noha az ő korában szinte egyedülálló teljesítményt vitt véghez, egyelőre dicséretesen józan szemléletű játékos benyomását keltette (pár évvel később ezt már kevesebben mondták el róla...) – például azt is nyilatkozta, hogy még nem tartja magát igazi góllövőnek, ő az idényenként legalább húszat termelő csatárokat sorolja közéjük.

Azért nem árt tudni, hogy akikről beszélt, azok sem szoktak ilyen fiatalon tétmeccsen három gólt rúgni. Három nappal később, a 2005. január 25-i számában az NS a hétvége legnagyszerűbb egyéni teljesítményének hatására utánanézett, hogy a sportág élvonalában szereplő (önkényesen kiválasztott) tíz gólzsáknak milyen idős korában jött össze először e bravúr.

Az ezredforduló időszakának csillagait mi utóbb kiegészítettük a legutóbbi évek két legfőbb – és a góllövésben is igencsak jeleskedő – sztárjával, de ugyanaz derült ki, ami már hét éve is: Menez csúcstartó köztük, az összehasonlításnál számba vett tucatnyi támadónak vele ellentétben már „csupán" nagykorúként sikerült az első felnőtt tripla.

Michael Owen 1998 februárjában 18 évesen és 2 hónaposan tartotta egyedül a lelket a Liverpoolban, a Sheffield Wednesday elleni 3–3 alkalmával. Egykori „királyi" csapattársa, Raúl, a Real Madrid ikonja 18 éves és 4 hónapos volt, amikor a Ferencváros ellen 6–1-re végződő BL-csoportmeccsen 1995 októberében háromszor rezegtette meg a Hajdu Attila mögötti hálót. Érdekes, hogy ugyanez bajnokin csak négy évvel később (Valladolid, 3–2) lett meg neki.

A képzeletbeli lista harmadik helyezettje egy újabb akkori realos, Ronaldo: az európai pályája elején a PSV-ben futballozó brazil 18 éves és 6 hónapos volt az Utrecht 4–0-s legyőzésekor. Következő emberünk Wayne Rooney, ő a Fenerbahcét (6–2) kínálta meg 18 éves és 11 hónapos korában egy hármassal – ez volt a debütáló fellépése a Manchester Unitedban... Egyébként pedig mindmáig a legzsengébb korúként elért hasonló produkció a BL-ben!

A következő a sorban Lionel Messi, aki szintén nem akármilyen körülmények között esett át a triplás tűzkeresztségen: 2007 márciusában az el clásicón rámolta be a vendég blancóknak. A meccs 3–3 lett, a tíz emberre fogyatkozó Barcelona mindannyiszor a 19 éves és 8 hónapos kis argentin révén egyenlített – aki egy másik dél-amerikai, a chilei Ivan Zamorano 1995-ös tündöklése után hozott újra ilyen színt a spanyol csúcsmeccsek históriájába (és „természetesen" minden elődjénél fiatalabban).

Leo félig-meddig honfitársa, a Buenos Aires-i gyerekkora ellenére franciaként világhírűvé váló David Tregezuet 20 esztendős múlt 3 hónappal, amikor először triplázott a Monacóban (az áldozat 1998 januárjában a Montpellier volt, az eredmény meg 4–0).

A Menez berobbanásakor friss aranylabdásnak számító Andrij Sevcsenko egyetlen hónappal volt túl a 21. születésnapján, midőn a Camp Nouban 1997 novemberének elején háromszor hallgattatta el a közönséget, amely egyébként sem volt kurjongatós kedvében, mivel a Barca 4–0-ra kikapott a Dinamo Kijevtől. (Az ukránok lettek a csoportelsők, a katalánok pedig az utolsók a közös BL-kvartettjükben... Fél évvel később amúgy Seva odahaza a CSZKA Kijevnek is három gombócot tuszkolt le a torkán.)

A legkülönösebb talán Roy Makaay esete: a Bayern München hollandja kihagyott egy lépcsőt, amennyiben 21 éves és 8 hónapos korában a duplázásai után rögvest mesternégyessel írta be magát a Vitesse krónikájába – no meg a Fortuna Sittardéba is, amely otthon kapott egy ötöst az arnhemiektől 1996 novemberében. Honfitársa, Ruud van Nistelrooy, aki a Manchester United előtt a PSV-ben futballozott, 22 esztendőt és 3 hónapot tudott maga mögött az első eindhoveni mesterhármasakor, 1998 októberének végén (Sparta Rotterdam, 4–0).

Cristiano Ronaldo esetében 8 hónappal több pergett le, amikor hogy hasonló bravúrt jegyezhettünk fel a neve mellé – ő a Newcastle elleni 6–0 során, 2008 januárjában boldogította az MU híveit (akikre egyébként sokszor Van the Man is ilyen hatással volt – viszont a portugállal az ottléte utolsó hónapjában nevezetes módon összeszólalkozott egy edzésen...).

A Juve-csillag Alessandro Del Piero debütáló triplája 23 éves és 1 hónapos korában, 1997 karácsonya előtt néhány nappal érkezett (Empoli, 5–2), míg névsorolvasásunk végén Thierry Henryt találjuk, akinek további 3 hónappal többre volt szüksége, hogy a Leicester City ellen az Arsenal hatosának felét magára vállalja – szintén az ünnepek jegyében, a 2000-es Boxing Day-játéknapon (azaz december 26-án).

Nem akármilyen kompánia elé sorolt be tehát Jérémy Menez, aki azonban az idény hátralévő részében már nem talált be újra, és a következő szezonban is összesen csak pont annyiszor, mint hét éve a Bordeaux ellen egyszerre, pedig ekkor már 24 helyett 31 bajnokin kapott lehetőséget. Ettől függetlenül a korosztályos válogatottakban helye volt, és a második felnőttévadját követően, 2006-ban a nagyobb egyletnek számító Monacóhoz igazolt.

A Bölöni László, majd a leváltása után Ricardo Gomes által dirigált azúrparti együttes azonban ezúttal a Sochaux mögött végzett, ebből a szempontból tehát hátrébb lépett a játékos, viszont ebben és a következő kiírásban is – pedig nemegyszer sérülések hátráltatták – hét találatig jutott, valamint gólpasszokat is adott, jó szélsőhöz méltóan.

Nem is töltötte ki a négyéves szerződését, és bár időről időre megkörnyékezték angol óriásklubok, a 2008–2009-es évad első néhány fordulója után, csinos summa ellenében inkább Olaszországba költözött, ahol a Románál Mancini, illetve Ludovic Giuly utódjának szánták.

Noha a következő három esztendő alatt viszonylag sokszor jutott szóhoz, nem volt egy folyamatos sikertörténet az ottléte, többször kapaszkodnia kellett a helyéért a kezdőben (illetve igen sokszor lecserélték) – attól is függően, hogy ki volt éppen az edző.

A kiegyensúlyozatlan forma továbbra is jellemző maradt rá, a szurkolók pedig – a kellő számú gól és gólpassz mellett – leginkább az önfeláldozó küzdeni tudást kérték számon a kétségtelenül roppant tehetséges, de szerintük mentálisan nem kifejezetten erős francián. Végül múlt nyáron az jelentette a kiutat számára, hogy hazaigazolt Párizsba a katari pénzzel felpumpált PSG-hez.

A többféle támadó szerepkörben is bevethető, mindkét lábával ügyes, szélvészgyors, képességeire utalva Houdininek is becézett Menez a 2010-es vb-blama után bekerült végre a Laurent Blanc alatt újraformálódó felnőttválogatottba is, és egy éve a brazilok elleni felkészülési mérkőzésen ő adta a gólpasszt Benzemának. Jelenleg kilenc szereplésnél tart, azaz úgy tűnik, stabilizálta a helyét.

A nagy kiugrás (ha nem is rögtön egy tripla, de legalább az első gól...) azonban nemzeti mezben is hátravan számára – ebből egyelőre bármi lehet. A 2005-ös „juniorrekordja" viszont még biztosan sokáig sokkoló összehasonlítási alapként szolgál majd a jövő ifjú titánjainak.