Első kalapba a rendezőket; ne nézd, miért!

Ha már kijutni nem tudnak – rendeznek. Ismerős történet... Amit a magyarokkal nem sikerült megvalósítaniuk 2004-ben, összejött a svájciakkal: 2008-ban Ausztria Európa-bajnokságnak adhatott otthont. Ráadásul az UEFA szabályrendszerének hála az osztrákok (és társházigazdáik) négy éve Luzernben az első kalapból várhatták a csoportellenfeleket.

Nyilvánvaló, hogy a tényleges erőviszonyokat inkább a 2010-es világbajnokság selejtezőinek szintén akkoriban aktuális sorsolására elkészített sorrend tükrözte, amely alapján a svájciak a harmadik, az osztrákok pedig az ötödik kalapban foglalhattak helyet.

Keseregtek is a sógorok eleget, hogy a vb-ezüstérmes franciákon kívül megkapták ráadásként a románokat és a szerbeket... (Bele is tört utóbb a bicskájuk, mivel a szerb, francia duótól messze lemaradva – ám a litván, román párost szűken megelőzve – harmadikak lettek csoportjukban a kvalifikáció végén.)

Egy hét alatt aztán nagyot fordult a világ, mert egyik gömbhúzogatós vasárnapról a másikra a futottak még kategóriából (legalábbis papíron) az elithez – a címvédő görögökhöz, illetve a favorit hollandokhoz – csatlakozott Ausztria és Svájc.

Más kérdés, hogy első kalap ide vagy oda, az akkoriban a világranglista 91. helyén szerénykedő osztrákoknak nagy szükségük volt Fortuna segítségére, hogy hazai pályán túlélhessék a csoportküzdelmeket, mert az erőviszonyok bizony azt vetítették előre, hogy korai búcsú vár rájuk. A számukra legkedvezőbb sorsolás esetén a svédekkel, a románokkal és a lengyelekkel találkozhattak, ha viszont elpártol tőlük a szerencse, megkaphatták akár az olasz, német, francia hármast is.

Amíg az utóbbi csapatok ádáz küzdelmet vívtak a részvételért, a svájciak több, az osztrákok pedig kevesebb sikerű felkészülési mérkőzésekkel gyakoroltak az Európa-bajnokságra. Utóbbi gárda abban az esztendőben messze elmaradt a várakozástól, tizenkét találkozójából csupán egyet nyert meg (a meglehetősen tartalékos Elefántcsontpart ellen), azon kívül hat döntetlen mellett ötször kikapott.

A csapnivaló teljesítményt a felbőszült drukkerek sem hagyták szó nélkül, 2007 szeptemberében „Euro 2008, Ausztria nélkül!" néven kampányt indítottak: előbb aláírásokat gyűjtöttek, majd levelet írtak a helyi szövetségnek, hogy – elkerülendő a nemzet megszégyenítését – léptesse vissza a válogatottat a saját lebonyolítású tornától. Később a demonstráció ugyan elcsendesedett, de a csapat vergődését látva az ország továbbra is megosztott maradt az Eb-esélyeket illetően.

A sorozatos kudarcok ellenére a szövetségi kapitány látszólag nem vesztette el a derűlátását. „A 2010-es világbajnokságra nehezebb lesz kiharcolni a részvételt, mint a hazai rendezésű Európa-bajnokságon bejutni a negyeddöntőbe. Ne feledjük, a csoportküzdelmek során ránk három hazai, riválisainkra pedig tulajdonképpen három idegenbeli mérkőzés vár. Bárki is az ellenfél, mi mind a háromszor ötvenezer osztrák szurkoló buzdítása mellett lépünk pályára Bécsben, ami óriási előny."

Josef Hickersberger tehát kincstári optimizmussal formált véleményt, nem törődve a kiábrándító, 25 százalékos eredményességi mutatóval (összehasonlításképpen: a magyar válogatott ugyanabban a naptári évben 46.2 százalékot teljesített). A másnapi ceremónia után, a horvát, német, lengyel – még csak nem is világverő – ellenféltrió ismeretében kicsit más hangnemben latolgatta az esélyeket...

„Nagyon érdekes kvartettbe kerültünk. Mint minden torna előtt, számomra Németország a favorit, Ausztria pedig nagyon esélytelen. Vendéglátók vagyunk, ez nagy megtiszteltetés számunkra, és az is, hogy ilyen együttesekkel játszhatunk."

A Nemzeti Sport 2007. december 3-i számában megjelent utóbbi szavakból már kiérezhető, indokoltnak tűnő szerénységet aztán alátámasztotta az élet, hiszen Ausztriának köze nem volt a továbbjutáshoz. Igaz, alapvetően helytállt a csapat, mert a horvátoktól és a németektől is csak 1–0-ra kapott ki, míg a lengyelekkel döntetlenre végzett (na de hogyan... a 93. percben kapott egy ajándékgyanús büntetőt...).

Ráadásul jobb gólkülönbsége révén még meg is előzte Leo Beenhakker kapitány együttesét, sőt jobb helyen zárt, mint a társrendező svájciak, akik az övéhez képest tripla annyi, azaz három pontjuk ellenére (az első helyen továbbjutó Portugáliát 2–0-ra megverték!) sereghajtók lettek a saját négyesükben...

További érdekesség, hogy a torna fináléját végül két harmadik kalapos válogatott, Spanyolország és Németország vívta, miután az elődöntőben búcsúztattak két negyedik kalapból induló vetélytársat, Oroszországot és Törökországot...

Világosan látszott, amit az NS munkatársa – még a sorsolás előtt – papírra vetett. „Ez nyilvánvalóan nem helyes gyakorlat, így aligha meglepő, hogy Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség elnöke már most jelezte: a 2012-es Európa-bajnokságon másképp lesz. Javaslata szerint a házigazda Lengyelország és Ukrajna csak akkor kerülhet az első kalapba, ha arra a pályán elért eredményeivel rászolgál, házigazdaként automatikusan nem jár a kiemelés."

Ja, persze... Ukrajna az 55. (kontinensen belül 29.), Lengyelország a 66. (33.) a legutóbbi FIFA-világranglistán, de a gyengébbik gárda még az UEFA saját, korábbi selejtezőkön alapuló koefficienstáblázatában is messze kilóg lefelé a 16-os mezőnyből (ott a 28.).

Ehhez képest a két tavalyi vb-döntőssel (spanyolok, hollandok) együtt ők jelentették tegnap a sorsolási elitet. Költői a kérdés: vajon miért nem valósult meg a szakmai szempont, Platini elképzelése?