Cristiano Ronaldo dicsérte Messit és Xavit

A Manchester Unitednek korábban három aranylabdása volt (Denis Law, 1964; Bobby Charlton, 1966; George Best, 1968), Portugáliának kettő (Eusébio, 1965; Luís Figo, 2000), míg az angol bajnokságnak öt (Sir Stanley Matthews, 1956; Michael Owen, 2001; valamint az előbb felsorolt MU-trió, köztük egy skóttal és egy északírrel).

A France Football által életre hívott díjat – amelyet azóta már a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséggel közösen ítélnek oda – 2008-ban a teljesítménye alapján Cristiano Ronaldo érdemelte ki. Az esztendő első felében parádézó portugál főleg a manchesteriekkel nyert angol bajnoki címének és BL-elsőségének köszönhette, hogy rekordnagyságú pontszámmal (446) végzett az élen.

Az akkor még csak 23 éves futballista leginkább a május 31-ig nyújtott teljesítményével szolgálta meg az elismerést, és kevésbé közvetlenül utána, az igazán nagy tétre menő mérkőzéseken, a papíron legfontosabb két meccsén.

A BL-fináléban ugyan ő szerzett vezetést az MU-nak, de ha a tizenegyespárbajban nem csúszik el John Terry, alighanem a Chelsea-é a trófea – éppen „CR" rontása miatt. Az Eb negyeddöntőjében pedig még ennyire sem ment neki: a német védők levették a pályáról, az aranyról álmodó luzitánok meg mehettek haza üres kézzel (csak a miheztartás végett: az Arne Friedrich, Christoph Metzelder, Per Mertesacker, Philipp Lahm négyesnél különb bekksorokból is sokszor „hülyét csinált" egyszerű találkozókon, de ott nem volt akkora tét).

Ugyanakkor az egyéni képességek alapján nehéz vitatni, hogy a Madeira szigetéről induló, a fővárosi Sportingnál, Lisszabonban a beszédstílusa, valamint vidéki származása miatt eleinte beilleszkedési gondokkal küszködő támadónál jó helyre került az Aranylabda.

Tavasszal 18 bajnokin 18 gólt szerzett (előfordult, hogy sorozatban hat meccsen talált be), a BL egyenes kieséses szakaszában egyedül a Barcelona ellen nem volt eredményes (a Lyon, a Roma és a Chelsea nem úszta meg Cé-gól nélkül), ráadásul a nyári sérülése után a Premier League-ben is újra remek mérleggel (11 mérkőzés/8 gól) érkezett el a szaklap bejelentéséig.

Aztán amikor december 1-jén este Manchester közeli otthona ajtajában hivatalosan értesült arról, hogy a France Football tudósítói neki ítélték a trófeát, az újság beszámolója szerint Cristiano Ronaldo boldogságába egy kis zavarodottság is vegyült. Nem a győzelem ténye lepte meg, arra természetesen számított, inkább egy találkozás elmaradása.

„Gyerekként erről álmodoztam, nem is tudom leírni, most milyen érzések kavarognak bennem. Még csak huszonhárom éves vagyok, egyszerűen hihetetlen, ami velem történt. Ez életem egyik legszebb napja. Elnyerni ezt a díjat... Ábrándoztam róla, és nagyszerű érzés tölt el, hogy az enyém lett, ám amikor mentem ajtót nyitni, abban reménykedtem, hogy mindjárt kézbe vehetem az Aranylabdát is..." – mondta utóbb nevetve.

Aztán azonban gyorsan arra jutott, hogy tulajdonképpen nem is bánja az események ilyetén alakulását – így legalább a szívéhez legközelebb állók társaságában élhette majd át az ünnepi pillanatot, amikor a díjkiosztón tényleg megfoghatta a több mint fél évszázada ereklyének számító aranygömböt.

Ismervén a megelőző időszakbeli, önbizalommal teli nyilatkozatait, nem maradhatott el a kérdés: volt-e csöppnyi kételye a sikerét illetően?

„Nem aggodalmaskodtam különösebben, mert tisztában vagyok vele, mit értem el, és hogy az mennyit ér. De végül is egy ilyen szavazáson minden megtörténhet. Több remek teljesítményt láthattunk ebben az évben. Itt van a második helyen végző Lionel Messi és a harmadik Fernando Torres, vagy említhetném Xavit is, aki ötödikként zárt. Ők valamennyien megszerezhették volna ezt a trófeát, mégis az enyém lett.

Mindenesetre szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik rám szavaztak, és természetesen a csapattársaimnak is. Ha ők nem passzolják nekem annyiszor a labdát, akkor nem rúgok olyan sok gólt, és ha nem rúgok olyan sok gólt, nem engem választanak meg a világ legjobbjának – folytatta a portugál játékos, nem felejtvén el sokadszor is megemlíteni, milyen kiváló futballistának tartja a mögötte végzőket. – A győzelem tényén túl arra is büszke vagyok, hogy megelőztem ezeket a nagyszerű játékosokat!"

Minden egyéni elismerésnek megvan a maga története és értéke, de szóba került az Aranylabdával járó felelősség is.

„Nem hiszem, hogy mostantól nagyobb lesz rajtam a nyomás, mert az emberek eddig is sokat vártak tőlem. Annyi a dolgom, hogy továbbra is igyekezzek megfelelni a klubom igényeinek, és tökéletesítsem a játékomat, ami jó néhány területen rám fér. Az ember sohasem ringathatja magát abban a hitben, hogy már mindent tud.

Ambiciózus emberként ezentúl is mindennap olyan keményen fogok dolgozni, mint eddig. Tudom, nagyon nehéz lesz felülmúlni a legutóbbi szezont, de meg fogom próbálni, mert újabb diadalokra vágyom" – fejtegette Ronaldo, elárulván azt is, hogy csak a napokban értesült róla: az MU-nak addig mindössze három aranylabdása volt.

Közülük az egyik, a világbajnok Bobby Charlton egykori zseniális csapattársához, George Besthez hasonlította CR7et, sőt kicsit fölébe is emelte a néhai klublegendának, mondván: Ronaldo „játékát látván az ember ugyanúgy a paradicsomban érzi magát, mint amikor George-ot figyelte, mégis van némi különbség, ami abból fakad, hogy Cristiano erősebb és gyorsabb".

Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere szintén rendkívül büszkén beszélt tanítványáráról, éppúgy, mint Carlos Queiroz, aki a portugál válogatottban volt a főnöke – és nem mellesleg annak idején az MU pályaedzőjeként segítette az angliai beilleszkedését. Az európai szaklapok pedig címlapukon és az eredménnyel egyetértve számoltak be a döntésről.

Az újságok azonban azt sem felejtették el újra előcitálni a következő napokban, hogy arroganciája miatt milyen sok támadás érte az ördöngösen cselező „vörös ördögöt". Például az olyan, bulvárstílusú mondatai miatt, mint „a világ első, második és harmadik számú futballistája is Cristiano Ronaldo" hangzatú önvallomás, vagy hogy pont a legutóbbi hétvégén néhány perc leforgása alatt butaságból (felesleges szabálytalanság és gúnyos taps a bírónak, majd érthetetlen kezezés) két sárga lapot, s így egy pirosat is összeszedett a City vendégeként.

A sporttal foglalkozó sajtóorgánumok és médiumok korábban heteken át idézték azt a nyilatkozatát, amelyben a szélső önmagát a legjobb játékosnak nevezte a földkerekségen, olyasvalakinek, aki az évi teljesítménye alapján egyértelműen megérdemli a kitüntetést. Volt viszont 2008 hősének még egy remek alkalma, hogy eloszlassa a félreértéseket.

„Az Aranylabda megszerzése csak az első lépés egy messzire vezető úton" – mondta Ronaldo, miután 2008. december 7-én kora délután – a köd miatt kissé késve érkezve – Párizsban átvette az Aranylabdát Denis Chaumier-től, a France Football főszerkesztőjétől.

A szemmel láthatóan meghatott, csillogó szemű futballistát családtagjai és a karrierjét egyengető, általa meghívott szakemberek (például Sir Alex Ferguson, illetve Bölöni László, a Sporting CP korábbi mestere) kísérték el a díjátadóra.

Az ünnepség utáni rövid sajtóbeszélgetés során a végig szerényen viselkedő játékos udvariasan kitért a manchesteri jövőjét és a Real Madridhoz való szerződésének tervét firtató kérdés elől („Otthon érzem magam itt, ...ambiciózus emberként nem tekintem lezártnak az egyéni és a csapattrófeák gyűjtését"), majd jóval egyértelműbben válaszolt a túlzott önbizalmát szóvá tévőknek.

„Sohasem mondtam, hogy én vagyok a világ legjobb játékosa; csak arról beszéltem, hogy jó esélyem van az elismerésre – mondta az előző tavasszal a 2007–2008-as szezon legjobb góllövőjének járó Aranycipőt is kiérdemlő játékos. – Mindig nagyon tiszteltem a vetélytársaimat, ezért csak azt mertem kijelenteni, hogy az idei versenyben előnyben vagyok a többiekkel szemben. Végül én részesültem abban a kiváltságban, hogy megkaptam az Aranylabdát, de hangsúlyozom, a jelöltek mindegyikének megvannak a képességei ahhoz, hogy ők is megszerezzék."

Az általa név szerint is kiemelt és magasztalt riválisok közül a jelenleg kétszeresen is címvédő Lionel Messinek, illetve Xavinak – akik azóta már hétről hétre közvetlen vetélytársai (lásd Real–Barca versenyfutás) – idén épp az ő kontójára jöhet össze az elsőség, lévén ők hárman az idei dobogósok. Úgy véljük, ismét szép szavakkal emlékeznek majd meg egymás tudásáról – de csak az egyikük lesz igazán boldog.