Az elgyötört Győr hatalmas előnyt adott le

Az alapszakasz tavaszi csatározásaiból őszre előrevitt két forduló után nyolc hét szünet következett a 2001–2002-es női kézilabda-bajnokságban, amely kissé fura módon a kifutó esztendő utolsó előtti napján folytatódott. A címvédő, a november elején megmerevedett táblázaton addig pontveszteség nélkül – a szintén hibátlan Herz-FTC mellett – álló Dunaferr (11–0–0-s mérleggel) a Graboplast (8–2–2) otthonába látogatott.

A nyáron jelentősen átszervezett Győr abban az évadban a harmadik helyért vetélkedett a Cornexivel, és gyengébb játéka ellenére elsősorban a küzdőképessége révén sok értékes pontot szerzett. Persze a két és fél évvel azelőtt (hazánkból másodikként, egyúttal máig utolsóként) BL-t nyerő Dunaferr is kellő önbizalommal készült az évbúcsúztató csatára, noha a decemberi dél-tiroli vb alatt még annál is szűkebb kerettel dolgozhatott, mint a magyar és román válogatottnak összesen három játékost „kölcsönadó" ETO.

A szuperrangadók minden izgalmát és feszültségét kapta aztán 2001. december 30-án a helyi közönség, illetve a Magvassy-sportcsarnokba elutazó vendég B-közép. A Dunaferr az őszi mérkőzésükön Dunaújvárosban a vártnál könnyebben, 31–22-re győzött, ezért hát volt miért visszavágnia a Győrnek.

Az előzetes hírekkel ellentétben nem maradt ki a látogatók csapatából a sérüléséből gyorsan felépülő Radulovics és Oblisz, akik támadásban és védekezésben egymást váltották a meccs elején. Felváltva vezettek egy-egy góllal a felek, és mind a korábbi (plusz későbbi) győri Pálingertől, mind pedig Sirinától láttunk néhány bravúrt.

Görbicz és Moszkovaja találatával először ment el kettővel a házigazda, amely azonban gyakran túlkombinálta a támadásait és nehezen került helyzetbe. Kiss Szilárd odaát szinte teljes sorokat cserélt, mégis az ETO jött lendületbe, és Lovász, valamint Görbicz góljaival nőtt a fórja.

Mehlmann emberhátrányban is eredményes volt, míg a másik oldalon Ferling kézilabdázott válogatott formában. Nitescu látványos betörése után már 12–8 lett az állás, ám Radulovics vezérletével kezdett felzárkózni a bajnok. Ez nem tartott sokáig, mert Prok és Lovász új lendületet adott a Győrnek, amely a szünetig tetemes előnyt szerzett.

Pálffy két góljával kezdődött a második játékrész, de Görbicz, majd kettős emberelőnyben Moszkovaja betalált. Az újvárosiak viszont hasonló helyzetben hatástalanok maradtak, és a találkozó ezen szakaszában amúgy is sok ziccert hibáztak. Pálffy és Bohus góljaival mégis olvadt a vendégek hátránya, igaz, ehhez a hazaiak technikai bakijai, ügyetlenkedései is kellettek.

Például a 42. percben, 20–15-ös ETO-vezetésnél a győri csapat figyelmetlenül szabálytalan cserét hajtott végre, amiért Kindl megkapta a – már a kizárást jelentő – harmadik sárga lapját. A válogatott játékos kiesése jelentős hátrányt jelentett együttese számára, miután addig a védelem egyik oszlopa volt. De nemcsak emiatt csúszott ki a biztosnak látszó győzelem a kezükből. A második félidőben tizenöt percen át mindössze két gólt tudtak dobni, miközben az újvárosiak nyolc ízben terhelték meg a mellesleg remekül védő Sirina hálóját.

Ferling révén 21–18-re módosult az állás, s elképesztő hibákat követtek el a nagyon elfáradó és gyakorlatilag összeomló győriek, míg az oroszlánként küzdő Ferling Bernadett újra betalált (s ezzel ugyanúgy kilenc góllal lett a mezőny legjobbja, mint az őszi odavágón!). Pálffy is igazolta a klasszisát, ezért a hajrá 22–22-nél kezdődött.

A feltűnően jobb erőben lévő Dunaferr a finisben rendre egyenlített, de az utolsó fél perc mégis 24–23-ról indult. Görbiczet ekkor kiállították, és tíz másodpercig létszámfölényben támadhatott a Dunaferr, amely két másodperccel a legvége előtt Pálffy góljával meg tudott menteni egy pontot.

Máshonnan közelítve viszont a címvédő Újváros elvesztette az első pontját ezzel a 24–24-gyel, ami – legalábbis látszólag – a győriek számára jelenthetett volna sikert. Azonban a szünetben még 16–10-nél, a meccs kétharmadánál pedig 20–14-nél járó találkozó lefújása után a Fejér megyei lányok ropták az örömtáncot, miközben a Rába-parti hölgykoszorú tagjai – értetlenül állva a történtek előtt – magukba roskadva vonultak az öltözőjükbe.

Csalódottan távozott a kedvenceit végig lelkesen buzdító mintegy két és fél ezer hazai szurkoló is. Az elkeseredett drukkerek egy része a csapat edzőjét okolta, mégpedig az együttes elfáradásáért, a finisbeli „összecsuklásért", a cserék helytelen alkalmazásáért, a Kindllel történtekért, de leginkább azért, mert hatgólos vezetést eladva nem tudtak győzni.

A lefújás után Vura József edző is elismerte, hogy követett el hibákat. Egyet aludva az összecsapásra aztán sok mindent már másképp látott. A másnapi edzés előtt a „hogyan aludt?" kérdésre hosszú monológba kezdett.

„Kitűnően. Számunkra csak az a bosszantó, ahogyan a végeredmény kialakult. A kézilabdában nem ritka eset, hogy egy csapat jelentős előny után sem tudja megnyerni a meccsét. A válogatottal is előfordult már, hogy hatgólos vezetéssel érkezett a hajrához, mégis kicsúszott a kezéből a biztosnak vélt győzelem.

Az első félidőben a Dunaferr, a magyar együttesek többségéhez hasonlóan, hatos védőfalat épített a saját kapuja elé, és mi is erre készültünk, ez kedvezett nekünk. Óriási iramot diktálva, hatalmas lendülettel kezdtünk, jól védekeztünk, támadásaink során pedig az elkövetett hibák ellenére is szórtuk a gólokat. A fordulás után aztán kiderült, hogy az első játékrész túlságosan is sok erőt kivett a még fiatal, rutintalan csapatunkból.

Elfáradtunk, kulcsembereink visszaestek, védelmünk egyik oszlopát pedig kizárták. Ráadásul a dunaújvárosiak nyitott védekezésre tértek át, és ennek az ellenszerét nem találtuk meg, a bajnok pedig kihasználta ezt. Nyugodt lelkiismerettel jelenthetem ki, hogy nem hibáztam, és a lányok is valamennyien a maximumot nyújtották. Ha újrajátszanánk a mérkőzést, akkor is mindent ugyanúgy csinálnék, mint ezen a találkozón."

Az élet azonban ment tovább, és a Győrnek (amelyet egyébként ezen a téli rangadón a látszattal szemben csak egyetlen évvel fiatalabb átlagéletkorú alakulat képviselt, bár az tény, hogy riválisához képest kevésbé volt összeszokott a társaság) végül újra be kellett érnie a bronzéremmel – a bajnok az FTC lett –, míg az EHF-kupában a döntőben bukott el, ugyanúgy, mint három évvel korábban.

Az ETO egyébként egy év kihagyást követően majd újra finálét játszhatott abban a sorozatban, ahogy még egy esztendővel utána is (de míg az első három alkalommal dán ellenfél állította meg, negyedik nekifutásra, 2005-ben a Cornexi), ám ezek már nem Vura József nevéhez fűződtek, neki ugyanis a következő idényben át kellett adnia a kispadot Róth Kálmán számára.

Utóbbival aztán a győriek, noha eleinte az elődhöz hasonlóan nem tudtak túllendülni az ezüstökön, végül csak felkapaszkodtak a csúcsra – három évvel történetünk után, két újabb Dunaferr-diadalt követően aranyérmes lett a klub. S aztán még öt alkalommal, vagyis az utóbbi hét kiírásból hatszor...