A Realnál előre megmondták: a Barca nyer

„Nem aggódom, hogy a hétvégén a Barcelonával játszunk, szerintem ha ott kikapunk, akkor sem rúgnak ki. Jelenleg ugyanis a Camp Nouban nem lehet nyerni. A Barca mindent szétrombol, ami az útjába kerül. Az idei a katalánok szezonja lesz."

Sokak szerint Bernd Schuster ezzel a nyilatkozattal „ágyazott meg" saját menesztésének a Real Madridnál. A legfrissebb négy bajnokijából hármat elvesztő, s emiatt az éllovassal szemben kilencpontos hátrányba kerülő „királyi gárdánál" ezt – többek között a klubközeli Marca, illetve a barcelonai Sport véleménye szerint – úgy értékelték, Schuster letett arról, hogy abban az évadban bármit is nyerjen a csapattal, márpedig ez arrafelé megbocsáthatatlan. Pláne az volt az utolsó két kiírásban élen végző címvédőként!

Így aztán senki sem csodálkozott azon, hogy Schuster december 9-én fél órát beszélt Predrag Mijatovics sportigazgatóval, majd elhagyta a Bernabéu-stadiont. Mint idővel, a sajtófőnök bejelentése után kiderült, hosszabb időre... „Közös megegyezéssel szerződést bontottunk, baráti, kollegiális viszonyban váltunk el egymástól" – mondta Miguel Ángel Arroyo, lezárva a hetek óta tartó disputát a német labdarúgó-legenda sorsáról.

Az egy nappal a Zenit elleni, tulajdonképpen tét nélküli Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt lezajló menesztéshez hasonló meglepetéssel szolgált az érkező személye is, hiszen nem Real-kötődésű trénert vett alkalmazásba a klub. Abban a tekintetben viszont nem történt szenzáció, hogy a munka nélküli edzők egyik legjobbja, az egyelőre a szezon végéig szerződtetett Juande Ramos ülhetett le a kispadra.

A Tottenhamnél csúnyán leszereplő szakvezető a Sevillánál szerzett hírnevet magának, amikor 15 hónap leforgása alatt öt jelentős trófeát (köztük két UEFA-kupát) nyert az andalúzokkal. Akkor szinte minden jelentős egyletnél felvetődött a neve, s ő végül – idény közben! – a Spurs (alighanem anyagilag az összes közül legvonzóbb) ajánlatát fogadta el. Az elhibázott átigazolási politika, illetve a londoni keszekuszaság miatt azonban a 2008–2009-es idény elején távoznia kellett.

„Most már nem bánom, hogy így alakult, mert minden edzőnek a Real Madrid az álma – mondta székfoglalójában Ramos. – Leginkább az lepett meg, milyen gyorsan zajlott minden. Egyszer beszéltem a vezérkarral, aztán gyorsan megegyeztünk."

Ráadásul az előddel ellentétben neki a fontos kérdésekre is sikerült megfelelő választ adnia. A Real honlapján megjelenő interjúja első kérdésében a közelgő el clásicóról faggatták. „Nem lehet kérdés, a Realnak mindenhol győzelmi szándékkal kell fellépnie. Barcelonában is" – hangzott a felelet.

Ahogyan a sokat bírált védelmet is azonnal igyekezett menteni, szerinte ugyanis a Casillas – Sergio Ramos, Pepe, Cannavaro, Heinze alakzat a világ legjobbja volt. Mondjuk ezt azért erősen megkérdőjelezte, hogy az együttes tétmérkőzésen a Valenciától (2–3), a Numanciától (4–3), az Irúntól (2–3, 4–3), a Málagától (4–3), a Getafétól (1–3) és a Sevillától (3–4) is legalább három gólt kapott. Erre pedig nehezen lehetett építkezni, főleg úgy, hogy elölről meg hiányoztak a keresztszalag-szakadása miatt egész évadra kidőlő Ruud van Nistelrooy góljai.

Közben egy utolsó, kifejezetten fájó tranzakcióval végleg elbúcsúzott a klub Schustertől (2010-ig érvényes szerződése miatt 4.5 millió euró fájdalomdíj járt a német szakembernek), a helyére hozott Ramos pedig már a székfoglalójában igyekezett önbizalmat csepegtetni játékosaiba. Kijelentette: a Real igenis erős csapat, és van esélye a BL megnyerésére.

Nyilván nem szerette volna, ha kezdésként rögtön vereséget szenved a Bernabéuban, és bizonyára a „tanoncokban" is dolgozott a megfelelési kényszer, mert a csoportkör utolsó fordulójában úgy futballoztak (különösen Arjen Robben) és annyit lőttek a Zenit kapujára, mint akiknek az élete függ ettől a kilencven perctől. A nagy rohanásban be is préseltek egy gólt, Vjacseszlav Malafejev hibáját kihasználva Raúl megszerezte az idénybeli második találatát a BL-ben. Szünet után Robben is betalált, aztán Raúl még egyszer.

Ezzel együtt csak a második helyen jutottak tovább a blancók (az azonos pontszámú Juventus megelőzte őket az egymás elleni eredmények révén), de az oroszok 3–0-s felülmúlásának könnyedsége alapján a spanyol sajtó bizonyítottnak látja: Juande Ramos a megfelelő ember a „királyi gárdánál" adódó feladatok megoldására.

„Visszatér a szép futball" – hirdette a címlapján a Marca, és bár a másik nagy madridi sportlap, az As a duplázó Raúlt ünnepelte az első oldalán, kommentárjában a konkurenciához hasonlóan nem felejtette el megjegyezni: az új mesternek a kinevezése után „nem sok ideje volt nézegetni magát a tükörben", de amit két nap alatt tett-vett, előnyére vált a sérülések következményeit nyögő, lelki bajokkal küszködő csapatnak.

Az újságíróknak feltűnt például, hogy amíg a hét elején menesztett Schuster az utolsó időkben már reklamálni sem nagyon állt fel a kispadról, Ramos végig „talpon volt", mutogatott, és szakadatlanul osztotta a tanácsait a pályán lévőknek.

„Láttam biztató jeleket, és különösen annak örülök, hogy nem kaptunk gólt – emelte ki az edző a korábban törékeny védelem viszonylagos szilárdságát. – Példaértékű volt a játékosok hozzáállása, látszott, kedvében akarnak járni a közönségnek. A fiúk éppúgy égnek a vágytól, hogy helyrehozzák a dolgokat, mint a szurkolók vagy a vezetők. Szerintem csak rajtuk múlik, gyorsan kilábalnak-e a hullámvölgyből. Lélektanilag mindenesetre nagyon fontos ez a győzelem."

A sajtóbeli dicséretek mögé természetesen illett odagondolni egyfajta sajátos „igazságszolgáltatást" is. Spanyolországban nehezen emésztették meg, ami Ramosszal a Tottenhamnél történt a megelőző egy esztendőben – ha úgy tetszik, a barátságos fogadtatás kijárt a hazatérő, sebeit nyalogató honfitársnak.

A csúcsformától messze lévő szentpéterváriak ideális partnernek bizonyultak a sikeredző „üdvözléséhez", de mindenki tudta: a következő ellenfél, a Barcelona nem lesz az. Az idény vége messze van, addig még bármi megtörténhet – vallották a madridi elöljárók, ám ők is tisztában voltak vele, hogy a bajnoki szuperrangadón emberfeletti teljesítmény szükségeltetik majd.

Az előjelek kétségkívül az első forduló óta veretlen gránátvörös-kékek győzelmét sejtették. A posztján az első clásicójára készülő Pep Guardiola (már akkor is) világszerte csodált csapatába visszatért az eltiltását letöltő, 14 góljával a mesterlövészek listáján első Samuel Eto'o (nem mellesleg a támadósorból Lionel Messi 9, Thierry Henry 7 találatnál járt...), miközben a túloldalon az eltiltottak (Robben, Marcelo) és a sérültek (Van Nistelrooy, Mahamadou Diarra, Rubén de la Red, Pepe, Gabriel Heinze, Miguel Torres) kis túlzással többségben voltak az egészségesekkel szemben.

És igaz, hogy előtte a párharc újabban rendre a Real (fél)sikerét hozta, hiszen ebben az évezredben a Barcelona addig csupán egyszer(!), 2004. november 20-án tudta legyőzni riválisát a Camp Nouban (3–0), talán nyomósabb érv volt az esélyeket illetően, hogy a katalánok az előző fordulókban két közvetlen vetélytárssal, a Sevillával, majd a Valenciával találkoztak – és összesítésben 7–0-val oldották meg a szintén nehéznek ígérkező feladatot...

Aztán 2008. december 13-án este Royston Drenthe lábában benne volt a meglepetés, Iker Casillas kegyelmi állapotban védve tizenegyest is hárított, ám az ezer sebből vérző Real így sem kerülhette el az elkerülhetetlent: a kínos alárendeltségben futballozó madridiak egészen a hajráig tartották a számukra hízelgő 0–0-t, mígnem a 83. percben megtörtek.

A korábban büntetőt hibázó Eto'o a gólvonal mögé juttatta a Carles Puyol által lefejelt labdát (a loboncos védő három fővárosi között tudott érvényesülni...), hogy aztán a 91. percben a meccsen „felaprított" Messi a született zsenikre jellemző megmozdulással, a labdát közvetlen közelről Iker Casillas válla felett átemelve feltegye a koronát a Barca teljesítményére.

A katalánok három sikertelen próbálkozás után verték meg ismét odahaza ősi riválisukat, egyszersmind 12 pontra (!) hizlalták az előnyüket a hatodik helyre visszacsúszó címvédővel szemben. Az elküldése előtt szerencsétlen kijelentést tevő Schusternek végül is igaza lett, hiszen a sorozatban harmadik bajnoki vereségét elszenvedő „királyi gárda" nem volt olyan formában, hogy Real-is nyerési esélye legyen a Camp Nouban...

A blancóknál egy hete dirigáló utóda, Juande Ramos a lefújást követően mégis úgy érezte, ledolgozható a különbség, ha a csapat megfelelően erősít a télen, illetve ha a sérültjei felépülnek. Mindezt annak ellenére mondta, hogy – a győzelmeket három ponttal számolva – az aznap fennállónál csupán egyszer (1929–1930-ban, 13 pont) volt nagyobb differencia a Barca javára 15 kör után...

Azonban a szakembernek nem lett igaza: a Real a hátralévő bő fél szezon alatt azzal együtt is hozott ugyan valamennyit vetélytársán (kilenc pont hátránnyal zárt végül másodikként), hogy kettejük közvetlen küzdelmének májusi visszavágóján még sokkal emlékezetesebb verést kapott (2–6 a Bernabéuban), ám az évad végén BL-t is nyerő ellenfélhez való közelebb kerülésről legfeljebb a tabellán lehetett beszélni, általánosságban a legkevésbé sem...

Ramos nem is maradt tovább a nyárnál, és az őt követő Manuel Pellegrini is csak egy szezont ért meg a kispadon. A legutóbbi nagy sikerkorszakot – s azon belül többek között két Bajnokok Ligája-trófeát is – jegyző Vicente del Bosque 2003-as távozása óta így immár a tizedik vezetőedző dirigál a madridiaknál José Mourinho személyében.

Az újbóli hatalomra jutáshoz „talán" az kellene, hogy valaki tartósan is dolgozhasson az alakulatnál. A fővárosiak szombaton megint simán kikaptak a Barcától – viszont a portugál szakember a közelmúltban túlszárnyalta az említett nyolc és fél év mérkőzésrekordját a klubnál, megelőzve az együttest legutóbb bajnoki aranyig vezető trénertársát, éppen Bernd Schustert. Lehet, hogy a türelem egyszer még akár Madridban is rózsát terem majd?