Torpedó elsüllyesztette magát. De végleg?

Amit egy kis ideje már sejteni lehetett, 2006. november 21-én be is következett. Ian Thorpe, a valaha volt legnagyszerűbb ausztrál úszó bejelentette, hogy vége: nem folytatja páratlan karrierjét, s mindössze 24 évesen, egy hónappal a születésnapja után búcsút int az élsportnak.

Ekkor már néhány napja érkeztek a hírek, hogy a versenyzőhöz közeli emberek nem igazán optimisták a folytatással kapcsolatban. Az ötszörös olimpiai, tizenegyszeres világ- és tízszeres csendes-óceáni bajnok gyorsúszó kálváriája a megelőző tavasszal kezdődött.

Miután másfél évet pihent az athéni ötkarikás játékokat követően, februárban végre visszatért. A Nemzetközösségi Játékokra válogató versenyen állt rajtkőre, és biztató eredményeket ért el. Betegsége és kézsérülése azonban távol tartotta a melbourne-i seregszemlétől, és a ránehezedő egyre nagyobb nyomás elől Los Angelesbe költözött.

A három hónapos amerikai kiruccanás sem hozott változást az életében, állítólag ennek hatására vetődött fel benne először a visszavonulás gondolata. Az ősz elején visszatért hazájába, korábbi edzőjéhez, Tracey Mezieshez, és belevetette magát a világbajnoki válogatóra való felkészülésbe. Később elárulták, hogy valószínűleg csak egy számban próbálkozik majd, s ebből már sejteni lehetett, hogy nincs minden rendben.

A bejelentés

A pontosan fél évtizeddel ezelőtti sajtótájékoztatón, amelyet hazájában élőben közvetítettek a televíziós társaságok, arról beszélt, hogy már nem érez elég motivációt a folytatáshoz, s így nem tud olyan magas szinten teljesíteni, amelyet várnak tőle, és amilyent ő is vár magától.

„Amióta letisztáztam magamban, hogy vége, egészen másként tekintek az eredményeimre – mondta a Torpedó becenévre hallgató Ian Thorpe. – Sokkal büszkébb vagyok rájuk, jobban megbecsülöm őket, mint korábban, amikor egymás után hajtottam a versenyeken az újabb aranyakért. Nagyon boldog vagyok, hogy meg tudtam hozni egy ilyen nehéz döntést."

Búcsúbeszédében az ausztrál elárulta, hogy abban a pillanatban, amikor a végleges elhatározásra jutott, az órára nézett. Ám ezúttal nem valamely uszoda eredményjelzőjén figyelte a tizedeket, századokat, csak megszokásból pillantott a faliórájára. Délután 2 óra 53 percet mutatott.

Ezután közölte a hírt családjával, a menedzserével és az edzőjével. Nem meglepő, hogy a nemzeti hősükre hiperérzékeny ausztrál újságírók 20-ára megsejtettek valamit, s a nemzetközi sportsajtó aznap – igaz, kérdőjellel – már a klasszis visszavonulásáról írt.

A folyamatokat katalizálta, hogy az ausztrál doppingellenes hatóság munkatársai pont azon a hétfőn Thorpe lakhelyén jártak. Egy órát töltöttek el a kacsalábon forgó házban, majd kommentár nélkül távoztak. A hivatalos tájékoztatás szerint rutinellenőrzésen voltak. Tíz év alatt most először tesztelték otthonában a bajnokot. Természetesen a győzelmeit, világcsúcsait követő kontrollokon megjelent, s ezek minden alkalommal negatívak lettek.

Ian Thorpe egyébként híres volt a doppingellenes fellépéseiről. Többször szorgalmazta a vérvizsgálatok bevezetését, majd az athéni játékok előtt tett kijelentésével nagyon magára haragította a Nemzetközi Úszószövetséget.

„Bárki, aki azt hiszi, hogy ez tiszta olimpia, az naiv" – mondta. A FINA persze pellengérre állította, és azzal vádolta, hogy befeketíti a sportágat. Érdekesség, hogy az úszók és az edzők java része a sztár mellé állt, és egyetértett vele abban, hogy a szervezet doppingellenes intézkedései nem igazán hatékonyak.

A doppingvád

Ez utóbbiakról aztán személyesen is volt alkalma meggyőződni – és a legkevésbé sem a megelégedésére. Néhány hónappal a nagy bejelentése után, 2007. március 31-én, épp a melbourne-i vizes világbajnokság alatt robbant a bomba. A L'Équipe azt tette közzé az internetes kiadásában, hogy egy előző májusi szűrés során edzés közben két doppingszer nyomait is kimutatták az akkor még aktív Ian Thorpe mintájában, s ez lehetett az igencsak meglepetésként ható hirtelen visszavonulás oka is.

A francia sportnapilap szerint az ausztrál csillag ügyét azért nem hozták nyilvánosságra, mert az ismert eljárásokkal nem lehetett a vétkességét bizonyítani. Állítólag a vizsgálat túl magas tesztoszteronszintet jelzett, ám az Ausztrál Doppingellenes Ügynökség (ASADA) nem értékelte pozitív A-próbaként az eredményt, hanem „tudományos kétségek" miatt eltekintett a további elemzéstől.

Mint utóbb kiderült, május után még két alkalommal jártak ellenőrök Thorpe-nál, utoljára novemberben, a visszavonulásának bejelentése előtti napon. Decemberben a FINA a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult állásfoglalásért az ügyben, majd márciusban valaki kiszivárogtatta, hogy az ausztrál menő az érintett.

A Nemzetközi Úszószövetség a történtek kipattanásakor annyit tett közzé, hogy egy ellentmondásos mintának kíván utánajárni a CAS segítségével, amelytől április-májusban vár döntést. Nevet nem közölt, csak egy cikkszám került nyilvánosságra. Az ASADA pedig arról beszélt, hogy náluk sincs még lezárva az ügy, és éppen készültek értesíteni Thorpe-ot az érintettségéről.

Glenn Tasker, az ausztrál szövetség igazgatója szerint a korábbi szupersztár döbbenten reagált a hírre. Az elöljáró hozzátette: kiállnak Thorpe mellett, és kiderítik, miként fogalmazódhatott meg a rágalom. Hasonlóképpen nyilatkozott John Howard miniszterelnök is: „Nem kívánok reagálni egy francia újság légből kapott állításaira. Amíg nem áll elő valaki megdönthetetlen bizonyítékkal, Ian hazánk egyik legnagyobb bajnoka marad."

Néhány nappal ezután a doppinggyanúba keveredő, már visszavonult ausztrál klasszis úgy fogalmazott: képtelenség védekezni az olyan vádak ellen, mint amilyeneket a L'Équipe hozott nyilvánosságra. „Akik bárkit meggyanúsítanak doppingolással, azoknak egyértelmű bizonyítékokkal kellene előállniuk. A legszomorúbb az egészben, hogy hiába derül ki az ártatlanság, az emberek arra fognak emlékezni, hogy neki is volt doppingügye."

Közel fél esztendő telt el, amikor az ASADA tisztázta Thorpe-ot, majd újabb két hónappal később, 2007. november 8-án végleg fellélegezhetett, mert érkezett a hír: a FINA sem indít további nyomozást ellene.

Cornel Marculescu vezérigazgató hivatalosan is bejelentette, nem vizsgálódnak tovább, mert nincs elegendő bizonyíték ahhoz, hogy valóban kiderüljön: vétkezett-e Torpedó vagy sem. Másfél évvel azelőtt ugyanis az ausztráltól csak vizeletmintát vettek, amely azonban nem igazolhatja minden kétséget kizáróan a doppingolás tényét – ellentétben egy vérvizsgálattal.

A berobbanás

Az imígyen tisztának minősülő Ian Thorpe testnedveiről ezért térjünk is vissza az egyéb fizikai vonatkozásaihoz, illetve hogy mit hozott ki magából általuk. Eleve a méreteivel is kiemelkedett a mezőnyből, például 52-es lábának is köszönhette páratlan szereplését. Már újszülöttként kilógott a sorból, hiszen 4.1 kilogrammal, majd' 60 centivel jött világra – és véletlenül lett úszó. A nővéréhez csatlakozott ugyanis, akinek csuklótörésére úszóedzéseket ajánlott a doktor.

Tizenkét évesen került Doug Frost keze alá, aki pályája legsikeresebb időszakában a trénere volt. Tizennégy és fél esztendősen a nemzetközi mezőnyben is letette a névjegyét, második lett a Csendes-óceáni Játékokon 400 méter gyorson. Alig egy évvel később azonban visszavágott az akkor győztes Grant Hackettnek – az 1998-as perthi vb-n, négy hónappal a 15. születésnapja után ő lett minden idők legfiatalabb férfi világbajnoka!

Aztán Kuala Lumpurban a Nemzetközösségi Játékokon megszületett az első világcsúcsa: az ausztrál váltóval érte el 4x200 méteren (7:11.86). A szezon végén a tekintélyes Swimming World magazin az év úszójának választotta.

Az 1999-es idénynek úgy vágott neki, hogy mindenki elkönyvelte, ezúttal már az egyéni világrekordokat is megjavítja. A Pan Pacific-bajnokságon a 400 méter döntőjében, mint két évvel azelőtt, megint Hackett volt a legnagyobb ellenfele. Fél távnál még együtt haladtak, aztán Thorpe robbantott. Negyven méteren egy testhosszt vert a többiekre, és remek idővel (3:41.83) adta át a múltnak Giorgio Lamberti rekordját. Ekkor mondta róla Don Talbot, az auszik vezetőedzője, hogy ő minden idők legnagyobb ausztrál úszója. Másnap kétszázon is csúcsot döntött (1:46.00).

A 2000-es olimpiára való felkészülés alatt a botrányok sem kerülték el. Összerúgta a patkót hazája szövetségével, miután szerződést kötött az Adidasszal, a szövetség ugyanis a Speedóval állt kapcsolatban.

A berlini világkupaverseny előtt pedig a német válogatott edzője, Manfred Thiesmann sokat sugalló, nem is túl árnyaltan gyanúsító megjegyzést tett rá: „Mindannyian tudjuk, hogy Lamberti fel volt pumpálva, márpedig Thorpe nem csupán megközelítette az ő hosszú éveken keresztül megdönthetetlennek hitt csúcsait, hanem másodpercekkel múlja felül őket..."

Ezután – hogy, hogy nem – őt és az amerikai Lenny Krayzelburgot jelölték ki doppingvizsgálatra, de a német ellenőröknek nem volt megfelelő feltörésbiztos tárolóedényük, ezért Thorpe megtagadta a mintaadást. Végül a patthelyzetet úgy oldották fel, hogy a német rendőrségnek kellett garantálnia a levett anyag biztonságos eljuttatását a laboratóriumba, hogy ne nyúlhasson hozzá senki. Ezután hajlandó volt alávetni magát a vizsgálatnak. Negatív lett.

Az eset amúgy annyira feltüzelte, hogy másnap 200 gyorson másfél másodpercet faragott a saját rövid pályás világcsúcsából (1:41.10)...

Az olimpiák

Első olimpiáján szülővárosában, Sydneyben állhatott rajtkőre, 17 évesen. Világcsúccsal (3:40.59) megnyerte a 400 méteres gyorsúszást, három testhosszal előzve meg az olasz Massimiliano Rosolinót. Alig egy órával később a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként szólították.

Az utolsó párost Gary Hall Juniorral ő úszta. Thorpe centikkel vezetett a váltásnál, de az amerikai nem hagyta magát, és a záró ötvenre ő fordult elsőként. Mindenki elkönyvelte, hogy az Egyesült Államok, csakúgy, mint az összes addigi játékokon, megnyeri a számot. Thorpe azonban centiről centire megközelítette minden idők egyik legnagyszerűbb sprinterét, s végül két tizedmásodperccel (3:13.67–3:13.86) előbb érintette a falat.

A harmadik aranyérmét a 4x200-as váltó hozta meg – természetesen világrekorddal (7:07.05). A 200 méter gyors döntőjében ugyan a holland Pieter van den Hoogenband bevitte az erdőbe, és elhalászta előle a bajnoki címet, mégis ő volt az ötkarikás játékok ünnepelt sztárja.

Egy évvel később a fukuokai világbajnokságon a japán szurkolók Thorpe-őrülete közepette újabb mérföldkövet állított fel: hat számban nyert – neki sikerült először egy vb-n „mesterhatost" összehoznia –, hozzásegítve hazáját, hogy az 1956-os hazai olimpia után újra az éremtáblázat élén végezzen.

2002 elején hazája válogatóversenyén 400-on a történelem második legjobb idejével diadalmaskodott, a Daily Telegraph mégis így számolt be a versenyről: „Szenzáció! Ian Thorpe nem úszott világcsúcsot." Két nagy nemzetközi viadal jutott erre az évre (11 arany), és egy fájó szakítás trénerével, Frosttal, akivel nem értett egyet a további edzésmunkával kapcsolatban. Ezután Menziesszel folytatta, aki korábban Frost segédedzője volt.

Az új trénerrel új célokat tűzött maga elé: a sprintszámokat. Az új edzésmódszerek meghozták a változást, noha nem biztos, hogy ez volt a cél: az addigi egyhangú éremkollekció színesedni kezdett. A 2003-as barcelonai világbajnokságon három arany mellé (200, 400, 4x200 m gyors) jött egy bronz 100 gyorson és egy ezüst 200 vegyesen, az időeredményei viszont a hagyományos számaiban visszaestek.

A következő ötkarikás felkészülést újabb botrányos eset fűszerezte. Thorpe a válogatón legjobb számában, 400 méter gyorson a rajtkőről egyensúlyát vesztve a vízbe pottyant, amiért kizárták. A szövetség szabályai szerint így nem indulhatott volna az olimpián. Ő azzal védekezett, hogy zajt hallott, miközben koncentrált, ezért hibázott.

Többen hangoztatták, hogy elavult a válogatási rendszer, és újabb lehetőséget kellene adni a címvédőnek. Don Talbot azonban nem állt Thorpe pártjára, mondván: a szabály, az szabály. Az ügyben még az ausztrál miniszterelnök is megszólalt – tragédiának nevezte az esetet.

Hatalmas nyomás nehezedett Craig Stevensre, akinek az ölébe pottyant Thorpe kvótája. Ő végül lemondott a helyéről, így Thorpe Athénban megvédhette a címét. Az akkori érdeklődésre jellemző adat, hogy Stevensnek a Seven Network tévétársaság 130 ezer ausztrál dollárt (körülbelül 20 millió forintot) fizetett azért, hogy a bejelentéséről ők számolhassanak be először.

Athénban 200 méteren az ekkor már a Torpedó népszerűségével vetekedő Michael Phelps mellett a másik nagy ellenfél, a címvédő van den Hoogenband is áhítozott a bajnoki címre, s akkor még nem is beszéltünk a hosszú távú gyorsúszás legnagyobbjáról, a nagy honfi- és vetélytársról, az összesen három olimpiai és tíz világbajnoki diadalt arató Hackettről.

Megannyi nagy csatája közül a talán legemlékezetesebbet, az évszázad döntőjeként aposztrofált futamot végül Ian Thorpe fél testhossz előnnyel nyerte meg van den Hoogenband és Phelps előtt (Hackett ötödik lett a másik amerikai, Klete Keller mögött).

A visszatérés

Előzőleg 1904-ben fordult elő, hogy egy úszó 100, 200 és 400 méteren (yardon) egyaránt érmet szerezzen. Az amerikai Charles Daniels teljesítményét ismételte meg az ausztrál azzal, hogy 100 méteren harmadikként csapott a célba. Akkor még senki sem sejtette, hogy ez a finálé volt az utolsó világversenye...

...legalábbis az első visszavonulás előtt. Hiszen a ragyogó sikerek és a kínos doppingügy után néhány esztendővel már elkezdtek suttogni arról, hogy esetleg újrakezdené. Tavaly májusban ugyanis a Courier-Mail arról adott hírt, hogy Thorpe tárgyal a szövetséggel és más úszókkal a visszatéréséről a 4x400-as gyorsváltóba.

„Nem szeretnék ismét versenyszerűen úszni, a 2006-os döntésemet nem másítottam meg" – tudatta erre Thorpe, aki közölte: bár felröppentek hírek az esetleges reaktiválódásáról, nem áll szándékában felkészülni a 2012-es londoni olimpiára.

Aztán további hónapokig tartó lázas találgatásoknak véget vetve Ian Thorpe idén február 2-án a Sydneyben tartott sajtótájékoztatóján mégis bejelentette, hogy több mint négyéves szünet után ismét versenyezni fog, s indulni szeretne jövőre az angol fővárosban, hogy ha minden jól megy, akár tovább bővíthesse a kilenc medáliából (öt arany, három ezüst, egy bronz) álló érem kollekcióját.

Az immár 28 éves úszó, aki egykor 22 (s ebből 13 nagymedencés egyéni) világcsúcsot állított fel, elmondása szerint már szeptemberben meghozta a döntését, azóta titokban edzett. Nyolc különböző uszodába járt gyakorolni, hogy ne ébresszen gyanút, barátait pedig arra kérte, hogy „arcátlanul hazudjanak", ha a terveiről kérdezik.

(A beismerés egy köztes fokozata volt, amikor három héttel korábban a Sunday Telegraph című brit lap azt adta hírül, hogy újra edzésbe állt, és nem zárta ki, hogy a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként ott legyen a 2012-es játékokon. „Tulajdonképpen teljesen soha nem hagytam fel az úszással, de tény, hogy most a korábbiaknál sokkal többet tréningezek, és nagyon jólesik. Szeretnék újra formába lendülni" – reagált akkor, még kitérően.)

„Nem volt könnyű a döntés. Sohasem gondoltam volna, hogy ez megtörténik. Nem hittem volna, hogy ismét versenyezni fogok" – mondta aztán Thorpe az újságíróknak nemsokára, a nagy bejelentés alkalmával. Addigra már regisztráltatta is magát a doppingellenőrző programra, amire azért volt szükség, mert a szabályok szerint a feliratkozástól legalább kilenc hónapnak kell eltelnie, amíg egy sportoló hivatalos versenyen indulhat.

(Érdekes adalék egyébként, hogy 12 nappal később egykori „harcostársa", a kétszeres olimpiai és hétszeres világbajnok Michael Klim is közölte: újrakezdi a versenyzést és megpróbálja kiharcolni a londoni olimpiai részvételt. A lengyel születésű, immár 33 éves úszó – aki 2007-ben a vállfájdalmai miatt hagyta abba, míg előtte 100 gyorson és 100 pillangón is világcsúcstartó volt – szintén csaknem négyesztendei szünetet követően jelentette be, hogy visszatér a medencébe. Ezzel a Thorpe, Libby Trickett, Geoff Huegill trió után rövid időn belül negyedikként csatlakozott ehhez a speciális sorhoz!)

A folytatás

Ami Torpedót illeti, eredetileg ugye a 200 és a 400 méteres gyorsúszás volt a specialitása, most azonban jelezte, hogy a gyorsváltót, valamint a 100 és 200 métert célozza meg. Edzőjének az úszói révén anno több mint negyven világcsúcsot „kitermelő" 61 éves orosz szakembert, Gennagyij Tureckijt kérte fel, aki többek között a négyszeres olimpiai bajnok Alekszandr Popov trénereként is dolgozott.

Májusban arról érkezett hír, hogy újra száz kiló alá csökkent a testsúlya. Karcsúsodásáról az ausztrál média adott hírt, kiemelve, hogy a sportolónál alaposan elszaladtak a kilók az elmúlt években, most viszont keményen dolgozik, hogy visszanyerje a „versenyalkatát", s valóban érdemben tudjon felkészülni a karrierje folytatására.

És ötesztendei kihagyás után a közelmúltban végre annak is eljött az ideje, hogy Ian Thorpe újból a medencébe vesse magát rendes erőpróbákon. A minapi, november 16-i szöuli sajtótájékoztatóján elmondta, technikailag ma jobb úszónak tartja magát annál, mint amilyen sikerei csúcsán, bő fél évtizeddel ezelőtt volt. Arról is beszélt, nem izgatja, hogy az újrakezdést követő eddigi viadalain – a rövid pályás vk-sorozat szingapúri, pekingi és tokiói állomásán – korántsem nyújtott emlékezeteset, és rendre a vert mezőnyben végzett.

„Egyáltalán nem vagyok elégedetlen – jelentette ki. – Számítottam rá ugyanis, hogy az első versenyeken még nem leszek kellőképpen gyors. Ez természetes ekkora kihagyást követően. Úgy látom, a felkészülésem a lehető legnagyobb rendben halad, tudom, mi az, amiben még javulnom kell. Az biztos, hogy a technikám jobb, mint annak idején volt."

A valódi vizsga azonban alighanem jövőre vár rá: februárban Új-Dél-Wales állam bajnokságán áll rajthoz, majd következik az ausztrál úszók márciusi ötkarikás válogatóversenye. Ezeken a viadalokon már fehéren-feketén kiderül, hogy volt-e értelme olimpiai indulásban gondolkodnia a nagy visszatérőnek.

Még annyit, hogy ha kijut Londonba, de ott nem igazán rúg labdába a jelenkori menők mellett, a sportág történetének egyik legnagyobbjaként már a részvételével is jelentősen emelni fogja az úszóversenyek, és általában a nyári játékok fényét.