Piszkosul jó Fred magával hozta a góljait

Sylvain Wiltord, Sidney Govou, Florent Malouda, Pierre-Alain Frau, Benoit Pedretti, Hatem Ben Arfa, Karim Benzema. Az első öt már korábban is játszott a francia nemzeti csapatban, az utóbbi kettőről pedig sejteni lehetett, hogy szintén eljutnak majd odáig. Nos, hat évvel ezelőtt ők heten küzdöttek a francia bajnok Lyon kezdőcsapatába kerülésért.

Egy kapusra és négy védőre nem csak az OL játékrendszerében van szükség, a középpályáról Juninho Pernambucano és a mali Mahamadou Diarra kihagyhatatlan volt akkoriban, és a portugál Tiago Mendest sem a kispadra vették meg. Ugyanez vonatkozott a két új támadóra, az összesen több mint 22 millió euróba kerülő norvég John Carew-ra és az első öt körben még nem bevethető Fredre is. Maradt tehát, írd és mondd, egyetlen hely az említett heteknek...

„Ha minden fronton nyerni akarunk, akkor bizony bővében kell lenni a muníciónak" – indokolta a Franciaországban szokatlan klasszisbőséget Gérard Houllier, az Olympique azon a nyáron munkába álló edzője. No igen, ambícióban nem szenvedtek hiányt: a 2006. májusi párizsi BL-döntő jelentette a titkos nagy célt, alapnak viszont a sorozatban ötödik, hazai rekordot jelentő bajnoki cím számított. Ez utóbbi szempontjából volt fontos az előző tavasszal szintén dobogós (bronzérmes) Monaco elleni rangadó 2005 szeptemberének közepén.

A Gerland Stadionban a hangulat néhány perccel a mérkőzés előtt a szokásoknak megfelelően emelkedett, azonban egyvalamiben eltért a kulissza a megszokottól. Az északi lelátó felső részét megtöltő lyoni szurkolók „brazil zászlónak" öltöztek, előttük hatalmasra kifeszítve a nemzeti lobogóban is foglalt üzenet: Ordem e Progresso, azaz rend és haladás.

Brazilok az OL kezdőcsapatában, eddig rendben. (Lyoni jelenlétükre előzőleg sem lehetett túl sok panasz, hiszen régebben Sonny Anderson és Edmílson is meghatározó szerepet töltött be a Rhone-parti városban.) De hogy három helyett négyen? Ez tényleg haladás! És Cris, Cacapa, de mindenekelőtt Juninho Pernambucano mellett végre az átigazolási időszak finisében aláíró Fred is ott volt!

Az OL 15 milliót fizetett érte néhány héttel korábban, és ő is beilleszkedett a fenti vonulatba: a nyár legnagyobb fogásához méltón, Govou sarkazását követően már a 6. lyoni percében letette a névjegyét, majd, hogy még emlékezetesebb legyen a bemutatkozása, a második félidő elején fejjel ugyancsak betalált. Csapata később emberelőnybe is került, így attól függetlenül biztosan a markában érezhette a három pontot, hogy a hercegségbeliek a hajrában szépítettek.

(A Lyon ezzel a 2–1-gyel továbbra is tartotta idénybeli lendületét, és már akkor, a 6. forduló után biztosan vezette a tabellát. Jól látszott, hogy az ország mezőnyéből kimagasló együttest aligha fogja bárki is meggátolni a hazai aranyérem elhódításában, azaz a mesterötösben – végül 15 pont különbséggel előzte meg a másodikként befutó Bordeaux-t.)

„Örülök, hogy rögtön az elején betaláltam, mert ezzel a csapaton is segítettem, és nekem is sokkal könnyebbé vált a dolgom – értékelte a történteket a duplázni tudó 22 éves támadó. – Brazíliában az egyik tévétársaság élőben adta a meccset, így az egész családom szurkolhatott értem. Hiányoznak, persze hogy hiányoznak, ezzel együtt máris otthon érzem magam Lyonban! A közönség azonnal elfogadott, nekem meg nagyon tetszett, ahogy végigénekelték az estét. Nekünk, játékosoknak rendkívül fontos a biztatás!"

De ki is ez a fiatalember, akiért ilyen szépen felöltözött a Gerland népe? Először is van becsületes neve: ő Frederico Chaves Guedes. Aztán ő minden idők leggyorsabb brazíliai góljának szerzője – sőt, akkoriban még világviszonylatban is annak minősült. 2003. január 12-én kapta szárnyra őt a sajtó, akkoriban az América Mineiro juniorcsapatában pergette a napjait. Középkezdésből legurították neki a labdát, ő egyből lőtt, a kint álló kapusnak meg esélye sem volt – mindez 3 másodperc 17 századmásodperc alatt játszódott le.

Másnap már a televízióban mutogatták, a következő hét végén pedig természetesen az América felnőttgárdájával ment bevetésre. Aznap 1–1-nél állt be, és győztes gólt szerzett – ezzel megfogant a „gólember" legendája.

Fejlődése nem tört meg, 51 tétmeccsén 45 gólt szerzett a Belo Horizonte-i klub színeiben, amivel meg is alapozta új szerződését a város legjelentősebb alakulatánál, a Cruzeirónál. Fantasztikus sikersztori vette kezdetét: csapata ugyan az elődöntőben kiesett a Brazil Kupából, ő azonban 14 találatával a kupa történetének legjobb idénygólkirálya lett. Mivel a másik két sorozatban (állami, illetve országos bajnokság) sem tétlenkedett 2004 és 2005 folyamán, összesen 71 meccsen 53-szor volt eredményes az ott töltött bő egy esztendeje alatt.

Miután Robinho a nyáron elhagyta Brazíliát, rögvest Fred ült az otthoni trónra – ám Európában még lekötetlenül tornyosult néhány „euróhegy", így várható volt, hogy nem hagyják nyugton. A Milan nagyon szerette volna őt, de nem sikerült megegyeznie a bátyjával, az ügyeit intéző Rodrigóval – igaz, a lombardok két hangszeren játszottak, és Alberto Gilardino sem bizonyult rossz választásnak.

Aztán jött a Lyon, a maga messze földön híres brazil futballkolóniájával – hogy mást ne mondjunk, rövid ideig Cris a szobatársaként gyámolította a fiatal Fredet a Cruzeirónál –, és mivel az ajánlat pénzügyi része sem volt éppen megvetendő, az utolsó pillanatokban megszületett az egyezség.

„Remek felépítésű, mindkét lábával jól lő, a fejjátéka kiváló, jó érzékkel helyezkedik, intelligens játékos. Mindennek tetejébe némely gólja élményszámba megy. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy nemzetközi szinten is a legjobbak közé emelkedjen – így Levir Culpi, első edzője a Cruzeirónál. – Nem csupán egyszerű lesipuskás. Máris megfigyelhettük, hogy rengeteget fut, mutatja magát, olyan a társai számára, mint egy világítótorony, biztos kikötő a viharos tengeren."

Ennyi dicséret után pedig máris jöhetett a még mélyebb víz, a nemzetközi porond, és azon is éhgyomorra a Real Madrid elleni BL-ütközet. Az első galaktikus korszakuk kései időszakát élő blancók azzal a szándékkal érkeztek, hogy megpróbálják feledtetni a legfrissebb bajnoki kudarcukat (Celta, 2–3).

Csakhogy egyértelműen érződött, hogy nem lesz könnyű dolguk, hiszen a Lyon nagy kedvvel és jó formában készült a 2005–2006-os Bajnokok Ligája nyitó napjának csúcsmérkőzésére, amely egyben a két klub első hivatalos összecsapása is volt (azóta jó néhány követte...). Dacára azonban az egészséges derűlátásnak az OL csupán egy csatárral kezdett, mégpedig a hét végén pihentetett Carew-val, ezért az új gólvágónak, Frednek aznap a kispad jutott – ahonnan csupán a 72. percben állt be.

Így aztán legnagyobb részben passzív szemlélője volt a nap meglepetésének: a Lyon simán, 3–0-ra legyőzte a spanyolokat. Az első játékrész derekán tíz perc alatt pecsételődött meg a madridiak sorsa (a 21. perc után kapták mindhárom gólt), ami arra utalt, hogy Európa kirakatcsapata mind szerkezetileg (a védelmében), mind lélekben igencsak sebezhető volt (a sérült Zidane és az eltiltott Ronaldo hiányzott ugyan, de nem kétséges, hogy Wanderley Luxemburgo tanítványai nem igazán álltak készen az idényben rájuk váró kihívásokra...).

Hajszálpontosan egy évvel a Real kudarca után, 2006. szeptember 13-án is ugyanaz a felállás várt a „királyi gárdára", melynek tagjai nagyon fogadkoztak, hogy a 2005-ben ugyanott és ugyanakkor elszenvedett 3–0-s zakó után ezúttal visszavágnak. Abban igazuk volt, hogy a korábbi együtteshez képest öt helyen csere történt a kezdőjükben (továbbá a nyáron a kereten kívül átalakult a vezetőség is), de ezzel véget is ért a változás.

A Real idősödő játékosai csak keresték a labdát, így nem jelentett meglepetést a védelem mögé kerülő Fred, majd Tiago gólja sem. Sőt, több is lehetett volna, de Iker Casillas tartotta az eredményt. Most tehát egy góllal kevesebbet kapott a 28 év átlagéletkorú társulat az OL-től, de ez még talán a legelszántabb Real-drukkereknek sem jelentett pozitívumot. Fabio Capello és új játékosai sem oldották meg a gondokat – ez azonban egy másik történet.

„Nagyon büszke vagyok, hogy ennek a csapatnak én lehetek az edzője. Csodálatos első félidőt produkáltunk, pedig a Madrid sokkal jobb volt, mint egy éve. Talán több góllal is nyerhettünk volna, és akkor most még magabiztosabbak lennénk – mondta Houllier, és futballistái közül külön is kiemelte Fredet. – Dolgozik, figyel, és nagyon jó a hozzáállása a munkához. Tisztában van vele, hogy még sokat kell dolgoznia, de elégedett vagyok vele."

A dél-amerikai támadó ekkor már túl volt egy világbajnoki szereplésen (sőt Németországban az ausztráloknak gólt is lőtt), ám a 2006–2007-es idény mégsem kényeztette annyi boldogsággal a labdarúgót, mint az előző, vagy amiként az újnak az eleje. Két hónapig sérüléssel bajlódott, így csak húsz bajnokin jutott szóhoz (szemben a korábbi 32-vel), amiből 11 találatos termést sikerült kihoznia (ellentétben az első nekifutásra elért, francia ezüstcipőt érő 29-cel). Ezzel együtt házi gólkirály lett.

Ugyanakkor abban az évadban sújtott le rá a Wiltord-féle vadászösztön: a veterán labdarúgónak kevésbé ment a játék, mindössze ötször vette be az ellenfelek kapuját, bevette ugyanakkor Fred feleségét – mármint abba a körbe, amelybe csapattársainak elcsábított párjai tartoztak...

Annak idején mifelénk is cikkezett arról a sajtó, hogy a brazil légiós 2007 nyarán el akarta hagyni Lyont az öltözőbeli feszültségek miatt, de végül maradt, mert a Grégory Coupet kapus családi békéjét is felforgató Európa-bajnok házasságtörő igazolt el (a Rennes-hez).

Fred számára a következő két szezon még kevésbé jött össze sérülések és a konkurencia miatt, ezért végül 2009 elején – három francia bajnoki arannyal és egy kupagyőzelemmel a tarsolyában – hazaszerződött, mégpedig a riói Fluminenséhez. 2007 óta, amikor a selecaóval Copa Américát nyert, kimaradt a válogatottból is, vagyis elsőre úgy tűnhet, hogy lepasszolt a pályafutása, és eltűnt a süllyesztőben.

Erre azonban ne vegyünk mérget, mert a Flu színeiben két éve Copa Sudamericana-döntőbe jutást, tavaly pedig brazil élvonalbeli aranyérmet ünnepelhetett, míg az idén stabilan visszaküzdötte magát hazája nemzeti csapatába, ami mindig rangot jelent. És nincs 28 esztendős sem, azaz lehet még néhány jó éve!