„Élő halott” kosárlabdatréner Fehérváron

Fehérvár élvonalbeli férfi kosárcsapatának élére 2005 júliusának elején egy plusz egy évre Predrag Kruscicot nevezték ki. A horvát szakember játékosként 1976 és 1985 között a Jugoplastika Splitben szerepelt, amellyel 1977-ben jugoszláv bajnokságot, kupát és Korac-kupát is nyert.

Edzői pályafutása is az Európa trónjára (néhány évvel később, 1989–1991-ben) sorozatban háromszor is felkapaszkodó splitieknél kezdődött, ahol kontinensünk egyik tréneróriása, a legendás szerb Bozsidar Maljkovics munkáját segítette. Később a jugoszláv kadett- és juniorválogatottat is irányította.

1988 és 1990 között Svájcban dolgozott, majd két csapatot is feljuttatott a horvát második vonalból az első osztályba. Nem sokkal Magyarországra jövetele előtt Szlovéniában, a Pivovarna Lasko együttesénél tevékenykedett, ott sem eredménytelenül.

Az Albacomp felkészülését megnyitó nyílt gyakorláson mintegy hatszáz néző várta, hogy újra láthassa régi kedvenceit, illetve az új fiúkat és a szintén frissen érkezett mestert. A bemutatásnál mindenki nagy tapsot kapott, de a leghangosabb tetszésnyilvánítással talán a társaságnak láthatóan komoly, megfontolt, precíz munkát vezénylő Kruscicot fogadta a közönség.

Az idillbe azonban két hónappal később drasztikus információ rondított bele: amint arról az NS 2005. szeptember 11-én beszámolt, Splitben kevéssel azelőtt elterjedt a hír, hogy meghalt az annak idején oly sok dicsőséget szerző Jugoplastika egykori játékosa, majd másodedzője. A Goodyear-liga főtitkára, Josip Bilic Zágrábban értesült erről, és ő szólt a horvát újságíróknak, akik a dalmát város leghíresebb kosarasait is meginterjúvolták a „megemlékező" írásokhoz.

Az információ mindenkit megrázott, Kruscic ugyanis közkedvelt ember. Így viszont egyre többen értesültek a „halálhírről", miközben a családot senki sem akarta zaklatni. Pedig ha ezt megtették volna, véget vethettek volna a rossz hír terjedésének. Időközben az egyik spliti lap munkatársát már Magyarországról is keresték a „halálesettel" kapcsolatban, Dino Radja viszont arról számolt be, hogy találkozott a tréner fiával, aki felettébb jókedvűnek tűnt.

Ugyanakkor jelentkezett egy közeli jó barát, Boris Kurtovic is, aki elmondta: Kruscic szerencsére él és virul. Ekkor tárcsázta a Slobodna Dalmacija újságírója az „elhunyt" számát, amely kicsörgött, végül a szakember Székesfehérváron vette fel a telefont.

„Hihetetlen – kommentálta az esetet Kruscic. – Az egész családom rettegett, mert megpróbáltak elérni, de ottfelejtettem a mobilomat a csarnokban, és csak másnap vettem magamhoz. Láttam, hogy azóta 21 hívásom volt csak otthonról. Megijedtem, hogy valakinek baja esett a családból. Erre mondták, hogy ők jól vannak, »én haltam meg«. Nos, szeretném közölni mindenkivel, aki érdeklődik irántam, hogy élek, sőt már nevetni is tudok a történteken."

A vicc az, hogy mindezen tán még lehetett is, a következő hónapokban ellenben egyre kevésbé volt rá oka, noha az élete immár virtuálisan sem forgott veszélyben. November végén ugyanis az előző évadban még bronzérmes Albacomp az NB I ötödik fordulójában a negyedik vereségét szenvedte el az irányításával.

Az újabb hazai botlás – 80–78-as vereség az Univer KSE-től – egyúttal újabb összeomlást jelentett a hajrában. A rajtnál megfogalmazott nagyra törő cél, a legjobb négy közé kerülés e pillanatban igencsak távolinak tűnt, miután emberemlékezet óta nem kezdte ilyen pocsékul a szezont a háromszoros bajnok, kétszeres kupagyőztes együttes.

Kruscic hiába volt elégedett csapata teljesítményével – „eddig a szezonban ezen a mérkőzésünkön ment a legjobban, ám sok minden összeesküdött ellenünk, és nem volt szerencsénk sem" –, nem kellett különösebb jóstehetség annak megjövendöléséhez, hogy ez a kudarc az állásába kerül. Nos, a klub vezetősége a meccs utáni hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott a vezetőedzővel, akit – s valójában ez a legfurcsább az egészben – meglepett a szakítás.

– Miután felkészítettem a csapatot a rajtra, meggyőződésem volt, hogy bejutunk a négy közé – idézte fel a nyáron még általa megfogalmazott szakmai tervet. – Azt hittem, olyan együttest tudok kialakítani nyolc-kilenc tagú rotációval, amely alkalmas a céljaink megvalósítására. Ezzel szemben roppant rövid volt a kispadunk. Az az igazság, hogy öt épkézláb játékossal nehéz eredményt produkálni. Akárki is választanak utódomnak, nagyon nagy szüksége lesz a vérfrissítésre, az erősítésre.

– Ön szerint valamennyi játékosa mindent elkövetett a sikerért?
– Erre azért nem mernék mérget venni... Sokkal több szenvedélyt vártam egyesektől.

– Konkrétan kikre céloz?
– Mivel sikerült békében, kulturáltan elválnunk – mármint nekem és a kosarasoknak –, hadd ne válaszoljak erre a kérdésre.

– Közelítsünk máshonnan a problémához: akad olyan játékosa, aki ön szerint a tudása legjavát nyújtotta, vagy minden meccsen megfeszült a győzelemért?
– Erre a kérdésre kategorikus nemmel válaszolok.

– Miben érzi magát hibásnak, van valami, amiben tévedett?
– Szerintem semmiben. Meggyőződésem szerint már csak egy hajszál választotta el a csapatot attól, hogy beinduljon. Egy-két győzelem, és nem lehetett volna megállítani az Albacompot. Kár, hogy ez már nem adatott meg nekem.

– Nagyon csalódott?
– Nem tudom, ez-e a jó szó. Mindenesetre nem erre számítottam sem az eddigi eredményeket, sem a csapat küzdőszellemét illetően. Ötvenegy éves vagyok, húsz esztendeje dolgozom edzőként, nem szoktam hozzá az ilyen korai búcsúhoz.

Kevés ideig dolgozott hazánkban Predrag Kruscic, de ezalatt is több kellemetlen élmény érte. Végszóként talán annyit vigasztalásul, hogy a népi bölcsesség szerint akinek a halálhírét keltik, az sokáig fog élni. Nos, ha a megfigyelésnek van igazságalapja, a horvát edző hosszú életű lesz...