Mit reméltek éledzőink a BL-esedéstől?

Újabb forradalmi változás előtt az európai labdarúgó-kupatornák – mindezt a Zürichben megjelenő Sport augusztus elején megjelenő száma adta hírül. Az akkor már több mint hét évtizedes múltra visszatekintő rangos lap összefoglalta a tervezett változások lényegét, s ezt a Nemzeti Sport 1991. augusztus 8-i száma is átvette. Az alábbiakban az eredeti saját cikkünk tömörített, szerkesztett változata olvasható.

A reform az UEFA szeptember 18-án Montreux-ben rendezendő közgyűlésének napirendjén szerepel. Az Európai Labdarúgó-szövetség szabályainak, előírásainak számtalan paragrafusa közül csak egyetlenegyet kellene megváltoztatnia, pontosabban a módosítást megszavaznia a 35 európai ország labdarúgóküldötteinek. Kedvező döntés esetén a jól szereplő klubok – adott esetben a magyar csapatok is – a jóslatok szerint milliomosokká válhatnak!

Az első lépést a BEK lebonyolítási szisztémájának már elfogadott változása jelenti. Nevezetesen, hogy a 32-es tábla második fordulóján túljutó nyolc együttes két négyes csoportban folytatja a küzdelmeket, s egy-egy csapat ott hat mérkőzést vív. Nos, az UEFA Montreux-ben azt kívánja megszavazni, hogy ennek a körmérkőzésnek a televíziós és hirdetési jogaival ne a klubok foglalkozzanak külón-külön, hanem maga az európai szövetség, amely azokat egyben, egy csomagban kívánja áruba bocsátani.

A szakértők szerint a BEK-körmérkőzés 24 találkozóján mintegy 100 millió svájci frank folyhat be, s ebből a nyolc klub 55 százalékot, tehát mintegy 7 millió svájci frankot, azaz 350 millió forintot kapna (ebből az is kiderül, hogy a két fizetőeszköz átváltási aránya a mainak mintegy ötöde, csak körülbelül ötvenszeres volt... – a szerk.). Természetesen ehhez járulhat még az első két forduló bevétele, hiszen az őszi mérkőzéseken a saját rendezés változatlanul érvényben maradna. A döntőbe jutó két legsikeresebb együttes pedig még többet kereshetne.

További 35 százalékot osztanának szét az első két körben kieső 24 csapat s azok nemzeti szövetségei között. Ez a jelenlegi előzetes számítások szerint 1.4 millió frankot – 72 millió forintot – jelentene egy-egy gárda és országa sportági szövetsége számára. Szigorú előírás volna azonban, hogy az átutalt pénzt kizárólag az utánpótlás nevelésére, a fiatalok labdarúgására lehetne felhasználni. A fennmaradó 10 százalék folyna be az UEFA kasszájába, amiből a játékvezetői és egyéb költségek mellett maradna az utánpótlás nevelésére is.

A televíziós és hirdetési csomagterv ellenértékeként egyelőre becsült százmilliót – bár az üzletemberek összegekről nem szívesen nyilatkoznak – elérhetőnek tartják, hatvan-nyolcvanmilliót azonban százszázalékosan biztosra vesznek. Arról nem is beszélve, hogy az UEFA, megfelelő üzleti siker esetén, a KEK-ben és az UEFA-kupában is hasonló reformot tervez.

Így a három sorozattal számolva összesen 24 európai csapat volna érdekelt a nemzetközi kupák körmérkőzésein. Ez csaknem a nagy klubok által évek óta sürgetett szuperbajnoksághoz hasonlítana. Ám ezek a nagy klubok aligha lelkesednek az efféle szuperkupáért, hiszen így bizonyára nem járnának olyan jól, mint amennyit a szuperbajnokságon kereshetnének. Más kérdés, hogy a nagyok évekre előre lekötött esetleges televíziós és hirdetési megállapodásai nem akadályozzák-e a reform bevezetését.

A kicsik és azok szövetségei bizonyára örömmel fogadják a változások hírét. Legfeljebb azzal kapcsolatban támadhatnak kétségeik, hogy a televíziós társaságoktól és a hirdetőktől sikerül-e évente összeszedni a tervezett százmilliót. A saját nemzeti bajnokságukat aligha kellene félteni, hiszen a jelentősen megnövekvő bevételi lehetőségek nyilvánvalóan nagyobb küzdelemre, versenyre késztetik a csapatokat. A bajnokság rangja, a helyezés értéke is jelentősen emelkedne.

Az akkoriban előre még nem látható Bosman-szabállyal, majd nyomában a jobb játékosok (s immár köztük a tehetséges fiatalok) fokozódó kiáramlásával, a gazdagabb bajnokságok és klubok totális elszívó hatásával még nyilván nem kalkulálhattak sem a húsz évvel ezelőtt dolgozó újságíró kollégáink (elődeink), sem a megkérdezett szakemberek – tesszük hozzá mi.

Ez vonatkozik az NB I nívójának emelkedésére számító tippre, és azokra a véleményekre is, amelyeket majd alább olvashatnak a közelgő 1991–1992-es idény négy magyar kupaegyüttesét irányító, és az NS által a reformtémával kapcsolatban kifaggatott vezetőedzőktől (pontosabban csak hármuktól, mert az UEFA-kupa-induló Pécs kispadján ülő Garami József a csapat dunaszerdahelyi edzőtábora miatt éppen nem volt elérhető).

Az alábbi idézetekben dőlt betűvel szubjektív módon kiemeltünk néhány mondatot-gondolatot, melyek megvalósulásával (vagy az ellenkezőjével...) érdekes szembesülni húsz esztendő távlatából.

Mezey György (Kispest-Honvéd, BEK):
„Nagyon örülök, hogy végre-valahára megszületett ez a döntés. Azért mondom ezt, mert már régóta téma a labdarúgás legfelső vezetésében a reform. Most végre határoztak és véleményem szerint ez a lépés a futball felemelkedését hozza magával. A felemelkedés szót azért használtam, mert bár több nyugati ország bajnoksága éppenséggel nem rossz, ám a sportágban az utóbbi években visszaesésről kell beszélni. A BEK kétcsoportos lebonyolítása sokkal érdekesebbé teszi a küzdelmeket, és nem kis bevételhez juttatja az érdekelt egyesületeket. Magyar vonatkozásra utalva azt kell mondanom, ha a mi csapataink eljutnak oda, hogy részt vegyenek a csoportmérkőzéseken, az rendkívüli módon segítheti a labdarúgásunkat. Ma még nem egyértelmű, hogy a magyar bajnok biztosan továbbjutónak tekinthető, de bízom abban, hogy hamarosan az lesz. Be kell kerülnünk az európai futball vérkeringésébe, és ahhoz, hogy ez ne csak álom maradjon, szervezetileg is igazodnunk kell. Fel kell készülnünk egy ilyen, hat találkozóból álló sorozatra, amely nagy megterhelést jelent. Tornákat kell szerveznünk, nagy csapatokkal, mert csak ez lehet a jövő. Most természetesen a reformnak csupán a szakmai oldaláról beszélek, hiszen az anyagi gondok ismertek. Persze reménykedem abban, hogy lassanként rendeződnek ezek is, és akkor rövid időn belül mi, magyarok sem csak nézői leszünk majd a BEK csoportmeccseinek."

Nyilasi Tibor (Ferencváros, KEK):
„Nagyon jónak tartom az UEFA döntését. Véleményem szerint mindenképp változtatni kell(ett) a nemzetközi kupakiíráson, hiszen tagadhatatlan, hogy az elmúlt években csökkent a színvonal. A körmérkőzéses rendszer bevezetésével remélhetőleg nyíltabb, látványosabb találkozókat élvezhetnek majd a szurkolók, hiszen a korábbiakkal ellentétben nem egy meccsen dől majd el a továbbjutás sorsa, így kisebb lesz a felelősség az edzőkön és a játékosokon egyaránt. Ez pedig csak jót tehet a labdarúgásnak... Ami a javaslat gazdasági oldalát illeti, nos, arról is csak bizakodással szólhatok. A több mérkőzés több szponzori szerződést, emelkedő jogdíjakat jelenthet mind az UEFA, mint pedig az érintett klubok számára. Mivel így a hozzánk hasonló »kisegyesületek« is jelentős bevételhez juthatnak, a reform jótékony hatással lehet a nemzeti bajnokságok színvonalára is. Nem kétséges, a csapatok mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy kiharcolják a kupaszereplés jogát, és ezzel extrabevételhez segítsék klubjukat."

Csank János (Vác, UEFA-kupa):
„Véleményem szerint ez az újítás a közönség és ez egyesületek szempontjából is egyértelműen hasznos. Tény, szakmailag nem lesz egyszerű feladat átalakítani a felkészülést, egyeztetni a klubok és a válogatott programját, de azt hiszem, a pluszmunkát bőven megtéríti a haszon. Nem csak az anyagiakra gondoltam, noha kétségkívül jóval több szurkolót vonzanak majd ezek a mérkőzések. Olyan ellenfelek érkezhetnek, amelyek közül amúgy csak egy jönne, s minden bizonnyal az összes meccsen jócskán lesznek nézők. Mindig azt mondtam, azért edzünk, hogy játsszunk, s ebben a lebonyolításban bőven lehet rá alkalom. Csak hát túl kell jutni az első két fordulón... Azt hiszem, a következő öt évben lesz három-négy klubunk, amely anyagilag megerősödik, s ezek majd jó eséllyel pályázhatnak a továbbjutásra. A többi egyesületünknek viszont csak arra van »esélye«, hogy tönkremenjen. A kupamérkőzésekkel együtt mi egy évben körülbelül harmincöt tétmeccset játszunk, és szerintem ez kevés! Ennyiért luxus egy profi csapatnak edzenie. Így viszont igazán erős ellenfelekkel szemben mutathatják meg a tudásukat legjobb együtteseink."

Itt már ismét az utókor szól hozzá: a valódi nagyágyúk ellen akkor mérethettek volna meg (rendszeresen) az élgárdáink, ha eljutnak a csoportkörbe. Húsz éve azonban még könnyebben voltak optimisták a véleményformálók, hiszen nemcsak a Bosman-szabályt, de kontinensünk nemzeteinek, az UEFA tagállamainak (magyarán a konkurencia) megszaporodását sem láthatták előre (ez utóbbit maximum csak sejthették), és az sem látszott még, hogy a BEK utódjában teljesen megdől majd az „egy ország, egy csapat" elv is.

Az érdekes az, hogy a legmesszebb éppen azon az őszön juthatott volna magyar kupainduló: a Kispest-Honvéd hajszál híján bekerült a BEK utolsó kiírásának csoportszakaszába – ám pont kifogta a későbbi döntős Sampdoriát, amelynek kapusa, Gianluca Pagliuca a genovai visszavágó utolsó perceiben a fizika törvényeit meghazudtolóan repülve tornászott szögletre egy labdát – 3–1-re az olaszok nyertek, 2–3-mal viszont a mienk mentek volna tovább...

Ennek hiányában viszont 1991 óta mindössze annyival gazdagodott a dicsőséglistánk, hogy 1995-ben a Ferencváros, 2009-ben pedig a Debrecen került főtáblára (de nem a legjobb nyolc közé...) a felduzzasztott BL-ben, és ugyanez a két csapat megjárta a (mostanra már) második számú sorozat csoportszakaszát is: a zöld-fehérek 2004-ben (még UEFA-kupa), a Loki pedig tavaly (már Európa-liga). Továbbjutnia egyiküknek sem sikerült.

Nagyobb baj, hogy az idén elinduló kupagárdáink (ez az egy nem változott: annak idején és most is négyen voltak) nem hogy a tavaszt vagy a csoportkört, de már az őszt, sőt augusztus 5-ét sem érték meg...