A sok sebből vérző Fradi nullpontos lett!

A történtek megértéséhez kénytelenek vagyunk időrendben áttekinteni az előzményeket.

2003. május 30.:
A záró fordulóban: Ferencváros–Debrecen 0–0. A zöld-fehérek csak másodikként végeztek a bajnokságban, holott ha megverik otthon a mainál még kevésbé félelmetes Lokit, jobb gólkülönbségükkel megelőzik az MTK-t. A találkozó után Fradi-drukkerek ezrei özönlöttek a pályára, s a betóduló garázdák egyaránt ütötték-verték a saját és a vendégjátékosokat, illetve vezetőket. Többen megrohamozták a székházat, Várszegi Gábor tulajdonos távozását követelve, antiszemita rigmusokat skandálva. A randalírozás az utcán is folytatódott.

2003. június 2.:
Szeiler József, az FTC Rt. vezérigazgatója bocsánatot kért a történtekért: „A klub és a biztonsági cég felelőssége vitathatatlan." Tököli Attila kijelentette, ő távozik az Üllői útról.

2003. június 10.:
Döntött a Magyar Labdarúgóliga (MLL) fegyelmi bizottsága: az FTC-nek az év végéig zárt kapuk mögött kell játszania a hazai meccseit, míg a klubot négymillió, Szeiler Józsefet hárommillió forintra büntette.

2003. július 17.:
Az MLL fellebbviteli bizottsága – a sporttörvényre hivatkozva – felülbírálta a fegyelmi bizottság döntését, és csupán három mérkőzésre zárta be a Ferencváros stadionját, Szeiler József büntetését pedig egymillió forintra mérsékelte.

2003. július 21.:
Az MLL elnöksége rendkívüli ülésén az addig hozott valamennyi fegyelmi határozatot megsemmisítette, új eljárásra kötelezte az illetékes szerveket, ráadásul visszahívta az első fokú fegyelmi határozatot túlzottan enyhítő fellebbviteli bizottság négy tagját. „Az elmarasztalás nem volt arányban az eset súlyával" – szólt az indoklás.

2003. július 25.:
Az MLL fegyelmi bizottsága újfent döntött: ezúttal is három zárt kapus meccsel büntette a Ferencvárost, viszont szeptember 14-től december 14-ig felfüggesztette a pályaválasztói jogát, valamint 40 millió forintos bírságot rótt ki a klubra. Szeiler Józsefet egymillió forintra büntette (ez nem módosult), továbbá szeptember 25-ig mindennemű sportvezetői tevékenységtől eltiltotta.

2003. július 28.:
Az FTC Rt. közleményt adott ki, amelynek lényege, hogy az MLL a sporttörvénybe ütközően döntött, amikor megszüntette a fellebbviteli bizottság határozatát, ezért az FTC az MLSZ elnökségétől várt jogorvoslást, annak kilátásba helyezésével, hogy ha a sportág vezérkara nem szünteti meg a jogsértést, az ügyészséghez fordul.

2003. augusztus 7.:
Az MLSZ elnökségének rendkívüli ülésén súlyosították a korábban kiszabott büntetéseket: a pályaválasztói jogát ugyan visszakapta a Ferencváros, viszont – új elemként – hat pontot levontak a csapat új idénybeli teljesítményéből (amivel az hirtelen az utolsó helyre zuhant a tabellán). A 40 millió forintos pénzbüntetés és a három zárt kapus mérkőzés megmaradt.

2003. augusztus 19.:
Az FTC Rt. igazgatósága a Legfőbb Ügyészséghez fordult.

2003. augusztus 23.: az NB I negyedik fordulójában a bajnok látogatott az Üllői útra, ahol a kapukon belülre csak a rendezők, a sajtó képviselői, valamint szokás szerint néhány szerencsés (vagy) bennfentes juthatott. Az előzőleg nyilatkozó játékosok szinte mind attól tartottak, hogy közönség híján rendkívül hangulattalan, amolyan edzőmeccs jellegű lesz a találkozó – melyre pedig két (történelmi, egyben akkori) élcsapat között, örökrangadó címkével került sor...

Az MTK a remek idénykezdete jóvoltából azzal együtt is a tabella második helyén állt, hogy megtorpant és éppen három kudarcon volt túl: Helsinkiben egyetlen találat döntött a HJK javára (de a 0–1-gyel is továbbjutott a magyar együttes), a Pécs 2–1-re legyőzte a bajnokságban addig hibátlan fővárosiakat a Hungária körúton, majd a BL-selejtező újabb körében a Henke Larsson-féle Celtic válasz nélküli négy góllal terhelte meg riválisa hálóját – Budapesten.

Ezzel szemben a Ferencváros ugyan simán, 5–0-ra megnyerte Máltán a Birkirkara elleni UEFA-kupa-fellépését, de az első osztályban háromból háromszor be kellett érnie döntetlennel, a Szuperkupát korábban elvesztette – éppen az MTK-val szemben (2–0-ra, még július közepén)... –, és az ismert gondok mellett sérülések is sújtották: Gyepes Gábor, Sowunmi Thomas, Sorin Botis és Balog Zoltán sem volt bevethető.

Kongó lelátók előtt mindkét csapat nagy igyekezettel és sok-sok bosszantó hibával kezdett, s a figyelmetlenségek miatt nem alakulhatott ki valós gólveszély. Pedig a hazaiak három támadóval (mondjuk kis túlzással) rohamoztak, míg az MTK (fogalmazzunk így) másféllel, hiszen az előretolt Torghelle Sándor mögött Illés Béla volt az összekötő a csatár és a középpályások között.

Félórát kellett várni az első valamirevaló helyzetre, ám Torghelle gyenge fejessel oldotta meg – illetve nem oldotta meg – a szituációt. Erre válaszul viszont a Ferencváros gólt szerzett (a 31. percben Gera Zoltán Lipcsei Péter passza után jó ütemben lőtte a vendégvédők közül meglóduló Marius Sasu elé a labdát, amelyet Juhász Roland már nem ért el, így a román csatár egyedül húzhatott kapura, és a jobbösszekötő helyéről, 11 méterről a kifutó Végh Zoltán lábai között a kapu közepébe lőtt), amivel abban a szezonban először vezetett...

A félidő lefújása előtti pillanatokban gyakorlatilag a semmiből egyenlítettek a látogatók: a 43. percben Füzi Ákos a bal oldalról pompás, 40 méteres átadással hozta helyzetbe a középen megiramodó, Dragóner Attila által űzött Torghellét, aki légstoppal szelídítette meg a labdát, majd mielőtt az a földre hullott volna, jobbal, 11 méterről a kirepülő Szűcs Lajos lábai között a kapu közepébe passzolt.

A rengeteg hibával tarkított, unalmas első félidő tehát két exhonvédos támadó révén döntetlenre végződött. Fordulás után szerkezetet igen, de sebességet nem váltott az MTK – a játék képe és a mérkőzés színvonala nem is változott sokat. Erre bizonyítékul egy telefonbeszélgetés: „Kapcsold be a tévét, és nézd, mert ilyen rossz meccset régen láttál" – mondta az egyik VIP-vendég telefonon egy otthon pihenő ismerősének.

Valami igazság volt ebben a mondatban, ám arról, hogy a találkozó ne fulladjon teljes unalomba, Marek Penksa gondoskodott. A csereként beállt támadó Pusztai Olivér hathatós „segítségével" a 62. percben összehozott egy tizenegyest, amelyet Gera Zoltán értékesített is (érdekesség, hogy a Ferencváros abban a kiírásban már a negyedik büntetőjét kapta, ám ezek közül Lipcsei kettőt is elhibázott...).

A gól után némileg jobb lett a meccs, ám újabb találat már nem esett a 188. örökrangadón, amely küzdelmes volt, azonban a színvonal jócskán hagyott kívánnivalót maga után. Az MTK már a második 2–1-es vereségét szenvedte el, és Egervári Sándor vezetőedző szomorúan állapította meg (utalva a BL-fiaskókra is): „Magunkban kell keresni a vereség okait. A helyzeteket be kell rúgni, és két ilyen gólt nem szabad kapni. Sajnos gödörben van a csapat."

A zöld-fehérek ugyanakkor továbbra is veretlenek voltak, ám jó pár hét elteltével már nem nyeretlenek, valamint megelőzték a négyből négyszer veszítő és sokkal rosszabb gólkülönbségű ZTE-t (vagyis a bő egy esztendővel azelőtti bajnokgárdát!). Egyúttal nem kellett tovább hallgatniuk az egyik zrikát: értették ugyanis a viccet, csak nem szerették.

Újpesten (Kispesten, Angyalföldön, Zuglóban...) tudniillik máson sem derültek akkor tájt, minthogy a fővárosban rekkenő hőség volt, miközben a IX. kerületben repkedtek a mínuszok... Garami József szakmai igazgató higgadtan megállapította a mérkőzést lezáró sajtótájékoztatón: „ha nehezen is, de sikerült nyernünk, így elértük a nulla pontot..."

Szűcs Lajos Fradi-kapus még a találkozó előtt nyilatkozott: „Köztudomású, hogy nehéz helyzetben vagyunk, hiszen hat pontot levontak tőlünk, ami érezhetően nyomot hagyott mindenkiben. Nekünk most úgy kell pályára lépnünk, hogy ezekkel a döntésekkel egyáltalán nem szabad törődnünk. Ezért ha hozzuk ezt a meccset, vagyis megverjük a címvédőt, az sokat segíthet rajtunk."

Valóban, az FTC belelendült, és a következő körben pontot rabolt Újpestről is, miután ismét kapott egy tizenegyest, és azt Gera megint gólra tudta váltani (1–1). Ehhez csak annyit, hogy az idény végén a zöld-fehérek egyetlen ponttal előzték meg az Újpestet egy újfent drámai végjátékban, amely az összes eddigi főszereplőnket felvonultatta: a DVSC ezúttal nem tudta döntetlennel kihúzni az Üllői úton (1–3), így ugyanúgy lemaradt az első helyről (szintén egyetlen ponttal...), mint az MTK-val nem bíró (1–1), végül ezüstérmes lila-fehérek.

Mindehhez persze kellett még valami a fő vetélytársak elleni közvetlen sikerek (meg természetesen a mezőny többi tagja elleni eredmények) mellett: az, hogy kedvező módon rendeződjön a jogi huzavona. A folytatás így zajlott:

2003. október 27.:
Az FTC által még augusztus közepén megkeresett Legfőbb Ügyészség négy óvást is bejelentett a botrány ügyében hozott különféle határozatok kapcsán, ennek értelmében újra kellett kezdeni az eljárást.

2003. november 6.:
Az MLSZ elfogadta a Legfőbb Ügyészség óvását, új eljárás lefolytatásáról határozott, a Ferencváros így visszakapta a hat pontját.

2003. november 26.:
Az MLL fegyelmi bizottsága olyan elmarasztaló határozatokat hozott, amelyek lényegében megegyeztek az MLSZ elnökségének korábbi, augusztus 7-ei döntéseivel: három hazai bajnoki zárt kapuk mögött (a büntetés e fejezetét a fegyelmi tanács teljesítettnek tekintette), hat büntetőpont levonása, 40 millió forint pénzbüntetés. Szeiler Józsefet az egymillió forint pénzbírsága mellett december 31-éig eltiltották a mérkőzések látogatásától.

2004. február 20.:
Tengernyi idő után lezárult a Fradi-ügy! Az MLL fellebbviteli bizottsága felülbírálta a fegyelmi bizottság november 26-án hozott első fokú határozatát és eltörölte az ekkor már Pintér Attila által vezetett zöld-fehér együttes hat büntetőpontját. A klubra kirótt 40 milliós, és a Szeiler Józsefre, az FTC Rt. korábbi vezérigazgatójára kiszabott egymillió forintos büntetés továbbra is érvényben maradt.

Mindez azt jelentette, hogy a Ferencváros a Balaton FC-vel azonos pontszámmal a negyedikről hirtelen a második helyre ugrott a tabellán, csupán rosszabb gólkülönbségével szorulva a siófokiak mögé. S mint tudjuk, a végén hajszállal már meg is előzte legfőbb üldözőit (akik addigra nem a siófokiak voltak).

Hogy mit szóltak a (nagyon késői) pontvisszaadáshoz az NS által azon a téli napon megkérdezett szakemberek? Egyetértettek azzal, hogy a kétségtelen „bűnökért" a Fradi „meglakolt", de nem pontlevonással – hiszen a bajnokságnak a pályán kell eldőlnie, nem a zöldasztalnál. És mint a végjáték szorossága mutatta, tényleg ezen (is) múlt az elsőség sorsa: Geráék a mínusz hattal még a dobogóra is épp csak felfértek volna, nem hogy a tetejére... Így azonban övék lett az NB I aranyérme – mindmáig az utolsó a csapat történetében.