Sturm: Idegenben veszélyesebbek vagyunk

Szép sikert ért el három éve a Bp. Honvéd az UEFA-Intertotó-kupában. Magyar résztvevő abban a lebonyolítási szisztémában (amely az azóta megszűnt sorozat utolsó időszakában működött) még sohasem jutott el a harmadik fordulóba, a kispestiek voltak az elsők. Július végén pedig újabb bravúrra készültek a Sturm Graz ellen.

A szerepléstől egyébként előzőleg több itthoni klub is ódzkodott, végül a piros-feketék vállalták, de nem túl vérmes reményekkel. A bizakodás pedig tovább csökkent, amikor – az első kört, a kazah Zsetiszu elleni sima kettős győzelmet követően – kiderült, hogy a Teplice került az útjukba. Ám az első meccsen odakint 3–1-re nyertek, és noha ezt követően hazai pályán 2–0-ra kikaptak, az idegenben lőtt gól révén így is továbbjutottak.

Pölöskei Gábor vezetőedző úgy látta, hogy „a cseheké jobb csapat, mint a mai Honvéd, ugyanakkor a mi erőnket és mentalitásunkat dicséri, hogy ennek ellenére nem ijedtünk meg tőlük", majd a viszonyítás folytatásaként a megtekintett videofelvételek tanulságairól a Nemzeti Sportnak nyilatkozva hozzátette: „a Sturm határozottan jobb a Teplicénél: erős együttes, nemigen láttam gyenge pontot benne, szóval ismét bravúrra lesz szükségünk a sikerhez".

Maguk az osztrákok úgy vélték a párharc kapcsán, hogy kötelező a továbbjutás kiharcolása, hiszen szakíróik szerint „verhető csapat a Honvéd". Ehhez jött még három ember kényszerű hiánya: Benjamin és Vincze Gábor a sárga lapok miatti eltiltását töltötte az odavágó alatt, Debreceni András pedig még a második felvonáson sem lehetett ott, mert az U19-es válogatottal épp a csehországi Eb-n szerepelt (ahonnan amúgy bronzérmével a gárda kvalifikálta magát a majdan csodás magyar menetelést hozó egyiptomi U20-as vb-re).

A 2008. július 19-i első találkozóra mintegy kétszáz kispesti drukker ment el biztatni a csapatot, s ők nem csak sörözni utaztak el Grazig. Már a bemelegítésnél gyakran túlkiabálták a házigazdákat, és bár később nyomasztó kisebbségbe kerültek, szívvel-lélekkel szurkoltak kilencven percen keresztül.

A kezdésre kétharmadában megtelt a UPC Arena (hiszen a Sturmnak akkor nem kellett ideiglenesen átköltöznie Klagenfurtba, mint a minap a Videoton ellen), a két tábor remek hangulatot varázsolt, az osztrák állami televízió élőben közvetítette a találkozót, szóval érezni lehetett, nem ulibuli meccsen csap össze a két fél.

Sőt a helyi sajtó zöme nem is használta az Intertotó szót a mérkőzésről szólva, ők ezt egyenesen UEFA-kupaként emlegették, nyilván arra gondolva, hogy aki megnyeri a párharcot, utána harcba szállhat a kontinens második számú sorozatának főtáblájára jutásért.

A két összeállítást különböző okból közöljük: a vendégekét elfogultságból, a riválisét pedig azért, hogy a múlt hétről ismerős neveket lehessen benne keresgélni. Sturm: Schicklgruber – Lamotte, Feldhofer, Sereinig, Kandelaki – Hölzl (Scherrer, 84.), Kienzl (Beichler, 80.), Hlinka, Stankovic – Muratovic (Jantscher, 35.) – Haas. Honvéd: Rabóczki – Takács Á., Szmiljanics, Filó, Gebro – Dobos (Abass, 66.), Maróti, Genito, Ivancsics – Hercegfalvi (Bojtor, 78.), Abraham (Ndjodo, 83.).

Az összecsapás előtti napon Pölöskei Gábor azt hangoztatta, hogy az esetleges siker legfontosabb záloga a játékosok hite lehet. Nos, ha önbizalmat akart adni labdarúgóinak, akkor tökéletes munkát végzett. A kispestiek ámulatba ejtő higgadtsággal kezdtek, eszükbe sem jutott az ellenfél többször emlegetett nagyobb játékerejéről tanakodni. Ügyesen lelassították a gyors futballjáról híres Sturmot, az első félidőben hibátlanul védekeztek, és amint lehetett, már lendültek is előre, de nem csupán alibiből: szemlátomást hittek benne, hogy betalálhatnak a hazai kapuba.

Ennek ellenére az első negyedóra végén Mario Haas előtt adódott az első nagy helyzet, amikor a tizenhatos vonalától a bal kapufára csavart. Később egy szép szóló végén Samir Muratovic kézzel paskolta maga elé a labdát – a játékvezető általános meglepetésre továbbot intett, azaz megadta volna a gólt, ha a csatár betalál a kapuba. A lelkes osztrák szurkolókat aztán kétszer is az infarktus kerülgette, amikor előbb Hercegfalvi Zoltán, majd Abraham lőtt a kapu mellé, egyaránt óriási ziccerből!

A Sturm birtokolta ugyan többet a labdát, a találkozót azonban a Honvéd uralta, hiszen többnyire az történt a pályán, amit a magyar csapat elképzelt. Igaz, a vendéglátók játéka a szünet után kicsit veszélyesebbé vált, de Rabóczki Balázsnak mindössze kétszer kellett bizonyítania a jó formáját.

Ráadásul a kispestiek is megszerezhették volna a vezetést, ha előbb Ivancsics Gellért, majd a hajrában Micso Szmiljanics jobban helyezi a fejesét. Tényleg öröm volt nézni a taktikus, fegyelmezett és magabiztos játékukat. Nem kapkodtak, hidegvérűen, ügyesen passzolgattak, így vitathatatlanul rászolgáltak a biztató 0–0-ra. A Graz papíron erősebb együttes (volt), de ebből ezúttal nem látszott semmi.

„Értékes döntetlent értünk el. A szünetig nagyon jól futballoztunk, utána kicsit elfáradtunk, ám az eredmény így is igazságos. A Sturm remek csapat, ezért a visszavágó minden bizonnyal nagy csatát hoz majd" – mondta összegzésként Pölöskei Gábor.

Ami a visszhangot illeti, kár lenne szépíteni: az osztrákok kicsit lesajnálták a Honvédot. Szombati számukban még a helyi lapok sem szenteltek jelentősebb terjedelmet a piros-feketéknek, sőt a várható összeállítást sem közölték, nyilván abból kiindulva, hogy a nevek nem mondanak semmit az olvasóknak, akik számára sokkal fontosabb információ, hogy kedvenceik határtalan önbizalommal várják az erőpróbát.

Egy nappal később kicsit fordult a kocka. A Kronen Zeitung például a következő címet adta tudósításának: „Forró tánc vár a Sturmra Budapesten". Magyarul kicsit sután hangzik ez a mondat, ám pontosan érthető, mire utalt a szerkesztő, és a Honvéd büszke lehetett magára, hiszen derekasan megdolgozott az elismerésért. Bizonyítéknak bátran citálhatjuk a vetélytárs azóta is hivatalban lévő német szakvezetője, Franco Foda szavait:

„Meglepett a magyar csapat, mert sokkal acélosabbnak mutatkozott, mint ahogy azt az előzetes hírek alapján gondoltam. Az első félidőben fölénk is kerekedett, irányította a játékot, és emiatt mi lassabban futballoztunk, mint szeretünk és szoktunk. A szünet után sikerült változtatnunk a képen, de ez sem volt elég a győzelemhez, mert a Honvéd nem adta meg magát, és a kevés helyzetünkből egyet sem értékesítettünk. Különösebben mégsem bánkódom, mert mi idegenben többnyire veszélyesebbek vagyunk, mint hazai pályán, Kispesten is bármikor képesek leszünk gólt szerezni, ott is kivívhatjuk a továbbjutást."

„Jó meccs volt, elégedett lehettem azzal, amit láttam – értékelt egy nappal a meccs után a már fentebb is idézett magyar kollégája. – Nem egy kiizzadt, hősies védekezéssel kiharcolt döntetlennel jöttünk haza, a találkozó zömében kimondottan jól játszottunk, voltak szép labdakihozatalaink és támadásaink, mi több, helyzetekig is eljutottunk. Persze jobban örültem volna az egy egyes vagy kettő kettes eredménynek, mert a Sturm idegenben is veszélyes, és ha gólt szerez, nekünk kettővel kell válaszolnunk a továbbjutáshoz, de így sem vagyok elkeseredve. Bár a hazai bajnokságban is minden héten ilyen színvonalú, iramú és hangulatú mérkőzéseket játszhatnánk... Biztosan előrébb tartana a magyar futball is."

A csehek kiejtése, majd a bravúros ausztriai 0–0 után evés közben jött meg az étvágy (az elefántcsontparti válogatottal az olimpiára készülő Benjamin és Abraham hiánya ellenére is), de aztán a realitás felülkerekedett.

A Vörösmarty téri, majd Bozsik-stadionbeli verekedésekről (szurkolók–rendőrök, biztonságiak–osztrákok, stb.) elhíresült 26-i visszavágón a Honvédnak a saját kapuja elé szorítva nem igazán volt esélye az egyre nyomasztóbb fölényben játszó Sturm ellen. Noha a mérkőzés elején vezetéshez jutott, 65 percnél tovább nem tudta megőrizni az előnyét; főleg azokban a játékszituációkban maradt alul, ahol a futógyorsaság döntött, és ez a hiányosság többnyire akkor ütközött ki, amikor már kezdtek fáradni a játékosok.

Az összeomlás be is következett, a Graz a hajrához közeledve hat perc alatt megfordította az eredményt, és már az első találata valószínűsítette a továbbjutását. A Honvéd ezúttal is derekasan küzdött, de a Graz egészen más tempóban futballozott, mint amely nálunk honos, és a Kispesten mutatott játékával bizonyította, hogy jobb csapat, azaz rászolgált a sikerre.

A fehérváriak sorsa holnap estig még nyitott kérdés – ám bárhogy is végez majd, egyelőre csupán ott tart, hogy a kispestiek 2008-as szereplésének „megismétléséhez" legalább egyszer be kellene találnia, illetve az összesített különbséget le kéne szorítania egy gólra...