Egy óriás(i) dán, a Manchester-specialista

Ha a gladsaxei kölyökcsapat edzőjének szűk négy évtizeddel ezelőtt azt mondta volna valaki, hogy az a magas, jól fejelő, korához képest erős testalkatú csatársüvölvény egyszer majd a világ (egyik) legjobb kapusa lesz, biztosan elmagyarázta volna az illetőnek, merre van a legközelebbi tébolyda.

Szívesen közölnénk, de sajnos nem ismeretes semmiféle széltében keringő híres sztori arról, hogy a Peter nevű srác miért és milyen körülmények között állt először a kapuba, ám tény, hogy 29 éves korában hazáját Európa-bajnoki, 36 esztendősen pedig a Manchester Unitedet Bajnokok Ligája-győzelemhez segítette a védéseivel (az emlékezetes triplázás részeként). És ez csupán a két legnagyobb sikere.

Nem mondhatnánk, hogy a 1992-es svédországi Eb után – majd a következő esztendőben újra – hivatalosan is a földkerekség legkiválóbb hálóőrének megválasztott Schmeichel üstökös módjára süvített volna be a nemzetközi futballéletbe. Későn, 21 évesen lett profi a Hvidovre együttesében, aztán feljebb lépett a szintén koppenhágai Bröndbyhez.

Ez minőségi váltásnak bizonyult: abban az esztendőben válogatott lett (aztán a nyáron szerepelhetett az Eb-n – és majd még másik hármon, meg a '98-as vb-n is), továbbá öt év alatt négyszer nyert(ek) bajnoki aranyat.

Mégis, ha úgy vesszük, 1963-as születésű létére egészen 1991-ig a hazájában „porosodott", de miután klubja bravúrosan az UEFA-kupa elődöntőjéig verekedte magát, végre felfigyeltek rá a legmagasabb szinten is. (A „csúszásért" cserébe pedig még kapusmércével mérve is hosszú pályafutással ajándékozta meg később a sors.) Az MU egyébként nevetséges, 530 ezer fontos áron vásárolta meg a 193 centis játékost, amit Sir Alex Ferguson utóbb az „évszázad üzletének" titulált...

Hiszen azt, hogy mekkora szerepe volt a „vörös ördögök" kilencvenes évekbeli menetelésében – a sorozatban nyert bajnoki címeket mintegy megkoronázta az említett BL-diadal, amikor is Roy Keane eltiltása miatt éppen a hatalmas termetű dán volt a csapatkapitány –, számos adattal érzékeltethetjük.

Már önmagában az sem lehet véletlen, hogy a Premiership trónjának „kibérlése" (a sorban első „koronázásra" akkor már 26 éve várt az MU...) egybeesett a tejfelszőke kapus érkezésével, ám további beszédes információ, hogy az 1994–1995-ös idényben 43 mérkőzése közül 26-on nem rezdült meg a hálója, a pontvadászatban például volt egy 1135 perces góltalan időszaka is.

Mivel akkoriban még nem lehetett korlátlan számú külföldi egyszerre a pályán, Ferguson megkockáztatta, hogy a Barcelona elleni sorsdöntő BL-csoportmeccsen a kispadra ültesse, mire a United 4–0-ra kikapott – és végül kiesett. Mi több, abban a szezonban a bajnoki cím is elúszott, s ebben sokak szerint Eric Cantona eltiltásánál is nagyobb szerepe volt Schmeichel téli, sérülés miatti, nyolc fordulón át tartó hiányzásának.

A rendelkezésre álló statisztikák szerint a manchesteri érában hősünk csak egyszer lépte túl az egy kapott gól/meccses határt, de olyan is előfordult, hogy csupán minden második találkozón tudták mattolni. Az életművét 2003. június 18-án összegző NS-cikkben közölt átlaga összességében 0.82-re jött ki – ami persze nem egyedül az ő érdeme, ám mint Steve Bruce alábbi szavaiból kiderül, saját védői „motiválásából" is kivette a részét.

„Peter magától és mindenki mástól ugyanúgy megkövetelte a tökéletességet, példa volt az egész csapat előtt. Ha valaki mellől leadtak a kapujára egy lövést, az illető számíthatott a feddésére. Senkit sem ismertem, aki olyan lelkiismeretesen végezte volna a munkáját, mint ő. Kizárólag a legjobb eredménnyel volt elégedett" – mondta róla az MU egykori kapitánya.

Utolsó összecsapása a manchesteriek mezében a drámai kimenetelű barcelonai BL-finálé volt a Bayern München ellen. Amikor már csak percek, majd pillanatok voltak hátra, vesztett állásnál az óriás – szokásához hűen – előrement a szögletnél, hogy hátha pont neki sikerül megragadnia az utolsó esélyt.

Megjelenése mindig riadalmat keltett a rivális védőiben, és bizony előfordult, hogy be is talált. Ezúttal is része volt a hátvédek megzavarásában, amit Teddy Sheringham kihasznált az egyenlítéshez. Ole Gunnar Solskjear rögtön utána szerzett fordító góljáról (2–1) pedig ki ne hallott volna... És talán az is „megvan" még sokaknak, ahogy a boldog Schmeichel a jókedvtől kicsattanva cigánykerekeket hány a játéktéren...

Ezt követően a portugál Sportinghoz ment, hogy egy kicsit visszavegyen a hajtásból a PL csúcsterhelése után. A lisszaboniaknál a tizenegyesrúgások elvégzésében rendszeresen csillogtatta még csatár korában elsajátított kiváló rúgótechnikáját, mellesleg nyomban bajnok lett, azaz 14 éven át – amióta eljött a Hvidovrétől – nem adta lejjebb a dobogó második fokánál. 1987 és 2000 között ugyanis a következő ligahelyezéseket könyvelhette el: 1., 1., 2., 1., 1., 2., 1., 1., 2., 1., 1., 2., 1., 1. Jó kis ritmus...

Angliában 2001 nyarán a legnagyobb átigazolási szenzációt szolgáltatta azzal, hogy elfogadta az Aston Villa ajánlatát, különösen azért, mert akkor még úgy tűnt, David James helyettesének szánják. James azonban váratlanul átigazolt a West Hamhez, Schmeichel pedig vitán felül első számú kapus volt Birminghamben.

Egészen John Gregory távozásáig. A szakvezető helyére Graham Taylor került, aki jobban bízott Peter Enckelmanban, mint a sokat látott, addigra a válogatottól már (129 fellépéssel nemzeti rekorderként) visszavonuló veteránban. Mellőzése nyomán pedig egy idény után, 2002-ben nyáron bekövetkezett, amit a Manchester United-szurkolók sosem tudtak volna elképzelni: Peter Schmeichel a városi rivális Citynek ajánlotta fel a szolgálatait.

Nem titkoltan azért választotta a Premier League-be épp akkor visszajutó patinás klubot, mert Kevin Keegan személyében szerinte kiváló szakember irányította a kékeket. A City tulajdonképpen jó idényt zárt, újoncként a kilencedik helyet csípte el, szóval Schmeichel joggal érezhette, eljött az idő a pihenésre.

Különösen annak a ritka bravúrnak a birtokosaként, hogy a manchesteri derbiken utánozhatatlan mérleget hozott össze: sohasem kapott ki! Az MU színeiben érthetően rendre favorit volt társaival, de azért az nagy szó, hogy kilenc szezon alatt egyszer sem buktak el – viszont amikor a Cityhez ment, vitte magával a szerencséjét is: otthon győztek, az Old Traffordon pedig döntetlenre végeztek!

Bár a kapus eredménylistája felettébb terjedelmes, továbbá elmondhatja magáról, hogy ő tartja a Premier League kapott gól nélküli meccsrekordját (találkozóinak 42 százalékán nem került a hálójába a labda), nem csak erre lehet büszke: egyrészt az idén 25 esztendős fia, Kasper is ismert profi kapus lett Angliában (jelenleg a Leeds keretének tagja), másfelől pályafutása során 733 bajnokin játszott, s ezeken összesen négy sárga lapot kapott. Pirosat egyet sem.

Mondhatni: ő aztán tényleg tiszta lelkiismerettel vonulhatott vissza.