A grönlandi sztár gyászolt és életet mentett

Hét éve kiderült, hogy Jesper Grönkjaer óriási sportember. A dán válogatott szélsője a 2004-es portugáliai Eb előtt kimenőt kért Morten Olsen szövetségi kapitánytól, mert halálos beteg édesanyja mellett akart lenni. A szakvezető szó nélkül elengedte, hiszen, mint kijelentette, „a futballnál sokkal fontosabb dolgok is vannak a világon".

Nem pótolta senkivel, mondván, ha kell, huszonkét emberrel végigcsinálja a válogatott a tornát, de ha a szőke játékos bármikor is úgy érzi, hogy kész csatlakozni a csapathoz, tárt karokkal várják. Irmelin Grönkjaer pár nappal a rajt előtt elhunyt, fia pedig öt nappal később megérkezett a skandináv gárdához.

Az olaszok elleni döntetlent még kihagyta, és edzettségi állapota miatt Bulgária ellen sem kerülhetett be a kezdőbe, ám Dennis Rommedahl combsérülése miatt már nagyon korán, az első félidő felénél lehetőséghez jutott (a közönség pedig a szokásosnál is nagyobb ovációval üdvözölte őt a nem mindennapi látványt nyújtó, futurisztikus elvek alapján készített – sziklás hegyoldalba vájt – bragai stadionban, amelynek egyik oldala mindenre hasonlított, csak futballpályára nem...).

Kiválóan játszott előbb a jobb, majd a bal szélen, olykor jól megforgatta a vele szembeszálló védőket, majd slusszpoénként a mérkőzés záró perceiben – az Eb-n remeklő, s ezúttal is vezetést szerző Jon Dahl Tomasson passzából – góllal tette emlékezetessé a visszatérését, egyben megnyugtatóvá a két együttes közti különbséget (2–0).

Nehéz ilyen lelkiállapotban kiemelkedő teljesítményt nyújtani, csak a legösszeszedettebbeknek sikerül – fogalmazott másnap, 2004. június 19-én írt visszapillantójában az NS. A többség, teljesen érthetően, ilyenkor képtelen a munkájára összpontosítani, ami teljes mértékben elfogadható, és senki sem tehet szemrehányást miatta.

Ám vannak, akik másképpen dolgozzák fel a tragédiákat. Négy évvel azelőtt Roger Lemerre szövetségi kapitányként az édesapját vesztette el az Európa-bajnokság alatt (aztán megnyerte a franciákkal a tornát!), és ha a labdarúgás világából kitekintünk, Michael Schumacher 2003-as imolai győzelmét is megemlíthetjük, amelyet órákkal édesanyja halála után ért el.

Ők nem feltétlenül erősebbek a többieknél, talán inkább úgy gondolják, ezzel is sikerül valamennyire elvonni a figyelmüket a személyes gyászról, és megkönnyíteni az ilyenkor legszükségesebb teendőt: a továbblépést.

„Tudom, hogy nem vagyok a legjobb formámban, és óriási fájdalmat érzek. De úgy döntöttem, eljövök a csapathoz, hátha itt könnyebben feldolgozom a történteket. A társaim rengeteg támogatást nyújtanak, ezt meg kell hálálnom azzal, hogy százszázalékos erőbedobással küzdök" – fogalmazott Grönkjaer. Meg is tette, szavuk sem lehetett rá azoknak, akik kételkedtek abban, hogy érdemes-e ilyen hamar újra a mély vízbe dobni.

„Kicsit én is aggódtam, nem akartam már az első félórában beküldeni. Ám elképesztő tartásról tett tanúbizonyságot, szinte hibátlanul, roppant hasznosan futballozott. Ez mindent elmond róla és a csapatról is" – vélekedett Morten Olsen.

„Felszabadultnak éreztem magam a pályán, a történtek után erre a gólra volt szükségem" – árulta el a támadó középpályás, akinek a visszatérése egyébként lökést adott a dánoknak, akik végül a negyeddöntőig jutottak.

Az 1977-ben Grönland fővárosában, Nuuk településen született labdarúgónak nem ez volt az első fontos gólja az Euro 2004-gyel kapcsolatos tétmérkőzéseken, hiszen a kvalifikáció során Norvégia ellen szerzett találata is nagyon sokat jelentett a „dinamitoknak". És ha már a fontos góloknál tartunk: a 2002–2003-as évad utolsó meccsén ő lőtte azt a gólt a Liverpool hálójába, amelynek köszönhetően a Chelsea bejutott a Bajnokok Ligája selejtezőjébe...

Grönkjaer csúcsformában fejezte be a 2003–2004-es idényt is angol klubjában, amelyben 48 mérkőzést játszott a szezon során, és három gólt ért el. Mindhármat tíz nap leforgása alatt, ráadásul a legfontosabb időszakban, május közepén, a Stamford Bridge-iek utolsó három mérkőzésén.

Nem mindennapi találatok voltak ezek: a Monaco elleni BL-elődöntőben az idegenbeli 1–3-at követő visszavágón káprázatos bombával adta vissza a reményt a londoniaknak, akik a gyors vezetés dacára 2–2-vel mégis elbukták a párharcot; a Manchester United hálójába látványos szóló végén talált be, 1–1 lett a vége; majd a következő héten a Leedset az ő góljával verte meg együttese, és szerezte meg ezzel matematikailag is a Premiership ezüstérmét.

Vitatható, de Roman Abramovics sztármániáját ismerve cseppet sem meglepő módon Grönkjaert az évad végén árulni kezdte a Chelsea. Az UEFA-kupa-győztes és spanyol bajnok Valencia, valamint a Birmingham City is bejelentkezett érte, és az utóbbinál folytatta, annak ellenére, hogy az ibériaiaknál Claudio Ranieri, a Chelsea menesztett szakvezetője vette át az irányítást. Az olasz rengeteget játszatta Grönkjaert, ha valaki, ő nagyon jól ismerte az erényeit. Aztán mégis Steve Bruce és a City lett a befutó.

Grönkjaer tehát három és fél év után elhagyta a Stamford Bridge-et, ahova az Ajaxtól került 2000 októberében – Ranieri unszolására, mintegy 7.8 millió fontért. Az amszterdami klub előtt csak nevelőegyesületében, az Aalborgban játszott, és pályafutása során addig mindössze egy Holland Kupa-győzelmet jegyezhetett fel.

E téren egy darabig ezután sem javult a helyzet, ráadásul a választásai sem igazán jöttek be: a Birminghamben és az Atlético Madridnál töltött fél-fél, illetve a stuttgarti egész szezonja során is elkerülték a címek, amikor pedig hazament Dánia vezető klubjába, végleg le is mondhatott a nemzetközi sikerekről.

Más kérdés, hogy az FC Köbenhavn színeiben azért volt mit ünnepelnie – öt esztendő alatt négy bajnoki cím, egy kupagyőzelem –, és a válogatottban is biztos maradt a helye: A 2002-es után a 2010-es vb-t is megjárta (Eb-n szintúgy kétszer szerepelt), és összesen 80-szor húzta fel magára a címeres mezt a felnőttek között. Öt találatából az utolsó épp a bolgárok elleni volt...

A BL-ben azonban egy alkalommal még később is eredményesnek bizonyult, mégpedig a 2006–2007-es kiírásban, amikor csapata először fordult meg a legrangosabb sorozat főtábláján, nem kis részben az ő rutinjának köszönhetően. A nemrég véget ért legutóbbi idényben újra ott lehettek a mezőnyben, sőt ezúttal tovább is jutottak – majd a nyolcaddöntőben Grönkjaernek a zöld gyepen kellett átélnie, hogy az FCK pont volt klubja, a Chelsea ellen búcsúzik el.

Volt viszont egy ennél fontosabb élménye is. Még november 2-án, a címet később elhódító Barcelona elleni koppenhágai meccsen (1–1) történt, hogy a vendégek kapusa, Victor Valdes a 12. percben kifutás közben letarolta Dame N'Doyét, a szenegáli csatárt, aki ezután mozdulatlanul feküdt hanyatt.

Mások tétlensége közben a messzebbről odasprintelő Grönkjaernek volt annyi lélekjelenléte, hogy a helyes tartásba fordítsa társa fejét, és megnézze, nem nyelte-e le a nyelvét. A gyors segítség után aztán hamarosan megérkeztek a hivatásos egészségügyiek is, akik átvették a terepet. Az internetes fórumokon ezután nem kevesen taglalták, hogy az exválogatott klasszis ezzel talán megmentette az afrikai labdarúgó életét.

Annyi bizonyos, hogy Jesper Grönkjaer tudja becsülni az élet értékét. Május végi visszavonulása után pedig elmondhatjuk, sikeres pályafutás áll mögötte, de még fontosabb, hogy összességében is jó emlékeket hagyott hátra a szurkolókban.