Ha jön a május, amerikai kosarasok, huss!

Öt esztendeje a női Magyar Kupa március közepi soproni döntőjén elpattant a húr. Az MKB-Euroleasing Sopron–MiZo Pécs találkozó utolsó másodpercében a hazai pályán játszó zöld-sárgák irányítója, Nikki Teasley kihagyhatatlan ziccerben elhibázta az utolsó dobást, amellyel hosszabbításra menthette volna együttese számára a finálét, majd dúvad módjára nekirontott a játékvezetőknek, akik technikaival zárták le az MK 2005–2006-os történetét.

Ezt követően tovább romlott a WNBA egyik legkiválóbb, ám roppant nehezen kezelhető játékszervezőjének addig sem felhőtlen viszonya csapattársaival és a klubvezetőséggel. Noha egyszer már elterjedt a hír, hogy a kosárlabdázó – szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése nélkül – visszatér a hazájába, mégis maradt.

Aztán a soproniak Miskolc elleni elődöntőjének első találkozóján annyira lélektelen teljesítményt nyújtott, hogy Natália Hejková edző már a meccs elején lecserélte, és később vissza sem küldte a pályára. Ám a játékost ez nem nagyon zavarta, látványosan a pad melletti heverészéssel ütötte el az időt. Ezért a DKSK elleni idegenbeli összecsapásra már el sem vitték őt, ám alakulata így is magabiztosan nyert, kiharcolva a helyét a bajnoki döntőben.

Teasley az első, 2006. május 1-jei pécsi találkozóra viszont már a szerződése szerint sem volt köteles elutazni. A megállapodása a klubbal ugyanis megszűnt. „Nikki Teasley nem jelent meg a hétfő délelőtti edzésen" – nyilatkozta az esetről szerdán az NS-nek Török Zoltán ügyvezető, majd így folytatta:

„Távolmaradását nem tudta megindokolni, ezért közöltem vele, hogy tettének bizonyosan következményei lesznek. Erre ő rávágta, hogy akkor távozik a klubtól. Egy bajnoki finálét vívó csapat ügyvezető igazgatójaként nem kerülhetek abba a helyzetbe, hogy a sorozat kezdete előtt egy héttel könyörögjek akármelyik játékosnak, ezért tudomásul vettem a döntését, és a szerződését felbontottuk. Mindenben megegyeztünk az ügynökével. A csapat nélküle is bebizonyította, hogy van tartása, nélküle is képes győzni, ezért optimista vagyok."

Nikki Teasley tehát pont a legrosszabbkor hagyta cserben az együttesét, és hosszas huzavona után (edzeni vagy nem edzeni...) szedte a sátorfáját, visszautazott az Államokba. De nem elsőként. Kaayla Chones ugyanis már márciusban köszönés nélkül elhagyta a BSE-ESMA-t...

Mint a kosárinfo.com szakportáltól megtudhattuk, egyéb közös vonás is volt a két amerikaiban: mindketten a Washington Mysticset erősítették a május végén kezdődő WNBA-évadban, amely előtt csatlakoztak csapatuk edzőtáborához. Teasley késve érkezett új munkaadójához, ahová január elején adta őt el korábbi klubja, a Los Angeles Sparks (a kaliforniaiakkal 2002-ben bajnoki aranyat nyert, mi több, az ő sorsdöntő triplájával ért véget a finálé második mérkőzése a New York Liberty ellen).

Az okokat a Washinton Post május 5-ei cikke érdekes aspektusban tálalta: „A bedobó bérvitába keveredett azzal a csapattal, amelynél a holtszezonban vendégszerepelt, ez az oka, hogy a Mysticsnek még várnia kell rá. Ügynöke szerint Teasleynek az MKB Euroleasing Sopron még jelentős összeggel tartozik, így a játékos nem meri elhagyni Magyarországot, nehogy pénz nélkül maradjon."

A soproniak exlégiósa aztán megérkezett az Egyesült Államok fővárosába, és az első tréning után boldogan nyilatkozott együttese honlapján a közös céljaikról – de egy szóval sem arról, hogy az állítólagos magyarországi tartozásait be tudta-e hajtani... Kontrasztként említsük meg, hogy közben a nagy rivális MiZo Pécs amerikaija, Vickie Johnson egyenesen fizetett azért, hogy nálunk maradhasson a döntőre: május elsejétől minden nap után, amelyet kinti csapatától, a Libertytől távol töltött, 900 dollárt tett be a liga pénztárába.

A két ellentétes hozzáállásból már sejthető, hogy az itthoni csata esélyei merre mozdultak el, noha Hejková – látszólag – nem aggódott annyira: „Próbáltunk már Nikki nélkül játszani Miskolcon is, és jobb eredményt értünk el, mint előtte vele hazai pályán." Derék dolog az optimizmus, de a végeredmény mást mutat: az eleve favoritnak tartott Pécs sima 3–0-val húzta be a finálét, és ezzel megvédte a címét.

Ez volt 2006-ban. Egy évvel később aztán a sors csavarintott egyet a történeten. A Nemzeti Sport arról volt kénytelen beszámolni, hogy információi szerint a fentebb még hűsége miatt dicsért Vickie Johnson – azon hét kosaras egyike, akik a WNBA-ben már a liga megalakulása óta játszottak – 2007. május 1-jén hajnali két órakor eltávozott a MiZo Pécs 2010 által számára bérelt lakásból: a kulcsot egy búcsúlevél kíséretében a szomszédnál hagyta, majd Ferihegyről hazarepült az Egyesült Államokba. Nem villámszabadságra, hanem végleg.

Rózsa Gábor klubigazgató szerint VJ lépése hideg zuhanyként érte a csapatot, mivel május 15-ig, a bajnoki döntő ötödik meccséig szólt a szerződése, és szerinte semmi jel nem utalt arra, hogy a veterán hátvéd távozni készülne.

A kosaras ügynöke ezzel szemben meglepve vetette fel neki, amikor a sportvezető felhívta őt: hogyan lehet, hogy nem tudott az amerikai szándékáról, amikor köztudomású, hogy a WNBA játékosainak május elsejéig kellett jelentkezniük klubjuknál, Johnsonnak speciel a San Antonio Silver Starsnál?!

Hogy a sztori még cifrább legyen, másnapra is jutott egy „dezertőr": május 2-án hajnalban – ugyancsak az éj leple alatt – a jamaicai Simone Edwards is búcsú nélkül távozott a pécsiektől.

Mindez nagy visszhangot keltett, és minden érintett bizonygatta a maga igazát azzal kapcsolatban, hogy vajon a klub tényleg nem tartozott-e VJ-nek, aki ezzel szemben több százezer forintnyi kifizetetlen telefonszámlát hagyott hátra, vagy fordítva: az előző években túlköltekező baranyai kosárklubnak igenis adósságai voltak a légiós felé (a másodikként „lelépő" karibi center ügyében is voltak fennakadások, ám ő – ha csúszva is, de – megkapta addigra a neki járó teljes összeget).

Nem próbáljuk kibogozni az igazságot, csupán a szakmai következményekbe pillantunk bele kicsit. Furcsa női bajnoki döntő elé néztünk ugyanis négy esztendeje... A párosítás alapján azt hihettük, az összes körmünket lerágjuk a végére, annyira izgalmas lesz, mivel az immár négy éve uralkodó Pécs és állandó trónkövetelője, a Sopron abban az idényben kizárólag szoros és izgalmas meccseket játszott egymással. Az egyiket például az NS anno az évezred mérkőzésének titulálta: januárban csak a harmadik hosszabbításban dőlt el a csata.

Az MKB-Euroleasing javára – miként az utána megrendezett másik két összecsapás is. A következő hármon is a zöld-sárgáknak állt a zászló, méghozzá egyre inkább. Hiszen Vickie Johnson és Simone Edwards nélkül szerkezetileg és a számokat tekintve is kevésnek tűnt a fekete-fehérek kerete arra, hogy legyőzze a remek formát mutató alapszakaszgyőztest.

Mert ugyan minden posztra maradt még legalább egy jó játékosa Rátgéber Lászlónak, a Pécs mesteredzőjének, a modern kosárlabda, illetve az azzal járó, felfokozott iramú játék megköveteli a rotációt, vagyis a kulcsjátékosok minél gyakoribb pihentetését. Pontosan annak érdekében, hogy a legfontosabb pillanatokban, a hajrában is frissek maradjanak.

Jelen helyzetben azonban a szakembernek a magas és a mezőnyposztokra is csupán egyetlen tartalékja maradt, akit talán nyugodt szívvel bevethetett, és akkor még a fáradtság mellett nem is beszéltünk az esetleges személyi hibák miatti problémákról, netán sérülésekről...

Rátgéber – akiről az idény közben fölröppent, hogy a Szpartak Moszkva Regionhoz szerződik, ám nem ment – kínjában nevetve fogadta az újabb csapást: „Így aztán sok értelme lesz a bombaerős MKB-Euroleasing elleni bajnoki döntőnek... Johnsonnal és Edwardsszal sem mi lettünk volna az esélyesek, de legalább nekik estünk volna lesz, ami lesz alapon. Most viszont... Tulajdonképpen még örülnöm kell, hogy nem a Szeged elleni elődöntő előtt távoztak, mert így legalább az ezüstérem megvan, és egy szép sorozatunk lett teljes: egyhuzamban tizedszer kerültünk be a fináléba."

Ezek után csökkent létszámú tanítványai az első meccset idegenben megnyerték, majd a másodikat is otthon, de azt már csak egyetlen ponttal. A csoda eddig tartott, mert ezt követően a Sopron háromból háromszor győzve fordított, és jó néhány év elteltével újra megszerezte az aranyérmet (majd a 2008-ast is, ami után Rátgéber – jobb körülményeket és újabb kihívást keresve – valóban Moszkvába költözött egy lényegesen gazdagabb sztárklubhoz; ottani sikereiről egy korábbi cikkünkben számoltunk be).

Nem állítjuk, hogy ha Teasley, majd Johnson és Edwards itt maradt volna végig, másmilyen eredmények születtek volna, de az bizonyos, hogy furcsa távozásuk enyhén szólva befolyásolta ez erőviszonyokat. Hiába, a tengerentúli klasszisokra mindig is jellemző volt, hogy váratlan megoldásaikkal az átlagnál gyakrabban lepik meg környezetüket...