Az új gumiszabállyal picit túllőttek a célon

Amikor a Formula–1-es vb mezőnye nekivágott a 2005-ös idénynek, még csak azt tudta, hogy minden addiginál hosszabb versengés előtt áll, hiszen 19 futam került be a programba. Néhány héttel később pedig már az is körvonalazódott, hogy az előző években egészen nyomasztóvá váló Ferrari-fölény és Schumacher-korszak is hamarosan véget érhet.

A Renault ásza, Fernando Alonso az első négy futamból hármat megnyert – a nyitányon „botlott" egy picit, mert „csupán" második lett –, és a Monacói GP-ig kellett várni arra, hogy először lecsússzon a dobogóról. Legnagyobb ellenfele sem a német címvédő volt, hanem egy McLaren-Mercedes.

Juan Pablo Montoya, az utóbbi csapat versenyzője a legrosszabbkor szenvedett válltörést, ami miatt két futamot is ki kellett hagynia. Kimi Räikkönen éppen ezen a kettőn lendült bele, és amikor a kolumbiai visszatért, azt láthatta, hogy míg ő a középmezőnyben szenved, társa halomra nyeri a versenyeket.

A finn a tavasz vége felé megállíthatatlannak tűnt: a San Marinó-i Nagydíj óta elkerülte a technika őrá gyakran lesújtó ördöge, és barcelonai, majd a hercegségbeli győzelmének köszönhetően felzárkózott a spanyol éllovas mögé a vb-pontverseny második helyére.

Amikor elérkeztünk az Európai GP-hez, két újdonságra lehetett felkészülni. A jóval kisebbik az volt, hogy a technikai szabálytalanság miatt két alkalomról eltiltott BAR-csapat (az Imolában harmadikként végző Jenson Button autója könnyebb volt a megengedettnél, mivel az istálló sajátosan értelmezte az üzemanyagtankban a leintés utánra megmaradó benzin szerepét) ezen a hét végén szállhatott újra ringbe – az FIA egyébként eredetileg egy teljes szezonra való eltiltásról beszélt, plusz egymillió eurós pénzbüntetésről, de ezt később már (mindenki) túlzásnak tartotta.

A másik, lényegesebb változás az új időmérési rendszer volt: a nürburgringi viadaltól kettő helyett ismét egy ilyen edzés döntött a rajtsorrendről, amit azzal indokoltak, hogy a vasárnap délelőtti kvalifikációs tréning (lévén ugyanazon a napon, mint a futam) egyáltalán nem hozta lázba a tévéket és az újságokat. Visszatértek tehát a korábban bevált módihoz, a szombat délután „kiváltságos" szerepéhez...

Aznap aztán kisebb meglepetés született. Nick Heidfeld karrierje első – és valószínűleg utolsó... – pole pozícióját szerezte meg, ráadásul egy olyan helyszínen, amelyet szülővárosa, Mönchengladbach közelsége miatt érthetően a hazai pályájaként emleget (s mindezt hat nappal élete legjobb versenyeredménye, a monte-carlói második helyezés után!).

Ez azért sem számított papírformának, mert bár az akkoriban BMW-motoros Williams-istálló a megelőző 26 év során csak a legritkább esetben nem nyert GP-t az évad során (mindössze négyszer fordult ez elő az időközben az F1 történetének harmadik legsikeresebb csapatává váló grove-iakkal), azért az előző esztendőben már leszorult a konstruktőri dobogóról, és ez a szezon sem ígért sokkal több jót az első hat állomás tapasztalatai alapján.

A rutinos német sofőr kollégája, Mark Webber is kihasználta a remeklő autót, a harmadik kockát szerezte meg, de ugyancsak nagyon magabiztosan nyilatkozott Räikkönen, aki befért közéjük az első sorba. Továbbá nyilván ő is tudta, hogy a Williamseknek elég lomhán volt szokásuk rajtolni. A listavezető Alonso csupán a hatodik pozíciót kaparintotta meg, a Ferrarik pedig a hetediket (Rubens Barrichello) és a tizediket (Schumi)...

Ami pedig a nagydíj fő eseményét és helyszínét illeti, sok be nem kalkulált esemény történt már a Nürburgringen, elsősorban is persze a régi Nordschleifén, amelynek 22 kilométeres hossza rendre magában rejtette a drámát. Egyvalamit azonban a legendás aszfaltcsík sem élt meg addig: azt a meleget, amely 2005. május 29-én kínozta a pilótákat és mindazokat, akik kilátogattak a ringre.

Száz éve nem volt akkora forróság a német-belga-luxemburgi határvidéken, mint azon a víkenden – a lelátókon több ember is rosszul lett, és a versenyzők egy része is panaszkodott a körülményekre. Nem is a hőség mértéke, hanem a váratlan érkezése borzolta a kedélyeket: a gumigyárak ugyanis a korábbi jelentéseknek megfelelően 15 fokos időre készültek abroncsaikkal.

A kezdésre felhők enyhítettek valamit a tűző nap erején, de a hőmérsékletnek azokban az esztendőkben majdnem mindig meghatározó szerepe volt az esélyekre a Bridgestone-Michelin (másképp: tartósság kontra sebesség) gumiháborúban. Márpedig a kánikula az utóbbi használóinak kedvezett, miközben az ellenfélhez tartozó kisebbségre (lásd Ferrari) a frászt hozta...

A kérdés jelentőségét fokozta, hogy a tárgyalt évad előtt a legnagyobb horderejű szabályváltozás az volt: az FIA betiltotta a kerékcserét, a versenyzőknek a kvalifikáción és a futamon is ugyanazt az egyetlen szettet kellett használniuk!

A startnál a szenzációsan kiugró Räikkönen mögött óriási csetepaté támadt az első kanyarban. Az ötödik helyről a harmadikra előreszáguldó Montoyába beleszaladt a túl későn fékező Webber, a kettős mögött pedig láncreakció kezdődött: a toyotás Ralf Schumacher Alonsót öklelte fel, míg mások arra igyekeztek kerülni, amerre lehetett.

Egyedül az ausztrál esett ki, Ralf és Szato Takuma (BAR-Honda) meg a boxba hajtott szervizelésre. A többiek eljöttek, de alaposan átrendeződött a mezőny a rajtsorrendhez képest, Montoya például sokat bukott. A legnagyobb nyertes David Coulthard volt – a Red Bull veteránja a 12. kockából a negyedik pozícióba lépett fel, közvetlenül Alonso elé.

Elöl Räikkönen és Heidfeld száguldott; a finnel a német tartani tudta a tempót, igaz, kevesebb üzemanyaga (s így könnyebb kocsija) volt. Korán kiment tankolni, mint ahogy Barrichello is, aki feltartóztathatatlanul tört előre. Ők ketten háromkiállásos stratégiával száguldottak, míg vetélytársaik csupán kétszer terveztek hasonlót.

Räikkönen így az összképet tekintve kényelmesen vezetett, mert amikor a verseny bizonyos szakaszaiban utol is érte őt Heidfeld, tudhatta, hogy a williamses ki fog menni a boxba. A következő, aki veszélyes lehetett a finnre, Alonso volt, ám ő meg túl sok ideig vesztegelt a teletankolt Coulthard mögött.

DC a kelleténél többször megjárta a depót, mert megbüntették boxutcai gyorshajtásért. A viadal elején még a harmadik helyen robogó Jarno Trulli is kapott büntetést, a Toyota olasz pilótája egy rajt előtti szabálytalanságért szintén kiesett az élcsoportból (túl későn hagyták ott az autóját a szerelői a felvezető kör előtt).

A mclarenes finn tehát kényelmesen autózhatott, ám nem tudta ugyanazt a tökéletes versenyzést bemutatni, mint Barcelonában és Monacóban, többször is hibázott. A 30. körben lefutott az útról, a 34.-ben pedig óriásit fékezett és kis híján kicsúszott, mialatt lekörözte Jacques Villeneuve-öt.

Ennek az lett a vége, hogy a hajrára teljesen megkopott a jobb első Michelinje (a sauberes exvilágbajnokkal szembeni manővere közben leblokkolt a kereke, és a gumi egy rész síkra dörzsölődött, amitől „szögletes" lett az abroncs), és amikor már mindenki túl volt a saját tankolásán, Alonso előtti 12 másodperces előnye kevésnek tűnt. A kereke ekkorra nem volt többé kerek, és már-már elviselhetetlenül rázkódott az autója.

Csapata azonban kockáztatott, nem hívta be gumicserére. Üldözője az utolsó kör elejére így is utolérte, ám megelőznie nem kellett: az amúgy is egyre nehezebben vezethető MP4/20 felfüggesztése nem bírta tovább a vibrációt, elpattant, és Räikkönen centikkel a lekörözendő Button mellett-mögött elcsúszva a kavicságyban kötött ki. A kereket a vázhoz rögzítő lánc remekül működött, csak annak volt köszönhető, hogy a leváló abroncs nem csapta fejbe a pilótát.

Mindenesetre így Alonso ölébe hullott a győzelem, aki Heidfeld, Barrichello és a tőlük meg a dobogóról is lemaradó Coulthard előtt végül is simán nyert, majd vígan jelezte a kezével a négyest, a már megszerzett az évi sikereinek a számát. A pontversenyben nem 20-ra csökkent, hanem 32 egységre nőtt a fórja, ami már igen megnyugtatónak látszott számára (csapattársa, Giancarlo Fisichella hatodik helyét is beleszámolva a Renault is növelte az előnyét a gyártók között).

A Ferrariról meg az egykori NS-tudósítás azt írta, hogy „meggyőző volt, Barrichello harmadik helye mellett Schumacher ötödik pozíciójának is örülhetett". Persze tegyük hozzá: „azután, hogy mindketten fennakadtak az első kanyar karamboljában".

Azonban nemcsak erről volt szó, mert a maranellói alakulat a német sztár érkezése óta általában is a legnehezebb időszakát élte – előtte utoljára 1995-ben fordult elő, hogy be kellett érnie egyetlen GP-diadallal. 2005-ben is meglett az egy: Indianapolisban, ahol a gumigondok miatt az összes michelines team gyakorlatilag bojkottálta a száguldást, és a Scuderiának mindössze két, szintén bridgestone-os kiscsapattal kellett „megvívnia". Címvédőként ennyire tellett...

Kimi Räikkönen minden bizonnyal még inkább hadilábon állt a szerencsével. Akár már naplót is vezethetett volna azokról az esetekről, amelyek során kicsúszott a kezéből a biztosnak tűnő első hely.

Három évvel korábban Franciaországban élete első győzelmét szalasztotta el néhány körrel a vége előtt, amikor vezetett, ám megcsúszott egy olajfolton, és ez a pillanat éppen elég volt a nagy Schuminak, hogy elmenjen mellette és nyerjen. 2003-ban a Nürburgringen a pole-ból rajtolt a finn, és magabiztosan haladt az élen, mielőtt motorhiba miatt kiesett.

Az a korai búcsú a vb-címébe került, hiszen az idény végén mindössze két ponttal kapott ki Michael Schumachertől. Räikkönen pechsorozata 2005-ben is folytatódott: Imolában a rajtrács éléről indulva, vezető pozícióban esett ki féltengelyhiba miatt, míg ezúttal az utolsó körben jött a dráma. Mondani sem kell, ez a két malőr is rengeteget számított az évad végén, amikor 21 ponttal veszített Alonsóval szemben. A világbajnoki elsőségre neki így még két esztendőt várnia kellett.

A nürburgringi baleset viszont még nagyobb hatással volt a szabályokra. Martin Whitmarsh úgy vélte, a kerékcsere betiltása miatt rendszeressé válhatnak az ilyen esetek. „Kimi a verseny vége felé rájött, hogy nagy hiba volt blokkolva fékeznie, de ő és mi is úgy gondoltuk, megéri kockáztatni, mert a győzelem a legfontosabb. Azt gondoljuk, le kell ülni, és meg kell tárgyalni, mit lehet tenni, mert ez a baleset megmutatta, milyen veszélyes így ez a sport. A szabály miatt döntéskényszerbe kerültünk, és úgy határoztunk, Alonso ellen csatázunk" – mondta a McLaren sportigazgatója.

A Williams technikai igazgatója elárulta, ha Heidfeld lett volna hasonló esetben, ő is a pályán maradt volna. „A mi pilótánk is a kavicságyban végezte volna. A győzelem kivívása mindennél fontosabb ebben a sportágban, ezért megértem a McLarent" – fejtette ki Sam Michael.

A BMW sportigazgatója is azonnal Whitmarsh mellé állt. „A spórolás miatt döntöttünk a kerékcsere betiltása mellett, de az is igen olcsó lenne, ha egyetlen gumigyártó látna el mindenkit, és az abroncsokat annyiszor cserélnénk, ahányszor akarnánk. Tesztelni nem kellene, így valóban csökkenthetnénk a költségeket. A szezon elején csodáltam a gumikat, mert nagyon jól bírták, meglepően megbízhatóak voltak. Már hozzá is szoktunk, hogy ez jó megoldás, de a mostani eset megdöbbentő" – fogalmazott Mario Theissen.

A kettő közül az egyik abroncsgyártó kizárása idény közben semmiképpen sem jó lépés, (pláne, hogy a Michelin és a Bridgestone is rengeteg pénzt költött ezekre a tartós gumikra), de valamit muszáj volt kitalálni. A wokingiak a történtek után azonnal kezdeményezték a kerékcsere visszaállítását.

A balesetet, amely nem mellesleg a vb alakulására is komoly hatással volt, nem hagyhatta figyelmen kívül az FIA sem, ezért úgy döntött: biztonsági okokból – de kizárólag indokolt esetekben – a szezon hátralévő versenyein egyszer mindenki büntetlenül lecserélheti a gumikat.

Érdekes párhuzam, vagy inkább ellentét, hogy mostanában ismét az abroncsok tartóssága jelent meghatározó tényezőt: Igaz, az egyetlen szállítót, a Pirellit épp azzal bízták meg a száguldó cirkusz vezetői, hogy – a futamok izgalmi fokát, kiszámíthatatlanságát erősítendő – olyan gumikat készítsen, amelyek hamar elkopnak, így gyakran kell helyettük újat feltenni.

Láthatjuk is hétről hétre, hogy milyen sebes lefolyású változásokat okozhat egy-egy alkalommal a gyors elhasználódásuk. Ez azonban immár senkit sem ér váratlanul, és a kerékcseréért sem jár büntetés – legfeljebb az, hogy közben a jobban taktikázó riválisok előnybe kerülnek...