– Persze, tessék csak nyugodtan... Én még egy gyerek vagyok...
– No nem is a korod miatt izgatom magam, hanem mert mégiscsak egy nemzetközi mesterrel ülök szemben.
– Igen, a FIDE júliusi kongresszusán kapom majd meg a címet. De ettől én még éppen olyan gyerek vagyok, mint a többi.
– Ezt komolyan mondod? Éppen olyan? Szóval nem vagy csodagyerek?
– Hát, sakkozni azért jobban tudok, mint általában a gyerekek.
– Hány éves korodban derült ez ki?
– Hétéves voltam, amikor az Adriai-tenger partján nyaraltunk. Addigra apukámtól már megtanultam a lépéseket. De sakkozni addig különösebben nem sakkoztam. Ott viszont megvertem egy csomó felnőtt bácsit. Ők mondták, hogy tehetséges vagyok. Akkor otthon, Szegeden elkezdtem a sakkszakkörbe járni és egy év múlva már második voltam a városi bajnokságon.
– Azt tartják rólad a szakemberek, hogy te lehetsz a legfiatalabb nemzetközi nagymester. Eddig Polgár Judit a rekorder, ő 15 esztendősen teljesítette a normát. Te pedig még 13 sem vagy.
– Szerintem maximum két éven belül elérem ezt a címet, de lehet, hogy még hamarabb. („Vállalásának" eleget is tett, hiszen elsőször a következő áprilisban teljesítette a normát, majd egy hónappal rá ismét, végül 1994 januárjában Wijk aan Zeeben harmadszor is, így a feltételeknek megfelelve nem egészen 14 és fél évesen az addigi legfiatalabb nemzetközi nagymester lett – a szerk.)
– Addig is van még feladatod, hiszen korosztályos világbajnokságot egyelőre nem sikerült nyerned.
– Kétszer voltam bronz-, egyszer pedig ezüstérmes. De az idén Duisburgban, a tizennégy év alattiak között mindenképp világbajnok szeretnék lenni. (Nos, az Európa-bajnoki címet valóban begyűjtötte, de a vb-n „csak" második lett – 1994-ben Szegeden az U16-os korcsoportban azonban végül feltette a koronát utánpótláskorú szereplésére – a szerk.)
– Mennyit foglalkozol naponta a sakkal? Egyáltalán, hogy telik egy napod?
– Általában napi hat órát sakkozunk, elemzünk. Három-négy órát pedig focizok, futok, olvasok, zenét hallgatok.
– Na és a tanulás? Gondolom, magántanuló vagy, mivel sokat utazol.
– Az az igazság, hogy tanulni csupán a vizsgák előtt egy hónappal kezdek. Igaz, akkor viszont csak ezzel foglalkozom.
– És ez elég az üdvösséghez?
– Én mindenben a legjobb akarok lenni! A tanulásban sem adom a kitűnőnél alább. A kedvenc tárgyam egyébként a történelem.
– Azt hittem, hogy már csak a sakk miatt is a matek. Vagy az irodalom, mert szeretsz olvasni.
– Nem, a matekot annyira nem szeretem. Olvasni pedig inkább westerneket olvasok. Nem azt az úgynevezett magas irodalmat.
– Említetted, hogy focizni is szoktál.
– Igen, a kedvenc sportom. Egyik nagy élményem, hogy egyszer a Bayern München egyik meccsét a kispadról nézhettem végig. Később Uli Hoenesstől kaptam egy Bayern-mezt is. Azóta is féltve őrzött kincsem.
– Azért kérdem a focit, mert az tényleg hasonlóvá tesz a többi tizenkét éveshez. És mi még?
– Mostanában játszani már nem annyira szoktam. Mielőtt sakkozni kezdtem, sokat társasjátékoztam, meg legóztam a bátyámmal. Most inkább sportolok, meg abban hasonlítok a kortársaimra, hogy szeretem a zenét. Rod Stewart a kedvencem. Voltam is a koncertjén, amikor Pesten járt. Az együttesek közül pedig a Roxette a kedvencem, sajnos az ő koncertjükre nem tudok elmenni, mert nem leszek itthon.
– Most már talán csak a kedvenc ételedet nem tudom...
– Vegetáriánus vagyok, pontosabban eszem húst, de csak nagyon keveset. A kedvencem a kelkáposzta-főzelék úgy, ahogy a nagymamám csinálja.
– A sporton és a zenén kívül mi jelent még számodra kikapcsolódást?
– Szeretem az állatokat. Otthon van egy kutyám is. Meg a fákat. Ha például elvesztek egy partit, nagyon szeretek nekidőlni egy fa törzsének. Ez öt perc alatt megnyugtat.
– Ez azért is jó lehet, mert a következő játszma alatt már nem foglalkoztat a vereség.
– Igen, igen. A sakk egyébként is csak játék nekem. Nem nagyon izgat, ha veszítek.
– És ha mondjuk pénzre menne a játék?
– Akkor sem. Nem is szeretek pénzért játszani. Különben sem érdekel a pénz...
– És a lányok?
– Egyelőre ők sem...
– És mi lesz, ha nagy leszel?
– Hát, a lányok biztosan érdekelnek majd, de ez nem mehet a sakkozás rovására. A pénz akkor sem hiszem, hogy érdekelni fog. Amivel foglalkozni szeretnék, arról most még nem akarok beszélni, mert úgyis csak kinevetnének. Majd ha világbajnok leszek, azután.
– Merthogy világbajnok leszel?
– Igen, 1999-ben! Az ellenfelem a döntőben Anand vagy Kaszparov lesz.
– És mi lesz, ha nem leszek világbajnok?
– Biztos, hogy az leszek!
– Akár számon is kérhetem tőled hét év múlva?
– Igen.
– Jó. És megígérem, hogy akkor már nem foglak tegezni...
Lékó Péter igazán nagy helyzetbe öt év csúszással, „csak" 2004-ben került. Sajnos a svájci Brissagóban kihagyta a ziccert Vlagyimir Kramnyik ellen, hiszen 7–7-es döntetlenjük az orosz címvédését jelentette a vb-fináléban.
Az vesse azonban rá az első követ, aki gyerekként nem álmodozott hatalmas dolgokról. De ha akad is ilyen, jobb, ha ő sem hajigál: rettentő kevesen dolgoznak ugyanis hasonló kitartással s jutnak ennyire közel a legmerészebb céljaik beteljesítéséhez – és akkor az út során elért „járulékos" sikerek sportértékéről még nem is beszéltünk...