Harisnyatartó-pártiak elnökéből FIFA-fejes

1981-ben ezen a napon került nyilvánosságra, miről értesítette levélben Joao Havelange FIFA-elnök a szervezet végrehajtó bizottságának tagjait: a hónap elsejétől Joseph Blatter töltötte be a főtitkári tisztet. A jólértesültek biztosra vették, hogy ő kerül a pozícióba elődje, a szintén svájci Helmut Käser év első felében megejtett leváltása után. Az új szakember hivatalos beiktatásához még szükség volt a januárban összeülő vb megerősítésére, de az már csak formalitásnak számított.

A következő, jó hosszú időszakban a magas homlokú úriember egyre befolyásosabb lett, és immár a nagyközönség is megismerte, bár nyilván nem azt volt munkásságának legjelentősebb része, amikor négyévente a kamerák és a világ tévénézőinek szeme előtt az aktuális világbajnoki selejtezősorozat vagy a 24-es (végül már 32-es) döntő csoportbeosztásának sorolásán jó kedélyűen és flottul vezényelte a kis gömböcskék kihuzigálását s a csapatnevek elrendezését az ismertető táblán.

Amikor Blatter főtitkár lett, már hatévnyi FIFA-múlt állt mögötte, de életkorából adódik, hogy nem ott kezdte a szakmát. Híres sportoló sem volt. Ugyanakkor azt sem lehet mondani, hogy teljesen kívülről cseppent volna a sportéletbe. Vegyük sorra.

A kétnyelvű Wallis (Valais) kantonban született, a szépséges Matterhorn közelében, német anyanyelvűként, de nem messze a francia nyelvhatártól. Mondjuk ennek nincs akkora jelentősége, mert Svájcban mindenki többnyelvűként nő föl, ráadásul ha tanul az illető, újabb kultúrák és kommunikációs lehetőségek nyílnak meg előtte.

Sepp „barátunk" – mert ezen a (bece)néven ismerik mindenhol – a hazájában használatos német, francia, olasz hármas mellett angolul és spanyolul is tud, azaz még a sportdiplomatákat mindig is bőven ontó alpesi országon belül is jól indult. Ehhez jött, hogy a lausanne-i egyetemen üzleti adminisztrációból és közgazdaságból szerzett diplomát, ami szintén nem rossz ajánlólevél.

Gondoljunk csak bele, mennyivel könnyebb úgy emberekkel (különböző tisztségviselőkkel, vezetőkkel, a sajtóval) tartani a kapcsolatot, ha valaki közvetlenül és szövegértelmezési problémák nélkül tud érintkezni velük. Hát még amikor lobbizik, háttéralkukat köt, támogatókat próbál szerezni – nagyon sok minden így, informálisan, zártkörű személyes találkozókon dől el. Konfliktusokat, érdekellentéteket kezelni is egyszerűbb ilyképpen.

Blattert később meg is vádolták ezzel-azzal – kifogásolható módon történő szavazatszerzéssel (vesztegetéssel), pénzügyi szabálytalanságokkal –, de ha ezek nem is (teljesen) igazak, pályája bizonyítja, hogy ügyes vezető. Szerencse, hogy a labdarúgás érdekei valóban fontosak számára, és hatalmát, lehetőségeit (ezekre) kamatoztatja is.

Na de vissza életútja elejéhez. Ott hagytuk abba, hogy mi köze volt eredetileg a sporthoz.  Először atletizált, majd igazolt futballista lett, és egészen 35 éves koráig (1971-ig) játszott, mégpedig a legfelső amatőrligában is. Közben diákként ott volt az 1954-es berni vb-döntőn, ahol a világ akkori legjobb, legszebben futballozó együttesének, a mi Aranycsapatunknak szurkolt.

Elmesélése szerint a mai napig megvan a meccsjegye, amelyet a FIFA-székházbeli irodájában őriz, és aznap sírva fakadt a nyugatnémet sikert hozó mérkőzés után. Amikor pedig hazaért, az édesapjának csak annyit mondott: „vesztettünk".

Civilként kantonjának turisztikai hivatalában volt PR-vezető, majd 1964-től évekig a Svájci Jégkorongszövetség főtitkára, 1970 és 1975 között pedig a Neuchatel Xamax vezetőségének is tagja. Sportújságíróként és kommunikációs szakemberként is dolgozott, és kimondottan fontos volt a Longines nevű óragyártó vállalatnál betöltött PR- és sportigazgatói munkaköre. E minőségében vehetett részt az 1972-es és 1976-os olimpiák szervezésében is, hiszen a cég a sportversenyek időmérő-szolgáltatásának régóta meghatározó szereplője.

Valószínűleg az imént említett funkciói nyújtottak kellő referenciát, hogy 1975-ben csatlakozhasson a FIFA-hoz, nem pedig az, hogy a hetvenes évek elején megválasztották a harisnyakötők barátainak nemzetközi társasága elnökévé... A szervezet a női (nejlon) harisnyanadrágok mindent elsöprő hatalomátvétele ellen próbált küzdeni, véleményünk szerint kevesebb sikerrel, mint ahogy Blatter aztán a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségben ténykedett.

Hat éven keresztül technikai igazgató volt, magyarán a szervezőkészségével a gyakorlatban is próbálta mozgásba hozni az 1974-ben elnökké választott brazil Havelange által célul tűzött fejlesztési programokat. Főleg a harmadik világ futballjának érdekében rendezett előadásokat, továbbképzéseket, tanfolyamokat szervezte, de utánpótlás-, futsal- és női vonalon is jelentős szerepe volt a különböző projektek koordinálásában. Egyszóval érett, tapasztalt szakemberként ismerték meg a sportágban, aki feladatkörében bizonyított – nem véletlenül lett 45 esztendősen főtitkár, sőt 1990-től már ügyvezető igazgató is.

Joao Havelange a futballvilág erőskezű vezetője, igazi befolyásos dörzsölt róka volt, ezért Blatter ideje akkor jött el, amikor 1998-ban az „öreg" visszavonult. Persze előtte már részt vett öt világbajnokság előkészítésében és megrendezésében, továbbá ami korunkban legalább ilyen fontos: a televíziós és a marketingjogok értékesítéséről folyó tárgyalásokon – tehát a FIFA-nak a modern kereskedelmi követelményekhez való hozzáigazításában – is lényeges szerepet játszott.

Lennart Johansson UEFA-elnököt megelőzve 1998-ban lett a szervezet nyolcadik elnöke és azóta még kétszer újraválasztották (legutóbb már közfelkiáltással) – ám az első két alkalmat vesztegetésekről szóló pletykák lengték körül, legalábbis mindkétszer akadt, aki állítólagos szavazatvásárlásokról számolt be. Előbb egy angol újságíró írt erről botránykönyvet, majd egy szomáliai sportvezető állt elő a korrupciós vádjaival (50 és 100 ezer dolláros összegeket emlegettek).

Tán még nagyobb vihart kavart, amikor egy másik svájci, a korábban honfitársa által pártfogolt Michel Zen-Ruffinen – az új főtitkár – egy 30 oldalas dossziéval rukkolt ki, azt hangoztatva, hogy a FIFA marketingpartnerének (ISL) 2001-es csődje a labdarúgó-szövetség rossz gazdálkodása miatt százmillió dolláros nagyságrendű veszteséget okozott a futballszervezetnek is. Az iratok a svájci hatóságoknál landoltak, ám Blattert később tisztázták a vádak alól, a főnök pedig még 2002-ben sürgősen megvált hálátlan beosztottjától. A belső vizsgálatot is sikeresen rövidre zárta.

Mindezeken felül még kisebb-nagyobb vitákról, negatív sajtóvisszhangot kiváltó esetekről számolhatunk be. Távirati stílusban: 2004-ben tett egy kedvezőtlen fogadtatású észrevételt, miszerint a női futball eladhatóságának, nézettségének jót tenne, ha – a strandröplabdázókhoz hasonlóan – testhez simuló, mélyen kivágott szerelésben lépnének pályára a játékosok.

Három évvel később azt találták ki „odafent", hogy a tengerszint felett 2500 méternél magasabban ne lehessen tétmérkőzéseket rendezni – ezt később 3000 méterre módosították, de egyes andokbeli nemzetek számára még ez sem az igazi.

Tavaly azt kritizálták sokan, hogy a vb-pótselejtezők sorsolása előtt az utolsó pillanatban úgy határoztak, kiemelést alkalmaztak, ami többek szerint nem mást szolgált, mint hogy az erősebb futballnemzeteknek nagyobb esélyük legyen kijutni a 2010-es tornára.

A világbajnokságon pedig azért került bírálatok kereszttüzébe a svájci, mert egy darabig mereven ragaszkodott a video- vagy gólbírós technológiák bevezetésének elvetéséhez – látva azonban az angol–német és a Mexikó–Argentína (kieséses szakaszbeli) találkozókon elnézett, illetve tévesen megadott találat keltette felháborodást, utóbb visszakozott. Ez a kérdés jelenleg is napirenden van.

Ma is élő, kevésbé problémás változtatás elnöksége idejéből, hogy a vb-címvédőnek már nincs automatikus helye a következő tornán, és az ezüstgól-szabályt is ezekben az években vezették be az aranygól helyett. Ma már egyik sincs érvényben, mivel visszatértek a teljes hosszabbítás lejátszásának régi módszeréhez. Ezen kívül 2004-től szigorúan büntetik a játékvezetők a túlzott gólörömöt és mezlevételt.

Fejezzük be igazán előremutató kezdeményezésekkel. Blatter keresztülvitte, hogy ne csak a gazdagabb kontinenseknek jusson a világbajnokságból, így konkrétan az idén valósulhatott meg egy régi ígérete, hogy Afrika is házigazda lehessen. Megtörtént, és lássuk be, nagyobb baj nélkül estünk túl rajta.

Egyébként is rengeteget tesz (különböző akciókkal és fejlesztési programokkal) annak az elvének az előtérbe helyezéséért, hogy a labdarúgás nemcsak üzlet, hanem a világ legelterjedtebb és legnépszerűbb játéka, a kultúra része, amelynek alapvető nevelési és jellemformáló szerepe van, hiszen erősíti a fegyelmet, a küzdőszellemet, valamint a (népek közötti és egymás iránti) tiszteletet is.

A másik, amelyről magunk is írtunk már, hogy az egyik alapvető célja: ne a gazdagok legyenek még gazdagabbak, hanem a szerényebb költségvetésű kluboknak és országoknak is minél több jusson a bevételekből, s ezáltal egyenlőbb feltételek alakuljanak ki. Ezt szolgálná többek között az úgynevezett – és az UEFA-vezér Michel Platini által is erősen támogatott – 6+5-ös szabály, amely egyelőre az EU merev és bürokratikus ellenkezésén akadt el.

A FIFA-elnök elmondása szerint sokszor hallotta, hogy túl romantikus beállítottságú, de semmiképp sem tartja egészségesnek, hogy bizonyos kluboknál olykor nagyon kevés vagy egyetlen saját nemzetbeli játékos sincs pályán, így ugyanis a saját nevelésű fiatalok nem juthatnak lehetőséghez. Ezt az ügyet majd a jövő dönti el.

Márpedig a lassacskán 75 esztendős Blatternek várhatóan még lesz ideje. A legutóbbi hírek szerint a 95. évében járó Havelange – aki elismerte, hogy ma is van némi befolyása a „dolgok alakulására" – úgy nyilatkozott: azt tanácsolta a honfitárs Ricardo Teixeirának (aki 1989 óta vezeti hazája szövetségét), hogy jövőre ne induljon az elnökválasztáson, hanem inkább 2015-ben próbálkozzon (egy remélhetőleg sikeres 2014-es brazíliai világbajnokságra alapozva), mert svájci utódját jövőre újraválasztják, ő a biztos befutó.

1961-ben e napon harcolta ki a chilei futball-világbajnokságon való részvétel jogát Olaszország, amely ezzel nyolc válogatotthoz csatlakozott (így még hét másik résztvevőre vártak – a mieink ekkor már páholyban voltak). A squadra azzurra összeállításának eleje amolyan időutazásnak is felfogható, mert így kezdődött: Buffon – Losi, Maldini, ... stb. Az ezredforduló időszakában világklasszisnak számító Gianluigi Buffon kapus távoli unokatestvére, Lorenzo, illetve a milanos Paolo Maldini papája, Cesare is szerepelt ebben a régi csapatban (méghozzá az utódokkal azonos poszton!), de a legnagyobb hősök nem ők voltak, hanem az argentin származású leendő aranylabdás, Omar Sivori, aki ezen az Izrael elleni mérkőzésen a torinói stadion 70 ezer nézője előtt négy gólig meg sem állt. Mivel egyszer-egyszer Corso és Angelillo is betalált (miközben a nagynevű center, Altafini nem), a vége 6:0 lett, ami a korábbi, tel-avivi 4:2-es sikerrel együtt vb-repülőjegyet ért. Örült ennek Giovanni Trapattoni is, azonban ekkor még nem edzőként, hanem mint a csapat balfedezete...

1971-ben e napon jelent meg a Népsportban a hír, mely szerint november végére West Ham–Világválogatott mérkőzést szerveztek Londonba az angol együttes legendás játékosa, Geoff Hurst tiszteletére, 30. születésnapja közeledtével (ez akkoriban még ok lehetett egy ilyen rangos esemény összehozására!). Az 1966-os vb döntőjének hőse ugyanis addig kizárólag a WHU színeiben futballozott – később azonban még a Stoke-ban és a West Bromwichban is, hogy egy-egy rövidebb amerikai és írországi kitérőjéről ne is beszéljünk. A nemzetközi legénységbe hat országból hívtak labdarúgókat (viszont például hollandokat, olaszokat, spanyolokat nem): Anglián kívül Skóciából, Nyugat-Németországból, Portugáliából, Brazíliából és kuriózum jelleggel Izraelből is. Ugyanis az 1970-es mexikói világbajnokságon Mordehaj Spiegler, a közel-keleti ország csapatának kapitánya olyan jól játszott (többek közt ő szerezte hazája vb-történetének egyetlen gólját), hogy több külföldi ajánlatot is kapott, de otthon nem sikerült megszereznie a távozási engedélyt. Ezúttal az ünnepelt kívánságára invitálták meg. Az alakulat szakvezetője Tommy Docherty, a skót válogatott szövetségi kapitánya lett. Végül aztán a 30 ezer néző nem világ-, hanem csak Európa-válogatottat látott, mert a várt brazil vendégek (Pelé és Tostao) nem lehettek ott. Az együttesben – hiába, erős volt a szigetországi vonal... – kicsit túl voltak reprezentálva a skótok, másfelől pályára lépett az egyaránt az idősebb korosztályt képviselő Eusébio, Seeler és Greaves is – az eredetileg szintén kiszemelt Banks kapus, Beckenbauer és Gerd Müller viszont nem. A gólok sorát maga Hurst nyitotta meg, ám aztán a kontinentális alakulat (négy brit találat tévén...) alaposan fordított. Hogy békés legyen a hangulat és „igazságos" az eredmény, a 76. és 81. perc között a West Ham is rúgott hármat, így a gála 4:4-gyel zárult.

1991-ben e napon számolt be arról az NS, hogy fontos döntéseket hozott bécsi ülésén a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) vezetősége. Eszerint négy évvel később, az Izlandon megrendezett 1995-ös férfi világbajnokságon már 24 csapat vehetett részt, szemben az addigi 16-tal. Ezzel összhangban az 1993-as vb után megszüntették az A-, B- és C-kategóriájú világbajnokságokat, és helyettük kontinentális selejtezőket írtak ki a kétévente esedékes vb-k 24-es mezőnyébe jutásért. (Nevezhetnénk meglepőnek, hogy Magyarország a megelőző tornákon 1964 óta kivétel nélkül mindig ott volt, a bővítés után viszont már kétszer nem tudott kijutni – azonban ez mégsem annyira furcsa, mert a konkurencia nőtt, az európai gárdáknak fenntartott helyek száma viszont csupán egyetleneggyel.) Az olimpiai létszámot ugyanakkor ez a határozat nem érintette, az ötkarikás tornákra változatlanul 12 együttessel került sor.