Kispesti csata után „lájtos" UEFA-büntetés

A Bp. Honvéd 2008 tavaszán csak nyolcadik lett a bajnokságban, de elindulhatott az Intertotó-kupa utolsó kiírásában, és meg is becsülte a lehetőséget. Előbb a kazah Zsetiszut búcsúztatta kettős győzelemmel, majd a Teplice már valódi értékes skalpot jelentett – a cseheket idegenben lőtt több góllal sikerült kiejteni. Érdekesség, hogy már ezúttal is vendégként ment jobban a kispestieknek.

Mert aztán Grazban, az osztrák pontvadászat tavaszi negyedikje, a Sturm otthonában 0–0-t harcoltak ki, sőt a szintén júliusi visszavágón a Bozsik-stadionban Micso Szmiljanics hamar megszerezte a vezetést. Eddig szép volt minden.

Az első félidő utolsó negyedórájában azonban az osztrák szurkolók – akiknek egy része már a Belvárosban majdnem összeverekedett a rájuk támadni akaró honvédosokkal, és mivel a rendőrség sorfalat állított fel a két tábor között, néhány látogató igencsak heveskedett s így az őrszobán kötött ki – ezúttal a rájuk vigyázó biztonsági őrökkel csaptak össze, miután néhány görögtüzet a pályára hajítottak.

A részleteket persze a felek eltérően tálalták utóbb. A magyar verzió szerint pirotechnikai eszközöket dobáltak a pályára, és amikor a biztonsági szolgálat munkatársai a tetteseket megpróbálták a tömegből kiemelni, verekedés tört ki, a drukkerek pedig székeket téptek ki a helyükről, és azokkal támadtak a biztonsági emberekre. (Még az APA osztrák hírügynökség jelentése szerint is a grazi fanatikusok mintegy 200 széket rongáltak meg.) A tömegverekedésnek végül a rendőrség és a biztonságiak közös erővel vetettek véget, míg az akció során többen is megsérültek.

A fentiekkel csak néhány pontban ért egyet a másik eseményleírás. Az osztrák sajtó felháborodva számolt be a Bozsik-stadionban történt rendbontásról, a felelősséget a szervezőkre hárítva.

A Zöld Párt grazi képviselője, Christina Jahn, aki az ellenfél mintegy ezerfős táborán belül a helyszínen követte figyelemmel a találkozót, arról számolt be, hogy a biztonsági emberek estek neki a grazi szurkolóknak, miközben ők éppen néhány randalírozó társukat akarták megnyugtatni. A politikus hölgy szerint a magyar személyzet tagjai a stadion felszakított székeivel ütötték a Sturm szimpatizánsait, és tevékenységük során a nőket sem kímélték.

A saját drukkereiket Budapestre kísérő osztrák biztonságiak egyike is hasonlót tapasztalt: „A verekedésre kiéhezett helyi személyzet bennünket is megtámadott. Egy kollégám fel akart segíteni egy földön fekvő Sturm-szurkolót, de egy magyar rendőr lefújta őt gázspray-vel. A magyar biztonságiaknál kést is láttam, ezen kívül zokniba töltött biliárdgolyókkal ütötték az embereket, és időnként diadalittasan összepacsiztak, mint a röplabdázók. Végül nevetgélve fényképezni kezdték egymás sérüléseit."

A Sturm Graz egyik elnökségi tagja pedig annak a gyanújának is hangot adott, hogy egy huligáncsoport tagjai viselték magyar részről a „security" feliratú mellényeket, és az első lehetőséget kihasználták, hogy megtámadhassák a vendégek híveit... Ezzel szemben a Honvéd későbbi közleménye szerint a Sturm Graz „egy szervezett huligáncsoportja támadta meg a biztonságiakat brutális, érzéketlen és törvénytelen módon. Úgy hisszük, néhányan közülük nemkívánatos személyek a graziaknál, bár erről klubunkat nem értesítették...”

Mindezen már jó ideje túl voltunk, már a graziak is réges rég kiestek – merthogy a 72. perc után gyorsan két gólt rúgó rivális jutott tovább 2–1-gyel az UEFA-kupa selejtezőjének második fordulójába, ahonnan viszont az FC Zürich egyből kipenderítette –, amikor az NS október 16-i számában egy aktualitás kapcsán ismét előkerült a téma.

Az európai szövetség ugyanis a „papírformának megfelelően" megbüntette a Honvédot: a nyári meccsen történt incidensek miatt a soron következő hazai nemzetközi mérkőzésen stadionbezárásra, valamint tízezer euró megfizetésére kötelezte a kispestieket. Pedig a klub fellebbezett, a tulajdonos kiutazott Nyonba, ám az UEFA másodfokon is helybenhagyta a magyar klub büntetését, amelyet egy eddig nem említett momentummal is indokolt.

– Igaz, hogy az egész ügyről egy bizonyos Kurt Wachter nevű úr tehet?
– Tény: ha ő nincs, akkor most aligha büntetett volna meg minket az UEFA – mondta annak idején az NS-nek George F. Hemingway. – Bevallom, korábban sosem hallottam még az osztrák FARE szervezetről és munkatársukról, Kurt Wachterről, de az ő túlbuzgóságuk bizony tízezer eurónkba és egy zárt kapus meccsünkbe került. Elismerem, a stadionokban igenis fel kell lépni az antiszemita és náci jelképek ellen, de csak azért feljelenteni néhány klubot, hogy ők fontosnak érezzék magukat, több mint furcsa.

– Végül is mit kifogásolt a szervezet?
– Két dolog miatt kerültünk az UEFA elé. A grazi és a budapesti mérkőzésen kifeszített transzparensek, valamint a hazai mérkőzésen szerintük túlzottan keményen fellépő biztonságiak miatt.

– Egyik vád sem volt jogos? Ha jól tudom, az osztrákok még fényképet is küldtek a fasiszta jelképeket tartalmazó drapériákról.
– Igen, ám azokon a bizonyos fényképeken mi semmit sem láttunk. Az osztrák szervezet levelében kiemelte, hogy a Havanna-Kispest szurkolócsoport egyik drapériájának közepén egy szimbólum van, ám ez számomra semmit sem jelentett. Elismerem, nem vagyok a világháborúból visszamaradt jelképek szakértője, de az a transzparens Magyarországon senkiben sem keltett rossz érzést. Ráadásul mivel én sem vagyok a nácizmus híve, biztos lehet benne, hogy a Bozsik-stadionba nem engedtem volna be tiltott jelképeket. A nyoni tárgyaláson kaptam egy brosúrát, amelyben ismert és számomra ismeretlen neonáci, rasszista szimbólumok vannak lefűzve. Ezt már továbbítottam is a biztonságiaknak, a jövőben nehogy valamilyen újabb botrányba keveredjünk.

– Akkor tisztázzuk: mi a helyzet a biztonságiakkal? Zokniba csomagolt biliárdgolyóról, különféle husángokról lehetett hallani...
– Maradjunk annyiban: ebben sem értettem egyet a döntéssel. Kiutaztam Nyonba, megpróbáltam felvázolni, mi is történt pontosan azon a bizonyos nyári napon a Bozsik-stadionban, de süket fülekre találtam. Pedig ha teszem azt, odaállok egy kétméteres, kigyúrt osztrák biztonsági ember elé, és kérdezés nélkül fejbe kólintom egy székkel, akkor mi lesz a reakció? Szerintem nehezen viselnék a támadást ők is. De az biztos, hogy biliárdgolyók és husángok nem voltak a stadionban.

– Melyik a rosszabb? A pénzbüntetés vagy a zárt kapus találkozó?
– Anyagiakban nem tudom lemérni, de a stadionbezárás sokkal jobban fáj, hiszen így a szurkolókat fosztották meg egy mérkőzéstől.

– A svájci tárgyalás végkicsengése mégis az volt: örüljön a Honvéd, hogy ennyivel megúszta.
– Az ügyész hosszasan ecsetelte, hogy a fasizmus, a nácizmus és a rasszizmus mennyire rossz, és hogy a békesség és az ártatlanság mennyire jó. Egyetértettem vele, egy megjegyzésem azonban nekem is volt: az antiszemitákat, gyűlölködőket valóban üldözni kell, de fölösleges mondvacsinált ürüggyel tisztességes sportszervezeteket zaklatni. Állítólag ilyen esetekben minimum húszezer eurós büntetés jár, ám mivel nekünk ez volt az első hibánk, megúsztuk tízezerrel.

– Mikor kell fizetnie a klubnak?
– Kapunk majd egy számlát, amelyet harminc napon belül be kell fizetnünk.

– Más gondja is van mostanában: a csapat csupán a tizenegyedik a tabellán. Gondolom, nem ezt a Honvédot álmodta meg magának.
– Álmaiban mindig olyan Honvéd szerepel, amelyet a tabellán senki sem előz meg. Mivel most tízen is előttünk vannak, így nem vagyok elégedett.

A tulajdonos később sem nagyon lehetett az, mivel a csapat előtt a szezon végén már tizenketten álltak. Igaz, a Magyar Kupát megnyerték – a következő idény elején azonban az Európa-ligában rögtön beleszaladtak a Fenerbahcéba, és a törökök 6–2-es összesítéssel legyalulták a piros-fehér-fekete magyar együttest. Amelynek aztán a szezon során már egyáltalán nem sikerült semmi olyan eredményt elérnie, hogy sorozatban negyedszer is kiléphessen a nemzetközi porondra a Hemingway-érában.

Persze így legalább a Honvédnak nincs gondja az UEFA-val vagy holmi érzékeny osztrák drukkerekkel...

1938-ban e napon izgalmas fordulóra került sor az élvonalbeli futballbajnokságban. Az addig hibátlan teljesítménnyel éllovas Hungária csapnivaló játékkal 3:0-ra kikapott otthon a középmezőnybeli Budafoktól. A kék-fehérektől hiányzott Turay József, de nemcsak emiatt veszítettek, hanem mert sem elöl, sem hátul nem ment nekik a játék, miközben a vendégek egyszerű, ám eredményre vezető harcmodort alkalmaztak: a klasszikus kontrajátékot. A két mérkőzéssel kevesebben túllévő Ferencváros csak nagy nehezen tudta felülmúlni idegenben az Elektromost, amely tartalékosan is remekül kezdett. A címvédő Fradi két pontját a kiváló formában lévő Gyetvai László hozta két góljával – egyébként Kalocsay Géza 2008. szeptember 26-i halála óta ő a legidősebb, még ma is élő válogatott labdarúgónk. A nap legnagyobb nyertese a későbbi bajnok Újpest volt, amely a Megyeri úton 6:1-re kiütötte a Bocskait. A debreceniek az első félidőben még nagyjából tartották magukat – bár büntetőt és nagy helyzeteket is kihagytak –, szünet után azonban összeroppantak. A találkozó hőse Zsengellér Gyula volt: az Európa-válogatottba is meghívott fiatal csatár mesterötöst ért el! Vesztett pontok tekintetében pedig a Kispest állt ekkor a legjobban – ez is meglepetésnek számított, pláne, hogy a szezon végén majd szokás szerint még a dobogóra sem fért fel az együttes.

1968-ban e napon játszották az Old Traffordon a labdarúgó-világkupa (vagyis az Interkontinentális-kupa) döntőjének visszavágóját, amelyen a Buenos Airesben 1:0-s előnyt szerző Estudiantes biztosan őrizte meg az előnyét, és nyerte el ezzel a trófeát. A BEK-győztes Manchester United nagy lendülettel vetette magát a küzdelembe, sokat támadott, mégis a vendégek szereztek vezetést, méghozzá már az 5. percben, a balszélső Juan Ramón Verón révén (igen, ő az Európában később sikeres karriert befutó – mellesleg egy időben az MU-nál is légióskodó – Juan Sebastián édesapja). Az angolok ezután is folyamatosan próbálkoztak, ám akcióikban nem volt átütőerő – sokszor pontatlanul adogattak, a gyors argentinok pedig mindig közbe tudtak avatkozni (köztük, hogy még egy kuriózumot említsünk, azzal a Carlos Bilardóval, aki 1986-ban majd a kispadról vb-diadalra vezette Diego Maradonáékat!). Szünet után is maradt a „vörös ördögök" nyomása, de kapura nem voltak veszélyesek, sokat idegeskedtek. Amikor a 87. percben Willie Morgan egyenlített, már késő volt... „Sokadik" dél-amerikai alakulatként, de a Racing Club előző évi elsősége után csak második argentinként végeztek az élen a La Plata-iak, akik egyébként a következő két esztendőben még kétszer, tehát összesen sorozatban háromszor nyerték meg a Libertadores-kupát. A Manchester Unitednek – bár középpályáján az 1966-os vb egyik kiemelkedő alakját, Bobby Charltont, míg csatársorában többek között Brian Kiddet, Denis Law-t és George Bestet is felvonultatta – 1999-ig kellett várnia arra, hogy sikerüljön végre megszereznie a világkupát, amely aztán tavalyelőtt (immár klub-vb formájában) ismét az övé lett.

1978-ban e napon arról írt a Népsport, hogy milyen szokatlan dolog történt öt nappal korábban az Eb-selejtezőcsoportunkban lejátszott Görögország–Finnország találkozó után. A hazaiak 8–1-es K.O.-sikerét követően olyan hevesen tüntettek(!) a győztes szövetségi kapitány, Alketasz Panaguliasz ellen, hogy a szakembert csak a rendőrök közbelépése mentette meg a szurkolók haragjától. A rég nem látott mértékű korszakos diadal ellenére azért voltak sokan dühösek, mert a tréner a 82. percben lehívta a pályáról Galakoszt, a gárda egyik legjobbját. „Még egy ilyen nagy különbségű győzelem esetén is rendnek kell lennie, és a mérkőzés előtti megbeszélés során Mavroszt jelöltem ki az esetleges tizenegyes elvégzésére. A 76. percben azonban bármiféle újabb egyeztetés vagy engedély nélkül mégis Galakosz futott neki a labdának, ezért lecseréltem" – indokolt a szakvezető, aki amúgy a közönség viselkedése miatti első felháborodásában le is mondott tisztségéről. Ezt aztán hamarosan visszavonta, mert a nézők ünnepélyesen megkövették, sőt még Galakosz is bocsánatot kért... Az országban egyébként a fantasztikus játék láttán eluralkodott az optimizmus (amivel egyetértett a tönkrevert finnek cseh kapitánya, Jirí Pesek is), maga Panaguliasz pedig magabiztosan nyilatkozta: „Ha a következő hazai mérkőzéseinken is ilyen iramot diktálva játszunk, s így a magyar és a szovjet csapatot egyaránt legyőzzük, még a csoportelsőség sem lehetetlen." Meg is lett nekik – a  görögök a mieinket 4–1-re, Blohinékat 1–0-ra verték meg, és történetük során először kijutottak az Eb-re, pedig akkor még csak a legjobb nyolc válogatott randevúzhatott (sőt ez a kibővített formátum is csupán ekkor, 1980-ban, Olaszországban debütált).

1988-ban e napon debütált bajnokin első külföldi klubjában Vincze István, a még csak 21 éves, ifjúsági Európa-bajnok tatabányai csatár, aki a Serie A egyik kiscsapatához, az újonc Leccéhez igazolt. A dél-itáliai kisváros piros-sárga csíkos mezes gárdájának meccsét a Via del Mare Stadion 55 ezres (!) közönsége az első félidő közepétől végigtombolta, mivel a középhátvéd Baroni révén a házigazdák megszerezték a vezetést a Maradona-féle „nagy" Napoli ellen (amely a szezon végén majd ezüstérmes lett az Inter mögött). A magyar szélső kidolgozott, aztán ki is hagyott egy óriási helyzetet, de gyorsaságából, cselezőkészségéből máris ízelítőt adott. Az iramot persze még fel kellett vennie – ne feledjük: akkoriban az olasz élvonal volt a legerősebb a világon, tele masszív együttesekkel és világsztárokkal –, ezért a szünetben lecserélték. Végül egy gólt rúgott az idényben, ami nem túl sok, viszont alakulata nagy bravúrral a mezőny első felében zárt, 9. lett! A következő évadban pedig 13. – a sokszoros válogatott Vincze csak azt követően igazolt haza, hogy aztán a Honvéddal négy év alatt kétszer is bajnok legyen.

1998-ban e napon mutatkozott be az NB I-ben saját szurkolói előtt is Iváncsik Gergő, egy neves kézilabda-dinasztia második generációjának legidősebb tagja. Az egykori világválogatott győri jobbszélső, a vb-2. és olimpiai 4. helyezett Iváncsik Mihály fia 17 évesen, szintén az ETO színeiben szerepelt, és bár előzőleg Cegléden már játszott, a Rába-parti közönség most ismerhette meg élesben a balszélsőt, aki egy félidő alatt is dobott három gólt és dicséretet érdemlően jól játszott az Ózd ellen 33–23-ra megnyert élvonalbeli találkozón. Néhány év múlva a sportág legnagyobb hazai fellegvárába, Veszprémbe került, ahol sokszoros bajnok és kupagyőztes lett, valamint BL-döntős és KEK-győztes is. Utóbbit tavalyelőtt már öccsével, a nála két ével fiatalabb, szintén válogatott – és apjához hasonlóan jobbszélső – Tamással együtt érte el, aki egy nagyobb kitérő után ugyancsak az MKB-nél kötött ki. (A legifjabb fivér, Ádám még csupán húszesztendős, ő Tatabányán kézilabdázik. És persze ő is szélső...)