Capello feltámasztotta a római birodalmat

Vágólapra másolva!
2010.06.17. 11:15
null
Fabio Capello (jobbra) Rómában is sikeres volt (Fotó: Action Images, jobbra)
Egy évvel a Lazio elsősége után sem került vissza az olasz bajnoki cím a nagy észak-itáliai klubokhoz: minden idők egyik legkiegyensúlyozottabb bajnoksága és legizgalmasabb befutója végén 2001-ben a „farkasok" szakították át elsőként a célszalagot – az AS Roma megnyerte története harmadik scudettóját, azaz 1942 és 1983 után ismét az Örök Város bordó-sárga fele ünnepelhetett.

A Milan és a Juventus által fémjelzett kilencvenes évek lezárásaként tíz esztendővel ezelőtt a Lazio nyerte meg a Serie A küzdelmeit a Juve előtt. Egy évvel később, 2001-ben is harcban állt e két csapat a scudettóért, ám az igazi favorit a záró forduló előtt a listavezető AS Roma volt, amely az előző kiírásban még csak a hatodik helyig jutott. Ezúttal viszont két pont előnnyel várhatta a befejező kört.

A „farkasok" ellenfele a negyedikként végző Parma volt, amely roppant csalódottan érkezett a mérkőzésre, ugyanis néhány nappal korábban az Olasz Kupa döntőjében hiába vezetett Firenzében, a Fiorentina egyenlített (1–1), és 2–1-es összesítéssel elhódította a trófeát – noha a rendkívül mérges Renzo Ulivieri mester szerint „a két összecsapás száznyolcvan perce alapján fölényesen kellett volna nyerniük".

A bajnokin már valódi tét nélkül fellépő vendégcsapat ráadásul rendkívül tartalékosan állt ki, hiszen mások mellett Appiah, Sergio Conceicao és Torrisi sem szerepelt – az utóbbi játékjogát éppen két nappal előtte függesztették fel pozitív doppingtesztje miatt. A Roma ugyanakkor ezekben a napokban tovább erősödött, mivel Candela eltiltását mérsékelte a fegyelmi bizottság, így a franciák világbajnoka is újra rendelkezésre állt. Az edzőként pályafutása hatodik bajnoki címére készülő Fabio Capello mester tehát az összes játékosát bevethette, azaz a legnagyobb ászokat, Batistutát, Tottit, Montellát, Cafút és Aldairt is.

Az alaphelyzet a következő volt: ha a házigazda győz, akkor bajnok, ha viszont csak döntetlenezik, miközben a Juventus nyer, akkor döntőre (spareggióra) kerül sor, mivel Olaszországban pontazonosság esetén nem a gólkülönbség vagy az egymás elleni eredmény számít(ott), hanem az ilyenkor használatos szétlövés. Hangyányi esélye a bronzvárományos Laziónak is maradt az aranyra – az egycsoportos bajnokság bevezetése (1929) óta egyébként elég ritkán esett meg, hogy az utolsó forduló előtt még három gárda reménykedhetett. Az előző két kiírásban szintén a befejező játéknap döntött, ennek tehát immár „hagyományai" voltak.

A Romát a némileg motiválatlan Parma elleni végső csatában 80 ezer néző segítette, akik elképesztő hangulatot varázsoltak a Stadio Olimpicóba. A csapat pedig nem is bukta el a legutolsó, egyben legfontosabb vizsgát, három gólzsákja, Totti, Montella és Batistuta találatával simán hozta a meccset. A találkozót amúgy a szurkolók inváziója miatt a 85. percben, kevéssel Di Vaio szépítését követően negyedórára fel kellett függeszteni, ám végül be lehetett fejezni, így jogilag sem volt kétségbe vonható az eredmény (3–1), s ezáltal a helyiek diadala.

A fővárosi alakulat teljesen megérdemelten nyerte meg a 2000–01-es bajnokságot, hiszen gyakorlatilag végig vezetett, olykor már akkora előnnyel, hogy akár le is lehetett volna fújni a küzdelmet. Capellónak az első kör óta megvolt a kialakult együttese, amelyen csak kényszerűségből változtatott nagy néha. A szakvezetőnek ez volt karrierje tizedik bajnoki elsősége: négyet nyert játékosként és másik négyet edzőként a Milannal, egyet pedig a Real Madrid élén.

„Pályafutásom talán legnehezebb bajnoki címe a mostani, hiszen hiába meneteltünk egészen elképesztő ritmusban, ellenlábasaink, a Juventus és a Lazio egy pillanatra sem adták fel" – hangzott a tréner gyorsértékelése.

A római játékosok valósággal lubickoltak a boldogságban, különösen Batistuta volt elemében. Mint ismeretes, az argentin az előző nyáron azért hagyta el szeretett Fiorentináját, mert úgy érezte, hogy Firenzében sohasem lehet a Serie A aranyérmese, Rómában viszont megvan erre az esélye. Egy szűk esztendő elteltével már biztos is lehetett benne, hogy jól döntött...

A fő riválisok közül a Juventus néhány percig még a bajnoki döntőről is álmodhatott, ugyanis a zebramezesek Trezeguet góljával gyorsan vezetést szereztek az Atalanta ellen, így negyedórán keresztül holtversenyben álltak a táblázat élén. Aztán ahogy jöttek a bordó-sárgák találatai, a torinóiak számára már nem sok értelme maradt a mérkőzésnek, melyet végül 2–1-re nyertek meg.

Umberto Agnelli, a Juve egyik tiszteletbeli elnöke (a sajtó és a szurkolók állítólagos ellenséges magatartására hivatkozva) bejelentette: Carlo Ancelotti helyett 2001. július 1-jétől a visszatérő Marcello Lippié lett a kispad. A leköszönő – és nemsokára a Milannál felettébb sikeres – edző úriember módjára távozott: „Gyenge bajnoki kezdés után parádés tavaszi idényt zártunk, és nem tehetünk szemrehányást magunknak, hiszen 73 pont az elmúlt években csaknem mindig elég volt a végső elsőséghez. Az eltávolításom híre kicsit váratlanul ért, de el kell fogadnom, ilyen a futball."

A Juventus tehát ismét második lett (és majd Lippivel jutott fel a csúcsra egy, illetve két évvel később is), míg a napnak csak halvány reményekkel nekivágó Lazio számára már az első félidő végére kiderült, hogy szinte bizonyosan nem mozdulhat feljebb a harmadik pozícióból, aztán a megtáltosodó Lecce fordított is Dino Zoff címvédő alakulata ellen (2–1), azaz a vetélytárs zebramezeseknek még a vereség is belefért volna...

Az Örök Városban és környékén másnapra virradó éjszaka becslések szerint több mint egymillió ember köszöntötte a Roma történetének harmadik bajnoki diadalát. A hatalmas örömünnep szerencsére viszonylag békésen zajlott le, csak néhányan szenvedtek kisebb sérüléseket. Az épen maradt többség pedig napokig folytathatta a dáridót, amely a következő hét végén a hivatalos éremátadással zárult.

A meccset közvetlenül követő hétfő a vigadalom mellett az első értékeléseké és az ajánlásoké is volt. Fabio Capello, a sikertréner (aki napjainkban épp az angol válogatottat dirigálja a dél-afrikai vb-n) duplán is ünnepelt, ugyanis erre a napra esett az 55. születésnapja. „A feleségemmel csinálok majd valamit" – nyilatkozta kicsit sután a szakember, aki a futballról szólva kiemelte, hogy új olasz bajnoki rekordot állítottak fel a már említett 73 ponttal.

Végszó gyanánt pedig szerepeljen itt a tavalyelőtt elhunyt Franco Sensi klubelnök összegzésként előadott sajátos matematikai képlete élete legnagyobb sikerének hátteréről: „Ezt a győzelmet kilencven százalékban Capellónak köszönhetjük, aki kiváló munkát végzett, és másik kilencven százalékban a játékosoknak, akik nagyszerűen ültették át a gyakorlatba az edzőjüktől tanultakat." 

 

1951-ben e napon nívós vízilabda-kupameccsre („serlegmérkőzésre") került sor, amely tulajdonképpen afféle visszavágója volt az előző napi egymás elleni bajnoki rangadónak. Az Újpesten 2500 néző előtt megrendezett Dózsa–Vasas élvonalbeli mérkőzésen a címvédő és leendő aranyérmes házigazdák (Vízvári, Gyarmati, Lemhényi, stb.) már 3:1-re vezettek, de az angyalföldieknek (Jeney, Markovits, Szívós, stb.) sikerült egyenlíteniük, így lett 3:3 – egy nem túl szép, de annál nagyobb küzdelmet hozó meccsen. Közben a Bp. Kinizsi (vagyis a Fradi, többek között Kárpátival, Szittyával, Fábiánnal) 6:4-re győzött Szolnokon. Egy évvel később pedig Helsinkiben a zárójelben említettek valamennyien olimpiai bajnokok lettek! Visszatérve a margitszigeti kupaösszecsapásra: ez már jobb játékot hozott, az Újpest pedig 2:0-s félidő után 4:3-ra felülmúlta a Vasast.

1961-ben e napon Firenzében Olaszország–Argentína válogatott labdarúgó-mérkőzést rendeztek, amelyen a házigazdák 4:1-re legyőzték a dél-amerikaiakat. Az olaszok már az első félidőben eldöntötték a meccs kimenetelét, amikor három góllal elhúztak – legfőképpen az épp Argentínából honosított, 1961-ben aranylabdás Omar Sivori két találata révén... A szünetben a vendégek négy helyen is cseréltek, és ez jót tett nekik, mert a második játékrészt már döntetlenre hozták.

1971-ben e napon bejelentette visszavonulását Francisco „Paco" Gento, a Real Madrid labdarúgócsapatának immár 38 éves legendája, aki 1953-tól összesen 761 mérkőzésen szerepelt a blancók színeiben, és ezeken 253 gólt ért el. Negyvenháromszor volt válogatott, és miközben 88 BEK-találkozón lépett pályára a „királyi gárda" játékosaként, hatszor is (1956–60, 1966) megnyerte a csapattal Európa első számú kupasorozatát! A Real vezetői egyébként rögtön jelezték, hogy Gento a továbbiakban is az egyesületnél marad (először a klub különböző korosztályos gárdáinál, illetve más kiscsapatainál edzősködött, később pedig a klub nagykövete lett).

1981-ben e napon számolt be arról az NS, hogy „különleges labdarúgó-csemegét" élvezhettek a spliti nézők: a jugoszláv nemzeti csapat a külföldi együttesekben szereplő honfitársak alkalmi együttesével, az idegenlégiósok legjobbjaival mérkőzött meg. Bár az „igazi" válogatott igen jó erőkből állt össze – szerepelt benne Zlatko és Zoran Vujovic, Surjak, Sesztics, Petrovics, Halilhodzic és Pantelics kapus is (egy évvel később mind ott voltak a spanyolországi világbajnokságon!) –, a légiósok remek játékkal megsemmisítő, 5–1-es vereséget mért a „hazaiakra", akik egyedül egy büntetőből tudtak szépíteni... Az eredmény egyrészt jelzi, hogy a délszláv szövetségi államból már akkoriban is minőségi volt a futballistaexport, másrészt részben megmagyarázza az egyoldalú küzdelmet, hogy az otthon szereplők a gálameccs előtti napokban még bajnokin léptek pályára Jugoszláviában, így fáradtabbak voltak.

1991-ben e napon Tel-Avivban bronzérmet nyert a magyar válogatott a női kosárlabda Európa-bajnokságon. A mieink, akik a harmadik helyért Bulgáriát múlták felül 65–61-re (ekkor játszottak egymással harmadszor három héten belül, s mindig ugyanaz lett a kimenetel...), 1987, azaz négy év után állhattak fel ismét kontinenstornán a dobogó harmadik fokára (ezúttal a győztes Szovjetunió, illetve az ezüstérmes Jugoszlávia mellé). Az utolsó meccsen Pálinkás József együttesének két legeredményesebb tagja a nyolcvanas évek sikercsapatát még mindig képviselő Balogh Judit (22 pont) és Németh Ágnes (17) volt. Azóta sem ért el ilyen jó eredményt válogatottunk...

Legfrissebb hírek

Lamine Yamalt dicsérte, Kylian Mbappét kritizálta Fabio Capello

Spanyol labdarúgás
2025.05.14. 14:23

Fabio Capello: Öröm nézni Flick Barcáját, de…

Minden más foci
2025.04.22. 13:26

Capello: Yamal rendkívüli játékos, de nincs meg benne Messi zsenialitása

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 14:36

Capello szerint Guardiola arroganciája a Man. City bukdácsolásának az oka

Angol labdarúgás
2024.12.13. 12:23

Fókuszban a roma fiatalok: futballtorna és konferencia a TF-en

Egyéb egyéni
2024.11.21. 12:34

Sorsoltak a Serie A-ban, Genovában kezd az Inter, otthon a Juventus

Olasz labdarúgás
2024.07.04. 15:07

Beindultak a római klubok: a Lazio három, a Roma egy transzfert jelentett be az elmúlt 24 órában

Olasz labdarúgás
2024.07.01. 16:43

Capello szerint Chiesa lehet az olaszok nyerőembere Svájc ellen

Foci Eb 2024
2024.06.29. 13:12
Ezek is érdekelhetik