Verebes-mágia Détári álomtalálatával

Nem övezte különösebb várakozás 1987 májusában azt a népstadionbeli mérkőzést, amely pedig az egyetlen itthoni fellépésünk volt az év első felében. Az érdektelenség nem meglepő: még egy esztendő sem telt el az irapuatói 0–6-os katasztrófa óta, és a folytatás sem volt vidámabb. Az Eb-selejtezők nyitányán Budapesten kapott ki csapatunk Hollandiától, majd Görögországban is alulmaradt. Komora Imre távozott a kispadról, és jött helyette a Mágus, aki akkoriban folyamatosan „varázsolt".

 

Verebes József fantasztikus öt évet töltött Győrben, amit két bajnoki arany és további három érem fémjelzett, nem beszélve a látványos támadójátékról. Utóbbi az általa formált MTK-VM-re már nem igazán volt jellemző, de tény, hogy az 1986 nyarán két forduló után sereghajtóként átvett kék-fehér fővárosi gárda is megállíthatatlanul elkezdett felfelé menetelni a tabellán. Mire az új év eljött, már a fő esélyesek egyike lett (és végül meg is nyerte a bajnokságot), ezért nem volt váratlan, hogy edzőjét kinevezték szövetségi kapitánynak is.

Februárban Cipruson győztünk 1–0-ra, ám Rotterdamban – ahol pedig két és fél esztendővel korábban még emlékezetes nagy sikert aratott a vb-re igyekvő Mezey-csapat – az őszi odavágó után ismét meg kellett hajolnunk az oranje előtt (a 0–2-t később valamelyest felértékelte, hogy a Gullit-féle társaság aztán diadalmaskodott az Eb-n). Reményünk mindenesetre nem maradt a továbbjutásra, mire megérkeztek hozzánk a lengyelek – csupán 15 ezer néző látogatott ki a stadionba, és köztük is nagy számban voltak vendégszurkolók.

Ellenfelünk előtte utoljára 1975-ben verte meg a mieinket, azóta viszont 1977-ben és 1980-ban is kikapott fővárosunkban. A megelőző másfél évtized világbajnokságain remeklő fehér-piros együttes a kontinensvetélkedőkön mintha elfelejtett volna futballozni, és ezúttal sem állt valami rózsásan – ez a mérkőzés volt az utolsó esélye a versenyben maradásra.

A lengyelek fél éve hivatalban lévő kapitánya, Wojciech Lazarek a remény megőrzésének szándékán túl maga is az „építkezéssel" volt elfoglalva, amit kicsit túlzásba is vitt: négy csoportmeccsen pontosan kétcsapatnyi játékost próbált ki. A legnagyobb sztárral, az ekkor már ötödik éve Olaszországban légióskodó Zbigniew Boniekkel nemigen találta a közös hangot – a korábbi Juve-klasszisra mint egy falat kenyérre lett volna szüksége irányítóként, de az AS Roma 31 éves profija nem ezen a poszton akart szerepelni.

A vita következtében a labdarúgó már alig-alig fordult meg hazája válogatottjában, ráadásul a külföldről hazahívott három másik kulcsember közül is csak a homburgi Wójcickire és a frankfurti Smolarekre számíthatott Lazarek, mivel a hamburgi Okonskit nem engedte el a klubja. Tetézte a gondokat, hogy négy másik meghatározó játékos, köztük az új üdvöske, Dziekanowski italozás és csempészés miatt önmagát zárta ki a nemzeti együttesből...

A mieinknek két sérültjük volt (Bognárt a hasfalizma, Hajszánt a bokaszalagja miatt nem lehetett bevetni), és az alakulat nem meglepő módon részben már az MTK-ra épült, miközben három újonccal (a kapuban a 32 éves Gáspárral, a védelemben a fiatal Szalaival, a középpályán pedig az újpesti Rostással) állt ki: Gáspár – Farkas, Híres, Szalai – Rostás (Kékesi, a szünetben), Garaba, Détári, Péter (Preszeller, 69.) – Kiprich, Vincze I., Szekeres.

A váratlanul zűrös, 12 órás ideutazás fáradalmait a meccs idejére úgy-ahogy kipihenő lengyelek gyorsabban és kiszámíthatatlanabbul támadtak a mérkőzés elején, hátvédeink néha nem is tudták, kit kellene fogniuk. Így aztán törvényszerűen vezetést szereztek a látogatók, sőt annyira fölénybe kerültek, hogy egy vagy két büntetőt is joggal számon kérhettek az NDK-beli bírón, a lelátón helyet foglaló lengyel kórus pedig „Jeste jeden!" kiáltásokkal követelte kedvenceitől az újabb gólt. Próbálkozásaiknak néha a szerencse, néha meg a kapusunk állta ekkor útját. Détári viszont fokozatosan egyre többet vállalt magára, és ezzel lényegesen folyamatosabb lett válogatottunk futballja, majd egy nagyszerű Détéri, Vincze akció meghozta az egyenlítést – ettől alábbhagyott a félidő derekán még érezhető vendégfölény.

A szünetben nálunk egy újabb MTK-s újonc, Kékesi állt be, ettől sokkal gyorsabb lett a csapat jobb oldala – részben e csere révén ritmust váltottak a mieink. Szükség is volt erre, mivel a lengyeleknél is akadt egy agilis új fiú, Lesniak, aki alig volt a pályán, közreműködésével máris megint előnybe került a rivális. Détári és Péter aktivitása, nagy-nagy játékkedve azonban rövid idő alatt változást hozott: fordítási hadműveletünk mindkét találatát ők hozták össze – a zalai játékos előbb büntetőt harcolt ki, majd egy szabadrúgás legurításából irgalmatlan nagy bombát ragasztott a hálóba.

A vezetés birtokában megnyugodott a Verebes-legénység, kevesebb lett a kapkodás, ellenben még több a szín és az ötlet. Következett még egy gyors gólváltás, amiből mi jöttünk ki jobban, hiszen az első és az utolsó szó is magyar volt. Preszeller rúgta az ötödiket (természetesen a mindegyikben részt vevő Döme indításából), míg a negyedikről emlékezzünk meg részletesebben is. Egy szabálytalanság nyomán az ötössel egy magasságban, a tizenhatos és az oldalvonal között jutottunk lehetőséghez, és az első kísérlet levágódott a kéttagú sorfalról, csakhogy a védők nem álltak kilenc méterre a labdától. Adjuk át a szót Détárinak:

„A második gólomat annak is köszönhetem, hogy a játékvezető visszarendelte a szabadrúgást. Először ugyanis a rövid sarkot céloztam meg, ezért a kapus az ismétlésnél oda helyezkedett. Gondoltam, megpróbálom most a hosszúra. És sikerült! Szerintem egy játékos pályafutása során csak egyszer tud ilyen gólt szerezni" – mondta a Honvéd háromszoros bajnoka, egyben háromszoros gólkirálya, aki a nyáron majd az Eintracht Frankfurtba igazolt, és sok más későbbi nagyszerű szabadrúgásgólja egyikeként a Német Kupa döntőjét is egy távoli szabadrúgással döntötte el 1988-ban.

Az 5–3-as sikerben a főszerepet Gáspár, Péter és Kékesi mellett legfőképpen tehát a parádézó Détári játszotta, aki élményszámba menő átadásokat osztogatott, valamint rúgott egy nehezen lekopírozható gólt az alapvonal közeléből. A védelmünk viszont lassúnak bizonyult, a gyors, jól cselező csatárok könnyen zavarba hozták a tagjait, akiknek a fejjátéka sem volt éppen kielégítő, miközben a keménységet gyakran összekeverték a durvasággal.

Tehát nem volt miért túlzott elégedettséggel hátradőlni, és a várt javulás (feltámadás...) nem is következett be: Verebes mester a nyári, NDK-beli felkészülési 0–0 után távozott a kispadról, csapatunk pedig végül csak a harmadik lett csoportjában (Hollandia és Görögország mögött, a lengyelek előtt) – és ez csupán az első volt az 1986 óta állandósult sikertelen kvalifikációs kísérletek máig tartó hosszú sorában.

1987. május 17-én viszont a szünet után időnként sziporkázó, közönségcsalogató játékot nyújtott nemzeti együttesünk, amely Döme vezérletével igazi futballshow-t varázsolt a gyepre. Labdarúgóink a gólparádétól és a győzelemtől boldog drukkerek lelkes ünneplése és vastapsa közepette vonulhattak a lefújás után az öltözőbe – csak kívánni tudjuk a mai utódoknak (nézőknek és focistáknak egyaránt), hogy olykor (vagy inkább gyakran...) ők is valami hasonlót élhessenek át nemzeti stadionunkban!

 

1957-ben e napon emlékezett meg a Népsport a néhány nappal korábban elhunyt Alfonso de Portago olimpiai múltjáról. A spanyol márki – egy milliomos aranyifjú, aki számtalan sportot és főleg veszélyes kalandot kipróbált a neki jutó 29 év alatt – a Mille Miglia nevű, nagy hagyományú ezermérföldes olaszországi autóversenyen szenvedett halálos balesetet, amikor a harmadik helyről egy defekt miatt Ferrarijával 250 km/h körüli sebességgel a nézők közé hajtott; rajta és vele utazó társpilótáján kívül a közönségből is meghaltak tízen, köztük öt gyerek. (A spanyol egyébként több kisebb sportkocsiviadalt megnyert, míg a Formula–1-ben egy-egy megosztott második és ötödik hely volt a legjobb eredménye, amelyek révén 1956-ban és 1957-ben összesen négy pontot szerzett.) Amit pedig lapunk kiemelt: De Portago az 1956-os cortinai téli olimpián negyedik lett kettes bobbal úgy, hogy tapasztalatlan egysége előtte mindössze csak húszszor siklott gyakorlásképpen a pályán (sőt a következő évi St. Moritz-i vb-n már bronzérmet szereztek!).

1967-ben e napon a labdarúgó NB I 11. fordulójában mindhárom dobogós sok gólt szerezve győzött. Az egy pont híján százszázalékos Ferencváros meglepetésre még a 88. percben is döntetlenre állt a vendég Komló ellen, ám az utolsó percekben a duplázó Albert és (11-esből) Novák is betalált: 4:2. A 2. helyen haladó Újpest a hajrában lefékezve is 5:0-ra kiütötte a Szegedet (Dunai II mesterhármasával), míg a bronzérmes helyen tanyázó Vasas kétgólos hátrányból fordított a Salgótarjáni BTC ellen – 4:2, itt Vidáts triplázott. A szezon végén is majdnem ez maradt az élcsoport sorrendje, annyi különbözött csak, hogy az ezúttal a Honvéd elleni rangadót 2:1-re megnyerő Győri ETO végül szűken leszorította a Vasast a dobogóról.

1977-ben e napon Békéscsabán játszott a magyar U21-es válogatott a szovjetekkel. A selejtezőcsoport rangadóján a mieink már a 2. percben vezetést szereztek Szokolai László előrevetődve megcsúsztatott fejesével, majd kiegyenlített, küzdelmes csatában őrizték meg az előnyt. Csapatunkból különösen a középpálya (Csongrádi, Pásztor, Magyar) és a csatársor (Májer, Szokolai, Izsó) tagjai futottak be szép NB I-es karriert, míg a vendégeknél a korabeli belső erőviszonyoknak megfelelően feltűnően sok kaukázusi futballista lépett pályára: három örmény, valamint két grúz (Daraszelija és Sengelija később felnőtt szinten is ismert játékossá vált). Mivel korábban a moszkvai odavágón 0–0-t harcoltunk ki, míg a záró napon a nulla pontos görögök ellen már a döntetlen is belefért, csoportelsőként jutottunk tovább – hogy a negyeddöntőben belefussunk a későbbi győztes Jugoszláviába (amelyet idegenben 1–0-ra legyőzött a magyar válogatott, itthon viszont 2–0-ra alulmaradt).

1997-ben e nap Marcellino Lucchi karrierjének egyik nagy pillanatát hozta. A gyorsaságimotoros-vb 250 köbcentis kategóriájának olasz versenyzője nyerte meg ugyanis a mugellói viadal időmérő edzését – 40 esztendősen! Az Aprilia tesztpilótája kihasználta, hogy tökéletesen ismeri a ringet, és csaknem fél másodperces előnnyel szerezte meg a pole pozíciót. Másnap a futamon megváltozott a dobogósok sorrendje, és a harmadik kockából induló Max Biaggi – aki az idény végén aztán a géposztály világbajnoka lett – kettőt előrelépett, míg Lucchi és Capirossi egy-egy helyet hátrébb csúszott. Lucchi amúgy 1982 óta volt tagja több-kevesebb rendszerességgel a mezőnynek, de állandó foglalkozását tekintve kukáskocsit vezetett. 1996-ban már második volt az Olasz GP-n, ezúttal ismét – és kitartása jutalmául egy évvel később már ő volt a legjobb! (Végül 2004-ben indult utoljára vb-futamon.)

2007-ben e napon a német T-Mobile profi kerékpároscsapat korábbi gyúrója azt állította, hogy az 1996-os Tour de France-on az akkor még Telekom néven szereplő istálló két orvosa doppingszerekkel látta el többek között a 2007 elején visszavonult világsztárt, Jan Ullrichot is, aki azon a körversenyen második lett csapattársa, a dán Bjarne Riis mögött. Nem ez volt az első eset, hogy a klasszist kapcsolatba hozták tiltott szerekkel: 2002-ben például amfetamint találtak a vérében, ami saját bevallása szerint ecstasy-tablettával került a szervezetébe. Ezt az ügyet megúszta féléves eltiltással, illetve szerződésbontással (két másik istállót megjárva pályája utolsó három szezonjára visszatért a T-Mobile-hoz). Ullrich 1997-ben – első németként – megnyerte a Tourt, 1999-ben a Vueltát, ezenkívül 2000-ben az olimpián a mezőnyversenyben arany-, az időfutamban ezüstérmet szerzett, és az utóbbi számban kétszer világbajnok is volt. A Francia körversenyen pedig „örök másodiknak" könyvelték el (ötször volt az), mivel rendszeresen alulmaradt a hétszeres győztes Lance Armstronggal szemben. A 2006-os viadal előtti napon több más társával együtt eltiltották az indulástól, mivel a nevét összefüggésbe hozták a Spanyolországban kirobbant doppingbotránnyal – részben ez és az ebből származó további vádak vezettek a visszavonulásához is, hivatalos bizonyítást azonban (máig) nem nyertek az őt támadó állítások.