Visszatértünk a pingpongvilág csúcsára

Jól emlékezhetünk még az utóbbi évekből Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina és társaik remek eredményeire, kontinensbajnoki érmeik garmadájára, valamint legjobbjukként a tizenöt-húsz esztendeje nyert vb-bronzokra. Tény azonban, hogy világszinten már régóta senki sem rúghat igazán labdába a kínaiak (és esetleg a többi távol-keleti ország versenyzői) mellett, ami a mienkre is igaz. A férfiak között akadnak kivételek – ám ott meg mi, magyarok kerültünk nagyon messze a közvetlen élmezőnytől. Ezért is értékelődik fel utólag még inkább, hogy az 1970-es években volt egyszer egy magyar aranykorszak, amikor klasszisaink úgy tudtak a földkerekség legjobbjai lenni, hogy ehhez már az ázsiaiak hegemóniáját is meg kellett törniük (ellentétben régebbi nagyságainkkal).

Magyarország élen járt az asztalitenisz felfuttatásában, amit a húszas-harmincas évek sikeráradata (elsősorban Mednyánszky Mária és Barna Viktor révén) fémjelzett, majd a második világháborút követően újrakezdve is sikerült visszatérni az elitbe (leginkább Farkas Gizi, illetve Sidó Ferenc jóvoltából). Ám 1957 után már nem nyertünk bajnoki címeket a vb-ken, és a hatvanas években még Európán belül is érzékelni lehetett némi visszaesést – főleg férfivonalon. Ekkor is voltak nagyszerű bajnokaink, de már távolról sem uraltuk a világ asztaliteniszét. Az ötvenes évek elején ugyanis a japánok, majd az évtized végétől a kínaiak is berobbantak szivacs, majd szoft borítású ütőikkel, és az új technológia elterjedése után kiderült: a tehetségükre sem lehet panasz. Európának már medália is alig jutott a vb-kről. És ekkor jött Nagoja, 1971.

Az ekkor 21 esztendős Jónyer Istvánnak már volt néhány jegyzett eredménye, ám csak a mi földrészünkről, míg a még nála is három évvel fiatalabb Klampár Tibor addig zömmel a korosztályos viadalokon villantott. Illetve egyszer már dobogóra állhatott a felnőtteknél is: egy évvel korábban Moszkvában az Eb-n, Jónyerrel párosban. Ismét várni lehetett tehát tőlük a jó szereplést, de aligha gondolt bárki is vb-elsőségre...

Kivéve talán a világéletében bevállalós fenegyereknek számító Klampárt: „Van már önbizalmad az ázsiaiak ellen, Tibi?" – szólt lapunk tudósítójának kérdése az óriási tömegben az újdonsült bajnokok repülőtéri fogadásán. „Volt is" – így a lakonikus válasz... Jónyer pedig azt fejtegette, hogy nehéz dolguk volt a döntőben, ugyanis 2:1-re és a negyedik játszmában már 9:2-re vezettek a topfavorit Csuang Ce-tung, Liang Ko-liang duó ellen, s már úgy érezték, ők a világbajnokok. Ám „egyszer csak 10:9 lett a kínaiak javára. De végül is sikerült!" – mondta megkönnyebbülten.

A teljes képhez tartozik, hogy sima „bemelegítő" győzelmek után az elődöntőben egy világhírű japán duót vertek meg a mieink, végül is simán, majd a 6-i döntőben a korábbi sokszoros világbajnok (háromszor egyéniben!) Csuang és a Nagoja idején már legerősebb kínainak ítélt Liang kettőse következett, a vége pedig 3:1 (–11, 16, 10, 16) lett Jónyerék javára (akkoriban még 21 pontig mentek a szettek). Európa boldogságát egyébként az koronázta meg, hogy április 7-én Stellan Bengtsson személyében egy fiatal titán elorozta a távol-keletiektől a talán legfontosabb szám, a férfi egyes trónját is, előjelezve ezzel a svéd férfiak szenzációs következő mintegy három évtizedét (a későbbiekben Waldner „királlyal" és a többiekkel).

Miközben a magyarok a sportsikereknek örülhettek, egy világtörténelmi folyamat is megindult a vb helyszínén: a már említett Csuang Ce-tung volt ugyanis az egyik kínai játékos, aki a versenyteremből a szállásra tartva „összehaverkodott" a saját csapata buszáról lemaradó Glenn Cowannel. A kínaiak segítségként felajánlották a hazafuvart az amerikainak, amiből kölcsönös ajándékozás is lett, az érkezésükkor pedig fotósok és újságírók hada látta – majd tálalta a világnak – a rendkívüli közeledést. Végül az Egyesült Államok válogatottjának pekingi meghívásába torkollott a barátkozás (az 1949-es kommunista fordulat óta nem járt arrafelé amerikai sportoló), és ez fontos lépés volt afelé, hogy Richard Nixon elnök hamarosan Kínába látogasson – nagyon jót tett a nemzetközi légkörnek a hidegháború éveiben a két nagyhatalom közötti, „pingpongdiplomácia" néven elhíresült enyhülés, nem véletlenül szőtték bele ezt a momentumot is a Tom Hanks-féle Forrest Gump történetébe.

A mieinknek „csak" sportolóként jutott főszerep a továbbiakban, de abból a legjobb fajta. Jónyer egyéniben és – a nagy trió harmadik tagjával, Gergely Gáborral – párosban is világbajnok lett négy ével később Kalkuttában, majd az ő hármasukra alapuló magyar válogatott 1979-ben Phenjanban a csapatversenyben aratott felejthetetlen diadalt (érdekes módon tehát harmadszorra is Ázsiában). A különböző egyéb sikereik, Eb- és vb-érmeik felsorolásába terjedelmi okokból bele sem bocsátkozunk, de annyit még érdemes megjegyezni, illusztrálandó hőseink képességeit, hogy a még manapság is aktív Klampár „kivárta" az asztalitenisz olimpiai műsorba kerülését, és 35 évesen – a nemzetközi sajtó és a közvélemény csodálatára – elődöntőbe jutott egyesben a szöuli játékokon!

1931-ben e napon rangadóra került sor az NB I-ben: Újpest–Ferencváros. Érdemes kiemelni néhány, a korra jellemző színfoltot a kedden az olvasók kezébe kerülő tudósításból (hétfőn ugyanis nem jelent meg a lap): „nagy meccs volt a külsőségeiben is. Semmi hézaga nem volt az embergyűrűnek, pedig eső lógott a levegőben. A közönség szórakoztatásáról megafon gondoskodott. Újpest fehérujjas lila ingeket ölt. Kint a pályán egyszerre tüntetni kezd a ferencvárosi publikum. Az újpestiek csak később kapnak észbe, de a lila-fehér zászlók nem bírják a versenyt" – és így tovább. A meccset egyébként a lelátón kisebbségbe szoruló házigazdák nyerték meg 3:1-re Avar (2) és Török góljával, Takács II találata ellenében. A Fradi már másnap, hétfőn vigasztalódhatott: az akkoriban még nem az elitcsapatok közé tartozó Vasast úgy verte meg (többek között Takács II négyesével) 7:0-ra a Húsvéti kupa keretében, hogy a zuhogó eső miatt a bíró már a 65. perc után nem is engedte tovább a játékot.

1941-ben e napon jelent meg a hír, miszerint V. Gusztáv svéd király teniszversenyen indult – természetesen csak a „vénfiúk" viadalán, és ott is párosban. Ezt az uralkodó tiszteletet parancsoló 82 éves életkora indokolta. Ehhez képest nem rossz teljesítmény, hogy Grönforsszal párban az első fordulót még sikerrel vette a koronás fő, majd a második körben 6:2, 6:3-ra kaptak ki egy másik honfitárs duótól. Persze mindez nem meglepő: az uralkodó még 1876-ban, angliai útja során szerette meg az ütős sportágat, amelynek elterjesztéséért sokat tett aztán hazájában, például megalapította ez első ottani klubot (majd jóval később, 1936-ban a Királyi Klubot is). Riviérai tartózkodásai alatt pedig gyakran látták teniszezni, sőt Mr. G „álnéven" még versenyeken is részt vett.

1981-ben e napon a Zsenmin Zsipao, a Kínai Kommunista Párt központi lapja az ország sportolói számára kötelező „tízparancsolatot" hozott nyilvánosságra. Ebben alapvető sportszerűségi előírások mellett szokatlan igények is szerepeltek: a sportolónak nem lehet szerelmi ügye, nem házasodhat, minden tekintetben be kell tartania a párt utasításait, továbbá harcolnia kell a liberalizmus, az anakronizmus ellen, és bojkottálnia kell mindenfajta burzsoá ideológiát. Nem biztos, hogy éppen eme irányelvek miatt, de tény, hogy az azóta is a KKP által felügyelt Kína a 2008-as pekingi olimpián hosszú fejlődést megkoronázva felért a világ sportjának csúcsára...

1991-ben e napon tizenegyedik alkalommal is Kuba nyerte meg a nagy hagyományú női röplabda Savaria-kupát – a stájerországi Grazban... Szombathely patinás tornájának döntőjét ugyanis ezúttal átköltöztették a szomszédos Ausztriába, mert a rendezésbe betársult osztrákok csak így tudták garantálni a tévéközvetítést. Miközben a sok szervezési problémától sújtott viadalon (Peru és Izrael például meg sem érkezett) a mieink az utolsó, negyedik helyen zártak a Szovjetunió B mögött, addig a döntőben a karibiak visszavágtak Dél-Koreának a csoportkörben elszenvedett verségért. Kuba egyébként nagyon motivált volt, mivel előzőleg esélyesként nem vehetett részt sem a Los Angeles-i, sem a szöuli olimpián, így jobb híján gőzerővel készült a barcelonai játékokra. Ahol aztán győzött is, majd sorozatban még kétszer!

2001-ben e napon Szentgyörgyi Katalin új utánpótlás Európa-csúcsot futott élete első 10 ezer méteres viadalán a spanyolországi Barakaldóban, azaz kitűnő formában tért vissza egyesült államokbeli edzőtáborozásáról. A fiatal versenyző még jobb eredményre készült, mint a 32:27.60 (a korábbi kontinensrekordot a szerb Olivera Jevtics, míg a magyart Kálovics Anikó tartotta), ám hosszú körökön át egyedül kellett futnia, az orkán erejű szél pedig majdnem elfújta a versenyzőket (sőt a felnőtt magyar csúcs megjavításának esélyét ténylegesen is).