Nikitscher klubja is képben van a Liverpool tulajdonosainál – sajtóhír

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.14. 11:12
null
Fotó: Getty Images
Többek között a Nikitscher Tamást is foglalkoztató Real Valladolid is esélyes arra, hogy a Liverpool FC spanyolországi fiókcsapata legyen – írja az AS.

A regnáló angol bajnok kapcsán már régóta tudni, hogy a klubot birtokló Fenway Sports Group szeretne egy fiókcsapatot a „vörösöknek” (a Chelsea, Strasbourg kapcsolat mintájára), de a brit forrásokra hivatkozó madridi sportlap szerint az amerikai cégcsoport kifejezetten egy spanyol klubot szerezne megszerezni. A FSG első számú opciója a Málaga lett volna, de az amerikaiak adminisztratív okok miatt nem tudtak megegyezni az andalúz klubot birtokló Abdullah bin Hamad Al-Tani katari sejkkel.

Az FSG jelenleg a Getafe megvételéről tárgyal a jelenlegi tulajdonos Ángel Torresszel, s a már említett forrás szerint a tranzakció mindent figyelembe véve 200 millió fontba is kerülhet, de ez még függhet attól, hogy a Liverpool mennyit költ el az átigazolási piacon.

Az AS megjegyzi, hogy az FSG-nek már van egy listája a további jelöltekről arra az esetre, ha a Getafe megvétele meghiúsul: ezek szerint többek között az élvonalbeli Elche, Levante és Espanyol, illetve a jelenleg másodosztályú Real Valladolid is képben van az amerikai befektetőknél.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Videó: különleges kihívást teljesített Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos

Angol labdarúgás
8 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
20 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
21 órája

Dráma a Chelsea otthonában, megint a ráadásban bukta el az egy pontot a Liverpool

Angol labdarúgás
23 órája

Szoboszlai tízes pozícióban, Wirtz helyén játszhat a Chelsea ellen – az elemzők szerint

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:09

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
2025.10.03. 23:10

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
2025.10.03. 16:59

Valverde, Ödegaard, Iniesta vagy Modric? Esetleg saját maga? Szoboszlai megmondta, kit választana

Légiósok
2025.10.03. 09:50
Ezek is érdekelhetik