A Real Madrid bejelentette Alexander-Arnold érkezését – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.05.30. 12:27
null
Alexander-Arnold bajnoki címmel búcsúzott a Liverpooltól (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid pénteken pontban délben a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Trent Alexander-Arnoldot.

Az angol válogatott szárnyvédő a Liverpooltól érkezik a Real Madridhoz, az átigazolást már hetekkel ezelőtt tényként lehetett kezelni, a spanyol klub azonban csak most jelentette be hivatalosan is a játékos érkezését. Ez pedig azt jelenti, hogy Trent Alexander-Arnold a Real Madrid színeiben pályára léphet a nyári klubvilágbajnokságon is.

A 26 éves játékos korábban csak a Liverpoolban szerepelt, az első csapatban még 2016-ban mutatkozott be, és 354 hivatalos mérkőzésen 23-szor volt eredményes. A „vörösökkel” egyebek mellett kétszer nyerte meg a Premier League-et (2020, 2025), egyszer az FA-kupát (2022) és egyszer a Bajnokok Ligáját (2019). A legrangosabb európai kupasorozatban további két alkalommal is döntőt játszott, ám mind a kettőt elveszítette – érdekesség, hogy mindkétszer a Real Madriddal szemben.

Az elsősorban jobbhátvédként bevethető, de a középpályán is gyakran használt Alexander-Arnold az angol válogatottban is alapembernek számít: még 2018-ban mutatkozott be a „háromoroszlánosoknál”, és megjárt két világbajnokságot (2018, 2022) és egy Európa-bajnokságot (2024). A felnőttek között eddig 33-szor lépett pályára.

Bár a legtöbbször a védelemben kapott játéklehetőséget, inkább a támadások építésében hasznos, ezt jelzi az is, hogy a Premier League-ben már 93 gólpasszt is kiosztott. Továbbá híres remek rúgótechnikájáról és arról is, hogy pályafutása során még egyetlen piros lapot sem kapott – hívta fel rá a figyelmet a Marca.

Az As pedig arról írt, hogy Alexander-Arnold hatéves szerződést ír alá (ezt a klub közleménye is megerősítette), és összesen 11 millióba került a szerződtetése – a Liverpool 10 milliót azért kap, amiért egy hónappal a szerződésének lejárta előtt elengedte, illetve ebben az összegben benne van a játékos júniusi fizetése is.

Alexander-Arnold június 11-én csatlakozik új csapatához, egy héttel azelőtt, hogy a Real Madrid először pályára lép a klub-vb-n.

 

 

Legfrissebb hírek

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
4 órája

A BBC is tényként közli Kerkez Milos liverpooli transzferét

Angol labdarúgás
8 órája

Ekkor mutatkozhat be Kerkez tétmeccsen a Liverpoolban

Angol labdarúgás
10 órája

Szalah és Mac Allister is jelölt az Év játékosa díjra

Angol labdarúgás
11 órája

FC Barcelona: továbbra is bizonytalan, mi lesz Ansu Fati sorsa

Spanyol labdarúgás
12 órája

Here we go! – Megállapodtak Kerkez átigazolásáról, a jövő héten az orvosin is áteshet a Liverpoolnál – sajtóhír

Angol labdarúgás
14 órája

Kylian Mbappét kiengedték a kórházból

Klub-vb
16 órája

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2025.06.19. 17:31
Ezek is érdekelhetik