„Nem én vagyok a hős” – a 98. percben győztes gólt szerző Raphinha

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.04.20. 12:46
null
Raphinha (jobbra) egész idényben remekel (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) a Barcelona drámai körülmények között nyert a Celta Vigo ellen. A 98. percben győztes gólt szerző Raphinha visszaemlékezett a büntető elrúgásának pillanatára, valamint szót ejtett az ötvengólos mérföldkőről.

„Nem én vagyok a hős, hanem a csapat. Különleges, hogy kevesebb mint három év alatt ötven gólig jutottam a csapattal. Őszintén szólva, még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ez lehetséges” – nyilatkozta a meccset követően a két gólt – köztük a 98. perces győztes találatot – szerző Raphinha. – „Robert Lewandowski, Lamine Yamal és Ferran Torres mellett én is részt veszek tizenegyesedzéseken. Bárki odaállhat, megfogtam a labdát, és tudtam, hogy sikerülni fog. A szurkolók önbizalmat adtak, ott volt a fejemben, hogy be kell lőjem” emlékezett vissza az utolsó percek történéseire.

„Félidőben mondtam Raphinhának, hogy legyen optimista. Szükségünk van rá, mint vezetőre. Aztán felment a pályára és nagyszerű teljesítményt mutatott” – mondta játékosáról Hansi Flick, aki a mérkőzés lefújását követően azonnal pályára rohant, hogy megölelje a brazilt.

Raphinha az idényben már 52 gólban vállalt szerepet minden sorozatban figyelembe véve, legutóbb Lionel Messi, Luis Suárez és Neymar ért el legalább ötvenet a Barcelona színeiben egy idényen belül. Az Opta statisztikái szerint 2024 kezdete óta csak Mohamed Szalahnak van több asszisztja (29), mint Raphinhának (26) az öt elitligát figyelembe véve.

SPANYOL LA LIGA
32. FORDULÓ, szombati mérkőzések
Las Palmas–Atlético Madrid 1–0 (Munoz 90+5.)
Barcelona–Celta Vigo 4–3 (F. Torres 12., Olmo 64., Raphinha 68., 90+8. – a másodikat 11-esből, ill. B. Iglesias 15., 52., 62.)
Rayo Vallecano–Valencia 1–1 (Tarrega 45. – öngól, ill. Sadiq 75.)
Mallorca–Leganés 0–0

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
14.00: Valladolid–Osasuna (Tv: Spíler2)
16.15: Villarreal–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
18.30: Sevilla–Alavés (Tv: Spíler2)
21.00: Real Madrid–Athletic Bilbao (Tv: Spíler2)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Espanyol–Getafe 1–0 (Kumbulla 39.)
Kiállítva: Uche (Getafe, 60.)


 

 

Legfrissebb hírek

Sörloth mesternégyesével ütötte ki az Atlético Madrid a Real Sociedadot

Spanyol labdarúgás
9 órája

Nikitscher és csapata sorozatban kilencedszer kapott ki; a hajrában nyerte meg meccsét a Villarreal

Spanyol labdarúgás
12 órája

A Valencia egy félidő alatt három gólt rúgott a Getafénak

Spanyol labdarúgás
16 órája

Tovább robog a másodosztály felé a Las Palmas

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 23:01

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 20:34

Kórházba került a Girona vezetőedzője, a hétvégi bajnokin sem ülhet le a kispadra

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 17:10

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Rutinos játékvezető bíráskodik a vasárnapi El Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.05.08. 11:13
Ezek is érdekelhetik