Király-kupa: baszk játékvezető fúj a szombati El Clásicón

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.21. 13:15
null
Ricardo de Burgos Bengoetxea vezeti a labdarúgó Király-kupa szombati döntőjét, amelyen a Barcelona és a Real Madrid csap össze a trófeáért – jelentette be X-oldalán a Királyi Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF).

A 39 éves, bilbaói születésű játékvezető tíz éve ténykedik a spanyol élvonalban, nemzetközi mérkőzéseket 2018 óta vezet. A civilben fogtechnikusként dolgozó sportember vezette a 2017-es Spanyol Szuperkupa-döntő (Real Madrid–Barcelona) első felvonását, amely során Cristiano Ronaldót második sárga lappal kiállította. A finálét végül a Real nyerte meg, 5–1-es összesítéssel. 

De Burgos Bengoetxea vezette a 2023-as, ugyancsak Klasszikust hozó Szuperkupa-döntőt is, amelyet ezúttal a Barcelona nyert meg 3–1-re. A baszk játékvezető eddig összesen 31 tétmeccsen fújt a Barcelonának (ezeken 25 győzelem, egy dötetlen és öt vereség a katalánok mérlege), míg a Real Madrid 25 meccsen lépett pályára De Burgos Bengoetxea bíráskodása mellett (ezeken 17 madridi siker, négy döntetlen és négy vereség született).

A VAR-szobában Pablo González Fuertes segíti a 39 éves játékvezető munkáját.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
DÖNTŐ
22.00: Barcelona–Real Madrid (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2 órája

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
3 órája

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
12 órája

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
22 órája

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 20:03

Hetekre kidőlt a Barcelona két kulcsembere, nem játszanak a PSG ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 16:16

Lamine Yamal visszatért a pályára – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 15:40
Ezek is érdekelhetik