Miután a listavezető Barcelona szombaton este csapatorvosa váratlan halála miatt nem lépett pályára, így az Atlético előtt adódott a lehetőség, hogy egy Getafe elleni esetleges győzelemmel legalábbis ideiglenes jelleggel a tabella élére ugorjon. Ehhez képest a vasárnap kora délutáni mérkőzés első félidejét elnézve igazán nehezen lehetett megmondani, hogy a pályán lévő csapatok közül melyik az élharcos, és melyiknek kell azért még óvatosan maga mögé tekinteni egy-egy rosszabbul sikerült meccs után.
A második félidőben sem változott sokáig a meccs képe, s úgy tűnt, összefoglalót igen nehéz lesz vágni ebből a mérkőzésből, annál nagyobb hatékonysággal lehet majd altatóként alkalmazni. Mígnem elérkezett a 75. perc, amikor némi videózás után tizenegyeshez jutott az Atlético, miután a tizenhatoson belül Omar Alderete kezére pattant a labda – a büntetőt Alexander Sörloth váltotta gólra. Bő tíz perc múlva aztán jött a fordulat: Ángel Correa teljesen feleslegesen és durván letalpalta a hazaiak védőjét, Djenét, VAR után pedig sárga helyett piros lapot kapott az Atlético argentinja.
Az emberfórt pedig a lehető leggyorsabban kihasználta a Getafe: a megítélt szabadrúgás után felívelt labdát Mauro Arambarri lőtte némi szerencsével a vendégek kapujába. S ha egy üzlet beindul: az uruguayi középpályás néhány perc múlva Diego Rico távoli lövésébe nyúlt bele a tizenhatoson belül, ezzel megtévesztve Jan Oblakot, a labda pedig a kapu jobb oldalába vágódott, s ezzel nyertek is a vendégek.
Így alakult, tehát hogy a Getafe nagy meglepetésre legyőzte a bajnokaspiráns Atléticót és közben még arról is gondoskodott, hogy tartalmas összefoglaló is készülhessen...
SPANYOL LA LIGA
27. FORDULÓ
Getafe–Atlético Madrid 2–1 (Arambarri 88., 90+2., ill. Sörloth 75. – 11-esből)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA | |||||||
1. Barcelona | 26 | 18 | 3 | 5 | 71–25 | +46 | 57 |
2. Real Madrid | 27 | 17 | 6 | 4 | 56–26 | +30 | 57 |
3. Atlético Madrid | 27 | 16 | 8 | 3 | 44–18 | +26 | 56 |
4. Athletic Bilbao | 27 | 13 | 10 | 4 | 45–24 | +21 | 49 |
5. Villarreal | 26 | 12 | 8 | 6 | 48–36 | +12 | 44 |
6. Betis | 27 | 11 | 8 | 8 | 35–32 | +3 | 41 |
7. Mallorca | 27 | 10 | 7 | 10 | 26–33 | –7 | 37 |
8. Rayo Vallecano | 27 | 9 | 9 | 9 | 29–29 | 0 | 36 |
9. Celta Vigo | 27 | 10 | 6 | 11 | 40–41 | –1 | 36 |
10. Sevilla | 27 | 9 | 9 | 9 | 32–36 | –4 | 36 |
11. Real Sociedad | 27 | 10 | 4 | 13 | 23–28 | –5 | 34 |
12. Getafe | 27 | 8 | 9 | 10 | 23–22 | +1 | 33 |
13. Osasuna | 26 | 7 | 12 | 7 | 32–37 | –5 | 33 |
14. Girona | 26 | 9 | 5 | 12 | 34–39 | –5 | 32 |
15. Espanyol | 25 | 7 | 6 | 12 | 24–36 | –12 | 27 |
16. Valencia | 27 | 6 | 9 | 12 | 30–45 | –15 | 27 |
17. Leganes | 27 | 6 | 9 | 12 | 24–40 | –16 | 27 |
18. Alaves | 27 | 6 | 8 | 13 | 30–40 | –10 | 26 |
19. Las Palmas | 27 | 6 | 6 | 15 | 30–45 | –15 | 24 |
20. Valladolid | 27 | 4 | 4 | 19 | 18–62 | –44 | 16 |