Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.26. 18:13
Hansi Flick (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a válogatott szünet után, március 27-én, csütörtökön pótolja be az Osasuna elleni bajnokiját a spanyol labdarúgó-élvonalban (La Liga) élen álló FC Barcelona, melynek vezetőedzője, Hans-Dieter Flick a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a ligát kritizálta, és odaszúrt az ősi rivális Real Madridnak is.

Eredetileg március 8-án rendezték volna az FC Barcelona és az Osasuna mérkőzését a spanyol első osztályban, de a katalán klub a mérkőzés kezdete előtt közölte, hogy elhunyt a csapat orvosa, Carles Minarro García, ezért a mérkőzést elhalasztották. A La Liga ezt követően a mérkőzést március 27-re halasztotta, de hiába fellebbezett ez ellen az FC Barcelona – azzal az indokkal, hogy a válogatott szünet után kevés ideje lesz a felkészülésre –, és a szombaton is bajnokit játszó Osasuna, a fellebbezést elutasították.

A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón azonban Hans-Dieter Flick, a katalánok mestere is hangot adott nemtetszésének.

„Inkább nem árulom el, hogy reagáltam, amikor megtudtam, hogy csütörtökön játszunk kezdett bele Flick. – Beszélhetünk erről a meccsről, de a Leganés elleniről is (április 12., szombat – a szerk.), hiszen a következő kedden játszunk a Dortmunddal. Amikor este kilenckor idegenben játszol, akkor késésben vagy, szóval nem vagyok boldog, pláne, ha látod, hogy más ligák hogyan kezelik az ilyen helyzeteket…” – jegyezte meg a német szakember, részletezve, hogy a Bundesligában sokkal jobban odafigyelnek a Bajnokok Ligájában érdekelt csapatok programjára.

„Amikor a Bajnokok Ligájában játszol, az nem egy meccs a Real Madrid és a Barcelona között, de ligaként meg kell védened a csapatokat, hogy sikeresek legyenek. Ezen nem tudok változtatni, ez a véleményem, amióta itt vagyok és persze aggódom. Nincs kifogásunk, belevágunk, hiszen a csapat készen áll. Sok minőségi játékosunk van és bármelyik csapat ellen képesek vagyunk nyerni, még akkor is, ha néhány labdarúgó nem áll rendelkezésre” – utalt arra Flick, hogy a dél-amerikai világbajnoki selejtezőkön szereplő játékosaira, azaz Raphinhára és Ronald Araújóra sem számíthat, előbbi ugyanis végigjátszotta Brazília Argentína ellen 4–1-re elveszített mérkőzését, és csak helyi idő szerint szerda késő este érkezik meg Barcelonába, míg az uruguayi védő is csak szerda délután tért haza annak ellenére, hogy nem kapott lehetőséget a Bolívia elleni találkozón.

„El kell fogadnunk. Mi nem változtathatunk rajta, a klub nem változtathat rajta, szóval játszanunk kell” – dühöngött még egy sort a német, aki ismét hangsúlyozta, hogy a Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) is azt ajánlja, hogy válogatott mérkőzések után három nappal lehessen csak klubmeccseket játszani, de a La Liga szerint mégis rendben van, hogy csütörtökön pótolják a Barcelona és az Osasuna bajnokiját.

„Nagyon jó csapatunk van, megvan az önbizalmunk és meg kell küzdenünk a három pontért. Mi vagyunk a Barcelona, nem a Real Madrid és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a Barcelona vagyunk” – szúrt oda az ősi riválisnak a német tréner, azok után, hogy Carlo Ancelotti a közelmúltban hangzatos nyilatkozatot tett, s azt mondta, a Villarreal elleni siker után, hogy legközelebb nem lépnek pályára, ha a két mérkőzés között nem pihenhetnek legalább 72 órát.

„Most minden meccs és minden hét fontos. Nem lehet kupát nyerni vagy BL-t, de elveszítheted őket és nem akarom, hogy ez megtörténjen. A közelgő meccsekre koncentrálunk és nem baj, ha nincs három napunk két meccs között. Elfogadjuk. Felkészültünk rá” – zárta szavait Flick.

SPANYOL LA LIGA
27. FORDULÓ
Március 27., csütörtök
21.00: Barcelona–Osasuna (Tv: Spíler2)

 

Legfrissebb hírek

Tovább robog a másodosztály felé a Las Palmas

Spanyol labdarúgás
8 órája

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

Kórházba került a Girona vezetőedzője, a hétvégi bajnokin sem ülhet le a kispadra

Spanyol labdarúgás
14 órája

Hosszabbított a Barcelonával Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
15 órája

A Real Madrid már megegyezett Xabi Alonsóval – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
19 órája

A korábban is alkalmazott taktikával „cserkészi be” Huijsent a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.05.08. 13:02

Rutinos játékvezető bíráskodik a vasárnapi El Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.05.08. 11:13

„Európa ismét kegyetlen” – spanyol lapszemle a Barcelona búcsúja után

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 13:18
Ezek is érdekelhetik