Spanyol Kupa: tovább menetel az Atlético, most a Getafét ütötte ki

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.02.04. 23:45
Giuliano Simeone (jobbra) szerezte az első két góját az Atléticónak (Fotó: Getty Images)
A Spanyol Kupa negyeddöntőjének kedd esti mérkőzésén az Atlético Madrid 5–0-ra nyert a Getafe ellen, ezzel folytatja menetelését: a legutóbbi három kupameccsét egyaránt kapott gól nélkül tudta le.

 

A Király-kupa jelen kiírásának első negyeddöntőjét kedd este az Atlético Madrid a Getafe ellen vívta, és ez remek felkészülésnek bizonyult a hétvégi, valamivel nagyobb madridi rangadóra, a Real ellen.

Diego Simeone csapata ugyanis már az első negyedóra végén kétgólos előnybe került – és ennek az argentin edző vélhetően azért is jobban örült, mert legkisebb fia, Giuliano szerezte mind a két gólt, a 22 éves csatár először duplázott az Atlético felnőttcsapatában. A félidő hajrájában még Samuel Lino is beköszönt, és ugyan fordulás után már a korábbinál többet birtokolta a labdát a Getafe, nem volt valós esélye a zárkózásra. Főleg, hogy az utolsó negyedórában még Ángel Correa, majd Alexander Sörloth is feliratkozott a gólszerzők közé.

Az Atlético tehát 5–0-ra nyert, így a Király-kupában a legutóbb három meccsén (Marbella 1–0, Elche 4–0 – mindkettő vendégként) 10–0-s gólkülönbséggel jutott túl, s a jelenlegi sorozatban öt meccsen 15–1-es gólkülönbséget tud felmutatni, mostani győzelmével pedig elsőként jutott be a legjobb négy közé.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Atlético Madrid–Getafe 5–0 (G. Simeone 8., 17., Lino 42., Á. Correa 78., Sörloth 86.)

 

Legfrissebb hírek

„Mbappé elveszi a kenyeredet” – könyörtelen beszólást kapott Vinícius Júnior

Spanyol labdarúgás
2 órája

La Liga: ismét Dzsiddában lesz a spanyol Szuperkupa

Spanyol labdarúgás
20 órája

Xabi Alonso: Megérdemeltük ezt a vereséget, és nincs panasz a játékvezetésre

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 08:59

Eddig tartott a hibátlan idény: őrült, hétgólos fővárosi derbin ütötte ki az Atlético a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 18:24

La Liga: a Getafe ikszelt hazai pályán a Levantéval

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 16:17

Julián Álvarez három gólja három pontot hozott az Atlético Madridnak

Spanyol labdarúgás
2025.09.24. 23:39

Az UEFA eljárást indított Simeone ellen a liverpooli piros lap után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2025.09.23. 13:36

Ferran Torres duplája után a Barcelona könnyedén győzött a Getafe ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.21. 22:57
Ezek is érdekelhetik