Spanyol Kupa: egy sima, meg egy még simább – négy között a Sociedad és a Barca

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.02.06. 23:27
Ferran Torres egy év után szerzett ismét mesterhármast a Barcelona mezében (Fotó: Getty Images)
Csütörtök este kialakult a spanyol Király Kupa legjobb négy csapatának mezőnye azt követően, hogy a Real Sociedad és a Barcelona tulajdonképpen sima győzelmet aratott a negyeddöntőben.

 

Elsőként a Real Sociedad lépett túl az Osasunán, hazai pályán Ander Barrenetxea szerezte meg a vezetést, tíz perccel később, a 31. percben pedig Brais Méndez volt eredményes. Ráadásul a Osasuna esélyeit nem javította, hogy a 35. percben Alejandro Catena a kiállítás sorsára jutott, mert totálisan rossz ütemben, ám felettébb akrobatikus mozdulattal lapockán talpalta Méndezt. A második félidőben a tíz emberrel játszó vendégek nem tudtak megújulni, így a Sociedad tulajdonképpen simán jutott be a legjobb négy közé. 2–0

A Barcelona viszont még simábban került az elődöntőbe: a katalánok egy perccel hamarabb, mint az Osasuna szereztek kétszer annyi gólt. A 30. percre ugyanis már 4–0-ra vezettek a Valencia otthonában. Ferran a 3. percben megkezdte a gólgyártást, majd a 17. percben folytatta. Mesterhármasát a 30. percben tette teljessé, s csak azért nem klasszikussá, mert második és harmadik gólja között Fermín López is beköszönt. A második félidő Valencia-góllal kezdődött, ám Umar Sadiq találatát les miatt nem adta meg a játékvezető, így hiába tett volna esetleg jót a mérkőzésnek egy korai szépítés, ez elmaradt, ráadásul Lamine Yamal negyedórával később egy megpattanó lövésszerűség után elért potyaízű góllal feliratkozott a gólszerzők  közé. A Valenciának a 73. perc hozta el a totális mélypontot, amikor az eleve lesről induló támadás végén Diego López kisodródott helyzetből az üres kapuba emelt, ám a labda a gólvonalon álló társáról pattant be a hálóba, így duplán és komikusan lett les a helyzet vége. 0–5

Így tehát a Real Sociedad és a Barcelona került a már továbbjutó Atlético Madrid és Real Madrid mellé a négy közé. Az elődöntők párosítását február 12-én sorsolják, és az elődöntők első meccseit február 25–27., a visszavágókat pedig április 1–3. között játsszák le.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Real Sociedad–Osasuna 2–0 (Barrenetxea 21., B. Méndez 31.)
Valencia–Barcelona 0–5 (Ferran Torres 3., 17., 30., F. López 23., Yamal 59.)

 

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Három forduló után is nyeretlen az Atlético; megvan az Oviedo első győzelme

Spanyol labdarúgás
2025.08.30. 20:56

Magabiztos sikerrel szerezte meg első győzelmét a Valencia

Spanyol labdarúgás
2025.08.29. 23:40

Buchanan triplázott, a Villarreal öt góllal küldte haza a Gironát

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 21:40
Ezek is érdekelhetik