Bellingham beszólt a játékvezetőnek – a Real Madrid emberhátrányban botlott Pamplonában

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.15. 18:39
Nem ez döntött, de vélhetően Bellingham kiállítása lesz az első számú beszédtéma a spanyol futball háza táján (Fotó: Getty Images)
Nem tudott nyerni az Osasuna otthonában a Real Madrid a spanyol labdarúgó-élvonal (La Liga) 24. fordulójának szombati játéknapján.

A spanyol élvonal egyik csapatának sem sétagalopp a pamplonai kiruccanás, így a Real Madridnak is bőven meggyűlt a baja az Osasunával idegenben az évek során. Ennek tudatában – valamint a jövő heti, Manchester City ellen BL-visszavágóra gondolva – a királyi gárda megpróbálta minél hamarabb lerendezni a mérkőzést, s a kapujához szögezte a navarrai csapatot. A madridi nyomás 15 percnyi játék után hozta meg eredményét, Valverde lapos középre adásából Kylian Mbappé vérbeli centerekre jellemző mozdulattal zúdított a rövid felső sarokba.

A folytatásban visszavett a tempóból Carlo Ancelotti csapata (Courtois-nak is be kellett mutatnia egy bravúrt), majd a 39. percben a hazaiak durva, indokolatlanul erőszakos játékát látványosan toleráló José Luis Munuera játékvezető előbb néhány szót váltott Jude Bellinghammel, és teljesen váratlanul azonnali piros lappal kiállította. Jó darabig nem lehetett tudni, hogy a Real Madridi ötöse mit mondott a játékvezetőnek, de a mérkőzést közvetítő Movistar+ csatorna „szájról olvasó” szakértői szerint a következőket mondta: „tisztelettel beszélek veled, menj a fenébe (fuck off – a szerk.)”. Ugyanezen forrás szerint Munuera így magyarázta a csapatkapitányi karszalagot viselő Modricnak a döntését: „azt mondta nekem, hogy »fuck you«”.

Emberelőnyben az egyébként is bátran játszó Osasuna további önbizalomra tett szert, s az 58. percben meg is lett az erőfeszítések eredménye, a Camavinga taposásáért VAR segítségével megadott tizenegyest a sértett, Ante Budimir váltotta gólra. A folytatásban a Real – emberhátrány ide vagy oda – mindent megtett a három pont megszerzése érdekében, de Sergio Herrera hősiesen védte kapuját, s ha már ő is verve volt, akkor Catena fejelte ki a kapu torkából Vinícius hálóba tartó lövését. Carlo Ancelotti csapata hiába próbálkozott, nem tudta gólra váltani helyzeteit (többek között Mbappé és Modric is megnyerhette volna a meccset a címvédőnek), így ha a városi rivális Atlético legyőzi a Celta Vigót (vagy ha a Barcelona hétfőn legyőzi a Rayo Vallecanót), a tabella első helyéről is lecsúszhat a királyi gárda. 1–1


A játéknap első mérkőzésén a Leganés hatgólos döntetlent játszott odahaza az Alavésszel. 3–3

SPANYOL LA LIGA
24. FORDULÓ
Leganés–Alavés 3–3 (D. Raba 10., 37. – mindkettőt 11-esből, Munir 88., ill. K. García 25., Jordán 50., 68. – a másodikat 11-esből)
Kiállítva: Munir (90+6.)
Osasuna–Real Madrid 1–1 (Budimir 58. – 11-esből, ill. K. Mbappé 15.)
Kiállítva: Bellingham (39.)
Később
Atlético Madrid–Celta Vigo 1–1 (Sörloth 81., ill. Aspas 68. – 11-esből)
Kiállítva: Barrios (8.)
Villarreal–Valencia 1–1 (P. Gueye 32., ill. Sadiq 84.)

Vasárnap
14.00: Espanyol–Athletic Bilbao (Tv: Spíler2)
16.15: Valladolid–Sevilla (Tv: Spíler2)
18.30: Mallorca–Las Palmas (Tv: Spíler2)
21.00: Real Betis–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
Hétfő
21.00: Barcelona–Rayo Vallecano (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
Pénteken játszották
Girona–Getafe 1–2 (Y. Herrera 54., ill. Uche 3., Borja Mayoral 62.)
Kiállítva: Y. Herrera (73.)

A LA LIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Real Madrid24156352–23+29 51 
2. Atlético Madrid24148239–16+23 50 
3. Barcelona23153564–25+39 48 
4. Athletic Bilbao23128336–20+16 44 
5. Villarreal24118547–35+12 41 
6. Rayo Vallecano2398627–24+3 35 
7. Osasuna24711629–33–4 32 
8. Real Sociedad23941020–2031 
9. Girona24941132–35–3 31 
10. Mallorca23941020–29–9 31 
11. Getafe2479820–18+2 30 
12. Celta Vigo24851135–38–3 29 
13. Betis2378827–31–4 29 
14. Sevilla2377925–34–9 28 
15. Leganes24591022–35–13 24 
16. Las Palmas23651228–38–10 23 
17. Valencia24581125–38–13 23 
18. Espanyol23651222–35–13 23 
19. Alaves24571228–38–10 22 
20. Valladolid23431615–48–33 15

 

Legfrissebb hírek

A Real Madrid már a klubvilágbajnokságra elvinné Trent Alexander-Arnoldot – sajtóhír

Angol labdarúgás
11 órája

Raphinha: Úgy éreztem, Xavi nem bízott bennem eléggé

Spanyol labdarúgás
11 órája

Kiakadtak a Valladolid-szurkolók a részeg Ronaldo viselkedése miatt – videó

Spanyol labdarúgás
12 órája

Megszakadt a Girona nyeretlenségi sorozata, nagy lépést tettek a katalánok a bennmaradás felé

Spanyol labdarúgás
2025.05.05. 22:51

PSK: a Puskás Akadémia kikapott a Genktől, a nyolcadik helyen végzett

Minden más foci
2025.05.05. 18:57

A Barcelona spanyoljáról áradozott a Real Madrid korábbi klasszisa

Spanyol labdarúgás
2025.05.05. 17:58

Angliából figyelik a Real brazil sztárját – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.05.05. 15:40

Trent Alexander-Arnold az idény végén távozik Liverpoolból – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.05.05. 11:16
Ezek is érdekelhetik