Vége a huzavonának, hosszabbított a Barcelona uruguayi védője

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2025.01.24. 13:54
„Te figyelj, maradjunk még!” – Ronald Araújo (jobbra) mellett Gerard Martín is szerződést hosszabbított (Fotó: Getty Images)
A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona bejelentette, hogy két védőjének, Ronald Araújónak és Gerard Martínnak is meghosszabbította a szerződését.

A két labdarúgó közül Araújo esete különösen érdekes: a 25 esztendős uruguayi hátvéd január elején azért került a figyelem középpontjába, mert először sajtóhírek szerint igent mondott a Juventus hívására, majd a 12-én esedékes spanyol Szuperkupa-döntőben állítólag már nem is akart pályára lépni a Real Madrid ellen.

Végül csereként mégis beállt, a Barcelona megnyerte a trófeát, és néhány nappal a finálé után már arról lehetett olvasni, hogy a sportigazgató, Deco meggyőzte őt a maradásról. Araújo 2020-ben került át a Barcelona második csapatától a „nagyokhoz”, a klub közlése szerint 2031 júniusáig szól az új szerződése, eddig 155 meccsen 8 gólt és 6 gólpasszt is jegyzett védőként. Mostanáig egy bajnoki címet, egy kupagyőzelmet és két Szuperkupa-diadalt ünnepelhetett gránátvörös-kékben.

A katalánok másik hosszabbító játékosa a 22 éves balhátvéd, Gerard Martín, aki szintén a Barcelona Atleticből (a B-csapattól) került az első számú gárdához 2024 nyarán. Neki a mostani Szuperkupa-diadal volt az első nagyobb sikere felnőtt szinten, 18 meccsen 2 gólpassza van, ő 2028 júniusáig írt alá.

Legfrissebb hírek

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
12 órája

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
15 órája

La Liga: idegenben nagyon megy a Sevillának, már harmadszor nyert

Spanyol labdarúgás
19 órája

Xabi Alonso: Megérdemeltük ezt a vereséget, és nincs panasz a játékvezetésre

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:59

Nico Williams nélkül nem megy az Athletic Bilbaónak

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 23:01

Eddig tartott a hibátlan idény: őrült, hétgólos fővárosi derbin ütötte ki az Atlético a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 18:24

La Liga: a Getafe ikszelt hazai pályán a Levantéval

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 16:17

Megszületett az első gól nélküli döntetlen a spanyol bajnokságban – továbbra is nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 22:56
Ezek is érdekelhetik