Lewandowski a Barcelonán kívül más csapatban nem tudja elképzelni magát

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.29. 16:26
Robert Lewandowski határozottan nyilatkozott jövőjéről (Fotó: Getty Images)
Január 27-én, hétfőn 12. alkalommal lett az Év Labdarúgója Lengyelországban az FC Barcelona csatára, Robert Lewandowski, aki személyesen nem tudott jelen lenni a díjátadó gálán, de online mégis bekapcsolódott az eseménybe, s jövőjéről is szót ejtett.

Lewandowski 12. alkalommal kapta meg az elismerést, amit ezúttal édesanyja vett át, a csatár pedig videón keresztül üzent.

„Emlékszem, amikor először kaptam meg ezt a díjat. Minden díj büszkévé tesz. Örülök, hogy újra a kezemben tarthatom. Szeretnék köszönetet mondani minden edzőnek és csapattársnak, akik segítettek a gólszerzésben. Ezúton is szeretném megköszönni a feleségemnek, hogy támogatott. Ahogy öregszem, egyre szentimentálisabb leszek és szeretném megköszönni a lengyel szurkolóknak, hogy támogatnak minket és láthatom őket a Barcelona meccsein is, a Nemzeti Stadionról nem is beszélve, mert az teljesen más szint”fogalmazott a lengyel válogatott csapatkapitánya, aki a jövőjéről is beszélt.

„Megmondom őszintén, az álmaim egy részét még szeretném megvalósítani. Büszke vagyok arra, hogy ennyi idősen hol tartok. Fizikai szempontból nem félek és még mindig megvan bennem a játék iránti vágy. Minden meccset élvezek és mosoly van az arcomon” – mondta a 36 éves Lewandowski, akivel kapcsolatban felmerült, hogy távozhat Barcelonából, de neki határozott a véleménye erről.

„Nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy egy másik klub játékosaként jelenjek meg ezen a gálán. Nagyon jól érzem magam Barcelonában, nemcsak a pályán, hanem a városban, a szurkolók között is” – hangsúlyozta a csatár, akinek 2026. június 30-ig szól jelenlegi szerződése a gránátvörös-kékekkel.

Legfrissebb hírek

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Barcelona: nagyon fogy Yamal új meze

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 13:45
Ezek is érdekelhetik